Salamon Ernő: Ilona
Amikor én megláttalak,
sírni valóm semmi maradt.
Amikor rám mosolyogtál,
gyerek állt a lábujjamnál.
Amikor csókot váltottunk,
hej, de jóízűt kacagtunk.
A szívembe telepedtél,
düheimben megfürödtél,
ahol sültem, ott te fáztál,
jajszavamra dudorásztál,
álmaimban se becéztél,
én ordítván – fütyörésztél.
Megígértem a halálom,
hetykén mondtad: alig várom.
Követ törtem homlokomon,
derültél konok csontomon.
Komisznál komiszabb voltál,
de édesebb a legjobbnál.
A kezed kenyeret vágott,
levest adott és virágot.
Indulatim megművelted,
verseimet felnevelted.