Czóbel Minka: Új Héloïse

Nincs közöm e földhöz – messze útra készen –
Érzem, nemsokára elhagyom egészen;
Nincs földi szerelmem, nincsen földi vágyam,
Titkos kezek vetik már halottas ágyam.

A nagy, csöndes éjben fehér pelyhek hullnak,
Puha hó fedi el emlékét a múltnak.
Szállnak, lelkemben is, fehér gondolatok,
A nagy havas éjben ismét „itthon” vagyok.

Éltem? nem éltem-e? – Mi is ez az élet,
Mely észrevétlenül álmok közé téved?
Színes volt az álom – beletisztult képe
A nagy, véghetetlen, örök fehérségbe