Greguss Ágost: A lakatosok, Őszkor, Szép éjszaka

Greguss Ágost:

A lakatosok

/Irodalmi mese./

Lélekben úgy, úgy megfogyott a nép,
Már szinte nem is tudta: mi a szép,
Midőn — az égből vagy máshonnan jött-e? —
Tündér jelent meg, ragyogón, közötte.
    — »Látjátok ama kettős csarnokot?
Két nemzet szellemkincse rejlik ott:
        Helléneké, latinoké.
        Megifjuhodni vágytok-é?
        Reátok új lét fénye árad,
        Csak pattantsátok föl a zárat.
        Igaz, jó rég nem jártak ott,
Lehet be is rozsdásodott,
lm, kulcsai!« Lakatos mesterek
Átveszik. Oh, mi pompás két remek!
Nem láttak ilyet még emberszemek!
Már ez a szerszám ki van ám eszelve!
Szép rajta minden: füle, szára, nyelve!
Nyelv is a két kulcs: görög s római,
        Két irodalom kulcsai.
Szemlélik is, vizsgálják egyre még,
Mind egyre lakatos uraimék;

– Felolvastatott 1879. február 9-kén. –

 

Greguss Ágost:

Őszkor

Egész napot tölték az erdőn,
Egy langyos őszi csodaszép napot;
Köröskörül a pihenő természet,
Mint fáradt útas, hallgatott.

Megtette ő is évi útját,
Serény volt s elfáradt belé;
Egyet pihen most; odább indul aztán
A tél s temetkezés felé.

Van neki is min elmélázni,
Múlton és még jövendőn egyaránt,
Most mikor az alant járó nap
Sugári esnek délben is haránt.

Ő is remélt — ő is csalódott,
Ő is veszített — s mindez vajmi sok!
Végig tomboltak és romboltak
Az ő keblén is viharok.

Oh hányszor láttam — s köve váltam —
E fönségesen nyúgodt, isteni
Arczulat gyönyörű vonásit
Felindulástul rángani.

 

Greguss Ágost:

Szép éjszaka

Nézek le a fénylő habokba:
Víg, fürge lánykák ők, midőn
Mondhatlan titkokat susogva
Tova sietnek a mezőn.

Es nézek szellőtlen, lomha,
Komoly, sötét ágakba föl,
Honnan az ákácz kicsi lombja
A tiszta légbe könyököl.

Minden fűszál, tövis, levélke
Oly éles rajzban áll elem,
Akár világos, száraz télbe',
Vagy nyirkos nyárnak reggelén:

Mert ím, egész hold hinti széjjel
Hűs sugarát rejtélyesen . . .
Es mind e széppel — levén éjjel
Most nem törődik senki sem.

A jók, csöndes lelk'ismerettel,
Bárányszelíden alszanak,
A gonoszok, bő, teli zsebbel,
Mint jóllakott fenevadak;

Munkálkodónak álom enyhe
Kívánt édes nyugalmat ad,
Hosszabbra nyújtja csak a renyhe
A heverő unalmakat;

A dőzsölő, fülledt terembe',
Rohadt gyönyör-, csömörbe fúl,
A fösvény, kincs közé temetve,
Uj kincsre vágyik botorúl;
Szerelmesek csak egymást látják,
Semmit a boldogtalanok:
Ez éjszakának bűvét, báját
Elvezni: én magam vagyok.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf