Matók Leó: Szonett

Kék a szemed, és mélységesen tiszta.
Ilyen szemmel csak álmodhat az ember,
Mert benne reszket a mélyvízű tenger,
Amely az égbolt kékjét veri vissza.

Az ajkadon száz fakadó csók lángol.
Vonagló, véres, vad, tüzes, parázsló,
Halálos búra – víg mosolyt varázsló,
Hogy aki ránéz, megszédül a vágytól.

Talán forró, fehér, fiatal tested
Tavaszi lényed legszebb koronája.
Csókot lehelt rád Isten büszke szája…

Május-illatú pompája nevednek
Olyan, mint egész lényed puha bája…
…És én örökkön-örökre szeretlek.

Groven, 1945. augusztus 5.