Benedek Elek: Öcsike-történetek II.

    2. Aki másnak vermet ás…

    Maga, édes nagyapóka lelkem, bizonyosan már sok történetet olvasott, sőt tán írt is, amelynek a tanulsága, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Hogyne hiszen már én is oly sokat olvastam ezzel a bölcs tanulsággal, hogy a könyökömön jönnek ki a „másnak vermet ásott s maga esik bele”-történetek, sőt íme, magam is írok egy effajta történetet, amelynek szemtanúja voltam.

    Íme:

    Gyönyörű szép verőfényes őszi nap volt. Stáncli-Cenci néni rózsadombi kertjében elmerengve sétáltam, békére buzdító versen gondolkodván, amelyet az általam alapított Pax, vagyis Béke önképzőkörben terveztem felolvasni. Mert, tetszik tudni, nagyapó lelkem, a VIII. kerületi gimnázium I. A osztályában békebarát osztálytársaimmal megalapítottam a Pax önképzőkört. Természetes, hogy azóta különösen nagy érdeklődéssel figyelem mind az embereket, mind az állatokat, s látva látom, hogy az egyik 19, a másik 1 híján 20. Irigy az ember is, irigy az állat is. Ez is, az is irigyli a másik szerencséjét, boldogulását, ahelyett, hogy örülne ennek, s higgye meg, nagyapó, hogy ebből az irigységből támad a legtöbb veszekedés, támadnak a háborúk is.

    Ihol egy példa.

    Stáncli-Cenci néni Cirmos cicája, akiről nemrég írtam meg, hogy nem szándékosan, de haláltokozóan fúlt a kedves Mandika kanárira, a fenti jelzett verőfényes őszi napon az ablak előtti padon süttette magát nappal. Hogy ezen mi irigyelnivalója lehet Pufinak, előttem örök rejtelem marad. Mert ugye, nagyapóka lelkem, a dolgától Pufi is lefekhetett volna a padra vagy annál inkább a puha gyepre, s versenyt süttethette volna magát az áldott nappal.

    - Úgy? – vakkantotta halkan Pufi. – Délutáni álmát szeretné aludni őnagysága? Hiszen várj csak, mindjárt elaltatlak én!

    Cirmos tényleg épp elszenderült, de még nem aludt, fel-felnyitotta a szemét, s amint megpillantotta Pufit, az örökharagosát, nyomban fölkelt s egy ugrással a pad túlsó végén termett.

    - Mit? – vakkantott most már haragos-hangosan Pufi. – Azt hiszed, megugrasz előlem? Csalódol, drágám! Akkor te nem ismered Pufit.

    Hiszen az lehet, hogy Cirmos nem ismerte Pufit, de az már bizonyos, hogy Pufi úr ismerte Cirmost, aki csak arra várt a pad lefelé billenő végén, hogy Pufi nekiugorjon a pad másik végének, s abban a pillanatban leugrott az édes anyaföld kebelére.

    A szamár Pufi ahelyett, hogy egyenesen utána iramodik Cirmosnak, nosza, nekiugrik a felbillent padnak, abban a szentséges szent hitben, hogy csak meglöki a padot, s az fejbecsapja Cirmost. Bezzeg, hogy ennek éppen az ellenkezője történt, édes nagyapókám, s a visszabillent pad úgy fejbe sújtotta Pufit, hogy nagyot nyekkenve terült el az édes anyaföld kebelén, s ráadásul a pad két lába közé szorult a nyaka. Még ma is ott vinnyogna Pufi, ha én ott nem gondolkozom a békére buzdító versen, de természetesen én nem tartozom azon emberek közé, akik ilyenkor azt mondják: „Úgy kell neked!” s kárörvendő képpel továbbhaladnak, hanem szépen kiszabadítottam Pufit a rabságból, s csak annyit mondtam neki szelíden:

    - Látod, látod, így jár az, aki másnak vermet ás: maga esik bele.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf