Bányai Kornél: Léva dombjain

Földig omolva simítom lengő fürtjeid s színeket,
mik sokasodva nőnek és ünneppé lobogózzák
szántott világ, friss fénybe forduló földarcodat,
mely újra felkacag s velem dalolja szélbe
minden élők s halottak indulóját.

Vert emberként elzuhant a róna, sajgó sebeit
finom párákkal s vattás felhőkkel kötözi a távol.
Maholnap táncra perdül, fényt iszik, szivárványt
lenget s duhaj kedvvel ízes szőlőt és búzát
bocsát magosba lázadó porából.

Némán hallgat északon hegyek halvány világa,
kis falvak ülnek ott, erdőkben, ős titkokat takarva.
De újra nő a róna s értük is készíti ünnepét
a meggyötört föld, mely vért izzadott s így várt tavaszt
bogáncsos rongyba, rothadó avarba.

Rögök repednek és özönnel dőlnek a színek,
csontok riadnak, távolok ezüstös csöndje zendül.
Minthogyha sosem élt, úgy indul Napba a föld,
fecskéi szállnak s első csókjai: szép gyönge ibolyák
zenélnek reszkető áldó kezemből.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf