Németh László: Berde Mária

Mi a Berde Mária útja? Három regénycímet állítok mérföldkövéül: Az örök film. Haláltánc. A szent szégyen. A három regény megírásának az időpontját nem ismerem, de nyilvánvalóan messze esik a megjelenésük időpontjától, mégis ebben a sorrendben adnak fejlődési láncot. Első pillantásra az elszegényedés útja ez, műértő szemben a belső gazdagodásé. Vannak írók, akik egyre új színeket öltenek s úgy válnak önmagukká; mások egyre több színt vetkőznek, szinte néhány színre szegényednek s így fejezik ki sajátos tartalmukat. Berde Mária az utóbbiak közé tartozik.

    Az örök film Münchenben játszódó diákregény. Németek, magyarok, angolok, lengyelek, csehek, rutének sodródnak itt össze, hogy leányszemmel meglátott bohém szerelmüket eljátszva visszaszívódjanak a szülőhazájukba. Csupa dialógus a könyv, ezer kis jelenet, melyben a különböző népek vérmérsékletével színezett s mégis színtelen szereplők alig menekedhetnek ki az unalom örvényéből. Bizonyos részletek nőies hangsúlyozása, a zenei és formai egység hiánya, az intellektus irodalmárkodó színezete a naiv és bizonytalan könyvek közé sorolják ezt a regényt.

    A Haláltánc egy svájci szanatórium betegeinek halál előtti szerelmi vergődését írja le. A környezet itt is nemzetközi, itt is apróra vagdalt jelenetekben imbolyog előre a mese. Ábrázolásban és lélekrajzban itt is meg-megcsillan valami eredendő naivitás s ez a könyv mégis kitűnő. Mert a szanatóriumot hegyek és erdők övezik s a természet, mint egy kapkodó szív, beledobog a regénybe, ezer apró képben s azon túl is szavak, jelenetek, hangulatok ritmusában. A nyugtalan, kusza s mégis harmonikus természetnek egy riadt, vad tűz fűt alá: a halál sípjára táncoló betegek utolsó vágyakozásai.

    A szent szégyenben levedlik minden idegen szín. Egy első szerelmében elbukott leány fölemelkedését mondja el a vállalt anyaság diadalmas örömében. A regény alig öt-hat szereplővel, alig valami környezetrajzzal, alig valami dramatizálással száguld százötven oldalon. A természet igazában csak az első fejezetbe szól bele s mégis, mintha kézen fogtak volna s egy erdőben rohannék, arcomba csapódó ágakkal szembe, mondatokkal szembe, amelyek talán gondolatot is jelentenek, de sokkal inkább egy nyugtalan, sűrű vegetációt, amelyen átrohanni élmény. Öt hosszú fejezet a regény s mindeniknek van egy zenei motívuma, melyet jelenetekké és szavakká variál. Az első: a szerelem felviharzása a tiszta leányszervezetben. A második: a teherbe jutott leány rémületté fokozódó megdöbbenése. A harmadik: a leány polgári ítéletekbe kövesedett anyjából kiszabaduló szülői aggodalom. A negyedik: az újszülöttel szemben álló leányanya tanácstalansága. Az ötödik: a győzelmes, „mindent vállalok” kizengése. Különböző motívumok s mégis egyek a fák reszketésére emlékeztető bizonytalanságban, mely a megoldás után is, lázat és várakozást hagy bennem. A témája nem új, ahogy érvel, igen sokszor naiv, de egy pillanatra sem ez érdekel, hanem az önmagára talált hang, amely az egész magyar irodalomban szinte páratlanul áll.

    *

    Egyik nép tágítja, a másik koncentrálja a műfajokat. Az egyik életjelenségek és problémák halmozásában ad remeket, a másik az életet is életérzéssé, a megírt művészetében ható esszenciává szűrve fejezi ki leghívebb önmagát. Az elsőre az orosz, az utóbbira a magyar a legkiválóbb példa. Mi a lírának első sorban villanásszerű, tömör verseket, az epikának tökéletes balladákat, a szépprózának tökéletes novellákat adtunk. A magyar irodalom legjelentősebb mondanivalóit nem a művek tartalmában, hanem a megfogalmazásukban, a művek lelkét jelentő gesztusban adta a világ tudtára. Mi más a Berzsenyi lírájának, vagy Arany balladáinak a jelentősége?

    A huszadik század magyar írójának is a hirtelen gyűlt erőktől tömör vers és a novella az adekvát megnyilatkozása. Novella irodalmunk magasan fölötte áll regényirodalmunknak. A novella nem problémakincset, nem az életjelenségek egybelátását kívánja, inkább az élet szerkesztési és zenei formákban nyilatkozó átérzését.

    Berde Máriát költői természete hajtja a hosszabb novella felé. Nincs eredeti mondanivalója, nincsenek olyan széles epikus látomásai, hogy azokért regénybe kellene szélesednie. Az ő lappangó láza, kuszált képeken át váratlan egységet kihozó fantáziája sokkal művészibb munkát végez, amikor szűkebb, ha nem is túl szűk kereteket tölt be.

    Hadd mondom el egyik novelláját!

    A vőlegényét váró földbirtokos leány egy különös álom nyugtalanságával a szívében, a hegyekbe lovagol s ott, csak egy pillanatra, meglátja a volt földesúr néma fiát, akinek az apját az ő elhunyt apja kergette az anyagi romlásba és halálba. A parasztokból kitudja a megszégyenítő históriát a maga keresi föl a Magurán gőgös szegénységbe húzódott özvegyet. Megígéri, hogy jóvá teszi a gyermekén esett igaztalanságot, a néma fiú idegen szépsége is vonzza s amikor anyja s vőlegénye követelőzése elől furfanghoz folyamodnak s ő erre rájön, kiszökik az éjszakában rá leső fiúhoz s követi őt a hegyekbe. A kétségbeesett anya már úgy akad rájuk, hogy nem tehet mást, belenyugszik a bizarr nászba.

    A tudat alól, álomból, a szervezet várakozásából, ki tudja honnét jövő izgatottság ennek a novellának az alapja, ez az izgatottság lebegteti a kuszán odavetett képeket, amelyek hol sejtelmesen, hol izgágán villóznak s egészben mégis valami gyermekin tisztának és természetesnek a diadalát jelentik. Mesék színeiben úszik ez a novella s mégis a realitás felé is megalapozott. Összetett s mégis egyetlen hangot hagy maga után.

    Berde Mária novellái a távoli fenyvesek sejtelmes és nyugtalan kékeszöldjét reflektálják. Leghíresebb elbeszélése: a Szegény kicsi Jula, szinte nem is más, mint az erdők legendája, nem az erdőkbe beleköltött, de az erdőkből szóvá kívánkozó rejtelmeké. Valami az erdélyi meséből és valami az erdélyi balladából. Ritmustalanságában is kifejezőbben vetíti eseménnyé és szóvá költőnője összetett lelkét, mint különben igen szép verseit.

    Mindig úgy éreztem, hogy modern irodalmunk legjobb novellatermése tágabb értelemben vett ballada. Berde Mária novellái meggyőztek róla.

    Manapság nagyon sokat várunk az írótól. Meg kell tudnunk róla a politikai véleményétől kezdve a freudizmussal szemben elfoglalt álláspontjáig úgyszólván mindent. S végeredményben mit tudunk meg róla? Az életformáját. Lelkének a világ felé nyúlt egyetlen mozdulatát. S az a nagy művész, aki ezt a mozdulatot zenévé, szóvá és eseménnyé tudja bűvölni.

    Berde Mária mozdulata egyike a legkomplikáltabbaknak. Az asszonyélet mélyén meggyűlő nyugtalanság, a bizonytalan vágya, a szabadság üde szerelme, egy zárt formákban élő nő előkelősége fut össze benne. Zenekara sípok egymást hajszoló szólamaiból áll. Nem széles hangszerelésű, de mélyről jövő. S önmagán túl még valamit kifejez: Erdélyt. Nem az erdélyi múltat, nem az erdélyi aktualitást, Erdélyt, a fajtáktól független földet.     

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf