Gróf Vay Sándor: A Bárczyné fánkja

Csak a nagymama - no meg egy kicsit még az édesmama meséiből tudják a mai lányok, mi volt réges-régen a farsang három napja. Nem is volt bál, amelyiken másnap délig ne újrázták volna a csárdást, délután pedig újra kezdték a mulatságot valamelyik komposzesszor házánál. Farsang vasárnapján kezdték a mulatást és húshagyó kedden éjfélig mindenfelé szólt a hegedű, pengett a cimbalom Nagy-Magyarországon.

    Egy alkalommal a híres Boka Károly, Bónis Sámuel szabolcsi alispán nagyfalui kúriájában húzta a talp alá valót. Három nap, három éjjel nem hallgatott el a nóta, úgy hogy kedden estefelé már alva húzták a cigányok. A táncosok is érezték, hogy beteltek már minden jóval. Csak Recsky Bandi rakta még, aki legjobb táncosa, legszebb legénye volt a környéknek. Mikor éjfélt ütött az óra, elhallgatott a nóta és hozzá akartak látni éppen a nagybőgő temetéséhez, mikor csak látja Mudrány Andris, hogy Recsky még egyre táncol. Odamegy és megrántja a karját, de akkor még jobban elbámult, mert Recsky Bandi szemét megdörzsölve körülnézett, aztán pedig konstatálta, hogy ő már vagy egy negyedórája nem hallotta a zenét. Aludt és tánca gépies mozgás volt, éppen úgy, mint azoké a holtra fáradt katonáké, akik alva masíroznak.

    Húshagyó keddre esett a tőkehúzás is. Abból állt ez, hogy a farsangot bezáró éjfél után a férjhez nem ment lányok és nőtelenkedni szerető gavallérok ruhájára titkon egy tűvel fonálról lecsüngő kis fácskát akasztottak s ekkor az egész társaság ujjongva kiáltotta:

    - Húzza a tőkét, húzza a tőkét!... Valamint akkor este volt az utolsó pazar vacsora is. Ilyenkor annyit összefőztek, sütöttek elődeink, hogy az asztalok a szó teljes értelmében összerogytak.

    Nagy divatban volt a vidéken a batyubál. Ezeknél a férfiak fizették a cigányt, adták a bort, a hölgyek pedig kötelesek voltak az ennivalóról gondoskodni. Természetesen egymásra licitáltak a főzetésben az asszonyok és olyan prédálást vittek véghez, hogy manapság két hétre se adhat ki több konyhapénzt középosztályú család, mint amennyit egy ilyen asszonyság főzetett. Híresek voltak a szabolcsi, a zempléni batyubálok és Sátoralja-Újhelyen még a kutyák is kávéztak a megyei batyubálok alkalmatosságával.

    Különösen híres volt a Bárczyné fánkja, amelyet Muszkáné sütött. Bárczyné-Kapy Ágnes még Kapi-várból, a szülői háztól hozta magával ezt a híres szakácsnőt, ahol rendesen húsz-harminc vendég ült ebédnél Kapy István viceispán uram asztalánál. Muszkáné nem is főzött világéletében másképpen, mintha mindig tábla készült volna és tejföltengereken, meg zsírkataraktokon ette magát keresztül Bárczyék minden vendége.

    Egy húshagyókeddi újhelyi batyubál alkalmatosságával megint Bárczynéra került a fánkadás sora. A szakácsnék, élükön Muszkánéval, alkonyatkor fölvonultak a megyeházára és készült a nagy traktamentom. Egyszerre, már a szálában a bál is elkezdődött, Farkas Lajos, minden mulatságok fő-főrendezője, nagy lármát, csetepatét hall a konyha tájékáról. Oda rohan, hát látja, hogy Muszkáné egy óriás, irtózatos alaktalan tésztatömeget vág a földhöz, utána nyomban meg kilódít a moslékos dézsába annyi zsírt, amennyin szükség esetén egy kis csónakpártit is lehetett volna rendezni.

    - Nánicska - kiáltott rossz sejtésből megkapatva Farkas, mikor látta, hogy Muszkáné valami süteményroncsokat tett így semmivé - mi van a fánkkal?

    Muszkáné pedig dühtől remegve, sírva panaszkodta el, hogy művészetére irigy pályatársnői a kelésre tett lisztet elvették a kemence mellől, tönkre tették a tésztát és most vége az ő meg a nagyságos asszonya dicsőségének.

    Farkas Lajos maga is oda volt. Mi lesz a húshagyókeddi vacsorából a Bárczyné fánkja nélkül? Hirtelen kivette zsebéből az óráját. Kilencet mutatott, a szálában éppen akkor kezdtek beharangozni az első négyesre.

    - Elkészülne-e még a fánk, ha új lisztet és zsírt hozna? - szólt Muszkánéhoz, aki igenlőleg válaszolt.

    Farkas kocsit kiáltott elő, Muszkáné beült, hazahajtatott és egy negyedóra múlva diadallal hozta a megkívántató ingredienciákat. Mikor pedig elkészült, az óriás szakajtókba melegedő tésztát kivont karddal két Zemplén-megyei hajdú őrizte, hogy kár ne essék még egyszer a drága komedenciában. Tizenegy órakor ült le aztán az úri rend vacsorálni, s hogy a szamorodni mellett megeredt a tósztok árja, elképzelhető.

    Egyszerre azonban csöndesség lett, majd halk suttogás támadt, mindenki kérdőleg nézett a szomszédjára:

    - Hol van a fánk?

    Egy negyedóra múlva éjfél és hamvazó szerdán vége minden murinak, eszem-iszomnak. Erre trombitahang harsant föl, megnyílt az ajtó és négy kivont kardos hajdú közt az ötödik hozta az óriás tálat, halmozva rózsapirosra sült, körül fehér szalagos fánkkal.

    - Éljen, éljen, a Bárczyné fánkja! zúgott most a termen végig s mindenki a dicsőségtől boldog úrasszonyhoz sietett gratulálni.

    Igaz, hogy a Bárczyék éléskamrája megérezte, az is igaz, hogy egy kis vagyonba került egy-egy ilyen batyubál, de megérte ez a régi asszonyoknak, hogy ünnepeljék őket - no meg a szakácsnéikat. Az utódoknak nem igen jutott már tele éléstár, de jószerével semminő se. Azért máig közmondás maradt, hogy egy Kapy-lány sem tudja egészen összehúzni a bagariát. Kisvárosias nagyzással ugyan ők ezt arra magyarázzák, hogy noblesse oblige, de férjeik egy-egy nagyobb konyhabudgetnél sóhajtva mondogatják: A Kapy Ágnes fánkja kísért megint!    

(1909)

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf