Vargha Gyula: Születésem napján

Ki leőrölt hetven évet,
Sokat az már nem remélhet.
A szíves szó, kézszorítás,
Jókívánat, bátorítás
Nem szól már, csak búcsúzóra,
Menni kell, ha itt az óra.

Leborult a téli este*,
Maradnánk még örömest, de
Nyugtalanok künn a lovak,
Kaparják a jeges havat;
Hogy’ maradna hát a vendég?
Bár marasztják: „jaj, ne menj még”.

Jól esik, hogy meg nem unják,
De fölvette már a bundát,
Ott kezet fog, itt ölelget,
S a Rákóczi hangja mellett
Beleül a deszka-szánba
S indul a vak éjszakába.

1923. nov. 4.