Bartók Lajos: Őszi eső, őszi köd, őszi szél…

Őszi eső, őszi köd, őszi szél.
A fáradt nap lenyugszik, alig kél.
Vert vezérként bujdos az égen át,
A tél ellen veszté el a csatát.

Összevonva zászlaja, a sugár,
Nyomon űzi ellene, űzi már.
Győzedelmet harsogó vad szelek
Táncot járnak a kopár táj felett.

A határt nagy károgva lepi be
Varjú, holló martalóc-serege.
S az akácot, mely pusztán ott borong,
Elborítják, mint sűrű lomb.

Majd megárad fellegek tábora,
Az utolsó napsugár is oda.
Vízözön hull feketén, szaporán,
Farkas-ének zeng a zord éjszakán.

Puszta-partú folyóvíz lesz az út,
A sötétség mossa el a falut.
Bolygótűz is sírokból, temető
Fejfái közt, kihalni gyúl elő.

Nem ver a föld, a nagy szív már elállt,
Hideg-némán szenvedi a halált,
Sirató könny, búcsúdal, szemfedél:
Őszi eső, őszi köd, őszi szél!