Tormay Cecile és a Napkelet megalapítása

A Napkelet megalapítása

A Napkelet 1923 januárja és 1940 augusztusa között a Magyar Irodalmi Társaság kiadásában megjelenő, alcíme szerint irodalmi és kritikai folyóirat volt. 1923-tól 1937. április 2-án bekövetkezett haláláig Tormay Cecile, ezt követően a lap megszűnéséig Kállay Miklós töltötte be a szerkesztői tisztet. A folyóirat történetének részletes feldolgozásával máig is adós a sajtótörténet. Azonban már a két világháború közötti sajtóban is találkozunk néhány olyan megállapítással, amelyek átkerülve a korszakot feldolgozó irodalom-, sajtó- és művelődéstörténeti munkákba, máig meghatározzák a Napkeletről az irodalmi köztudatban élő képet. Eszerint a Napkelet a hivatalos kultúrpolitika kezdeményezésére, illetve támogatásával, a Nyugat hatásának ellensúlyozására keresztény és nemzeti szellemben alapított folyóirat volt. Valamelyes értéket csak kritikai rovatai képviseltek, azok is inkább csak eleinte, szépirodalmi részében nem volt képes felmutatni maradandó alkotásokat. Nyugat-ellenessége dacára a Napkelet sokat átvett annak kritikai szempontjaiból, stílusában is „tett némi engedményt a modernebb irányzatok követelményeinek”,  ugyanakkor ragaszkodott az „előkelő stílushoz”, a „társasági illem megtartásához”.  A Napkelet később fokozatosan elszürkült, „a huszas évek végére már csak a konzervatív irodalom szűkülő körét képviselte”.

A folyóirat ilyen kategorikus minősítésével szemben óvatosságra int, hogy a Napkelet csaknem két – a szellemi és a politikai életet tekintve egyaránt igen eseménydús – évtizeden át volt a magyar irodalmi élet egyik orgánuma.

Szerkesztője, vezetői gárdája, munkatársai éppúgy kicserélődtek ez alatt a viszonylag hosszú idő alatt, ahogy a folyóirat rovatai is átalakultak és a bennük publikált művek műfajában és témájában is súlyponteltolódások következtek be. Némileg módosult a folyóirat programja, változáson ment keresztül a magyar szellemi életben saját maga által számára kijelölt szerepköre.

Az árnyaltabb Napkelet-kép kialakulásához jelen tanulmány a folyóirat megszületésével kapcsolatos kérdések tisztázásával kíván hozzájárulni.

Az 1920-as évek elején a háború és forradalmak után a magyar középosztályon elhatalmasodott szellemi (és egzisztenciális) kiúttalanság-érzésből kilábaláshoz, legalábbis a hivatalnok- és tisztviselőréteg számára kínált alternatívát a középosztály „konzervatív reform” névvel jelölt politikai programja. Követői elhatárolták magukat a forradalmaktól, ugyanakkor érzékelték az 1918 előtti állapotokhoz való visszatérés lehetetlenségét. Az elodázhatatlannak tartott reform „konzervatív” jelzője arra utalt, hogy a nemzeti hagyományokra építést hangsúlyozta, s a társadalmi struktúrából a már az első világháború előtt kialakult erőt, a művelt középosztályt kívánja hatalomra juttatni.

A „konzervatív reform” gondolatához szorosan kapcsolódik gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikai tevékenysége. Klebelsberg felfogása szerint a középosztály képezi az igazi nemzetfenntartó erőt, mivel az államot illetve a társadalom mindennapi életének kereteket adó intézményeket az ő tagjai működtetik. Regenerálása a politikai célok felett álló nemzeti cél, hiszen 1919 után fontos nemzeti feladatként jelentkezett az új állam gazdasági és politikai berendezése, valamint az egészségügyi és művelődési rendszer fejlesztése. Utóbbi feladat egy másik nemzeti célhoz, a szomszédos államokkal szemben létrehozandó magyar „kultúrfölény” megvalósításához is kapcsolódott.

A középosztály elitjének, amely a nemzet fenntartó ereje – hirdette Klebelsberg – ha meg akar felelni a felvállalt történelmi feladatnak, rendelkeznie kell „az új magyar embertípus” sajátosságaival: pozitívnak, aktívnak, konstruktívnak kell lennie.

Ennek az új embertípusnak és a „kultúrfölénynek” a kialakításában Klebelsberg fontos szerepet szánt a magyar irodalmi életbe és a kulturális szervezésbe való közvetett állami beavatkozásnak.

Forrás: Tóth-Barbalics Veronika: a „Napkelet” megalapítása

*

„Szépirodalmi és kritikai folyóirat, megjelenik július és augusztus kivételével minden hónap elsején, átlag 5 — 6 ívnyi terjedelemben. Szépirodalmi része regényt, novellát, verseket és a lehetőséghez képest egy-egy esszét is közöl. Kritikai része szemmel tartja a jelenkori magyar irodalmat, elvi kérdéseket vitat meg, megbeszéli az irodalmi élet nevezetesebb eseményeit, állandó figyelemmel kíséri az elszakított magyarság irodalmi megnyilatkozásait s tájékoztat a külföld aktuális irodalmáról is. Általában arra törekszik, hogy terjessze s erősítse a magyar irodalmi műveltséget. Ép ezért fenntartja az érintkezést a szellemi élet oly területeivel is, melyek — mint különösen a szépművészetek és a zenevilág — az irodalmi műveltség természetes kiegészítői.”

1923. 1. szám, előszó

*

Kristóf György: „Szemben lennem” Tormay Cecillel

A XVII. századi követjelentések nyelvén szólva, szemben lennem Tormay Cecillel egyetlen egyszer adódott kedves alkalom. Boldog voltam, hogy köszönthettem élő szóval az Emberek a kövek között, A régi ház és A Viaszfigurák kiváló szerzőjét és szerkesztőjét annak a folyóiratnak, a Napkeletnek, amelyik elsőül kezdte rendszeres figyelemben részesíteni az erdélyi írókat és irodalmat. Szemben létemkor is legott irodalomról, irodalompolitikáról eredt meg a szó. Természetesen főként erdélyi vonatkozásban. Meglepett, hogy mily alapos és biztos az ő személyes, magaszerezte erdélyi irodalom ismerete, mily tisztán látja és ítéli meg az erdélyi irodalmi élet megmozdulásait, alkotásait. És még egy: a meleg szeretet minden jóra igyekvésünk és az őszinte elismerés minden irodalmi sikerünk és értékünk iránt. Egyik legigazabb barátunkat, patrónánkat veszítettük el Tormay Cecilében.

Kolozsvár 1937. május 14.

*

Tormay Cécile: Öt év

„MINDEN indulás ígéret, minden visszapillantás számadás. A Napkelet indulása is ígéret volt és a lezárt öt év után számadása visszapillantása.A nagy megrázkódtatások utórengései idején, öt év előtt olyan folyóiratot ígértünk a világnézetében, nemzeti érzésében és hagyományaiban

előző évtizedeken át sokszor megbántott magyar olvasóközönségnek, amely: «szívvel-lélekkel óhajtja és akarja az új magyar közízlés kizsendítését; a történelmi folytonosság elvét sérthetetlennek proklamálja; s bármit hozzon a jövő, irodalmi ízlésben s annak minden feltételében magyar gyökerűség s magyar közösség elvét hirdeti. Nem politizál; de tudva az irodalmi ízlés mély összefüggéseit, az ízlés dolgaiban sem hallgattatja el a lelkiismeret szavát.” Ez ígéretben erő és bizalom rejlett: a magyar írás jelentőségének szent és komoly értékelése és nemzeti létünkbe markoló összefüggéseinek felismerése. De benne foglaltatott annak a magyar olvasóközönségnek a megbecsülése is, melyet a nyelvünket mímelő és idegen szellemet leplező nyomdatermékek, nemes múltja legősibb örökségeinek, nemzeti fennmaradása legerősebb biztosítékainak lekicsinylésével bizalmatlanná tett s már-már eltávolított minden magyar irodalmi indulástól;…

Főszerkesztői köszöntő, 1927. január 1., részlet

*

Reményik Sándor: Tormay Cecile

„Nem úgy írok róla mint aki nincs már; Tormay Cecile számomra nemcsak irodalmi érték, hanem «örök utitárs», attól kezdve, hogy földi vándor

utamon csatlakozott hozzám — az ő sírján túl — az én síromig. Ha van azontúli együttlét, azután is. Drága idősebb testvér a költészet végtelen birodalmában : most számbaveszem, mit adott nekem. Emberek a kövek között…”

Búcsúztató, 1937. május, részlet

 

*

R. Berde Mária: Erdő mélyének soha nem hervadó örök zöldjéből…

„Azokban, akik hisznek még embert emberrel összebékítő gondolatokban, mélységes elnyugvást, elégtételt váltott ki az egyöntetű tiszteletadás, mellyel a magyar szellemélet irányadó tényezői meghajoltak Tormay Cecile r a v a t a l a előtt. Adjátok meg a művésznek, ami

a művészé ; az elismerés azt is nőteti, aki adja, — ez a nemes igazság ütközött ki a kegyelet minden tényén. Mégis maradt a tisztességtevésnek egy megnyilatkozása nekünk, erdélyieknek, mely külön jelentőséggel bír ránknézve és amelyben Tormaynak elsősorban emberi beállítottsága

előtt hódolunk. Fel kell emlegetnünk, hogy elsők közé tartozott , akik szívet és u t a t n y i t o t t a k a háború utáni Erdély íróinak a magyar központ s a j t ó j á b a , a közös k u l t ú r a t u d a t fényébe. Lehet, hogy ma már nem sokan t a l á l j á k ezt a t e t t é t különösebb érdemének. Az erdélyiek jó része köztudatba ment már, egyeseik éppen kegyeltjeivé válta k a magyar olvasóvilágnak. És csak kevesen t u d j á k , milyen nehéz út vezetett idáig, milyen

keservek és áldozatok árán kellett kiverekedni. Volt idő, amikor az írásokkal bekopogó erdélyit a lecsúszott rokonnak kijutó előítélettel fogadták….;”/részlet/

 

Összeállította – cspb –

 

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf