Havas István: Elnémult harangok, IM. Rákosi Viktor

Rákosi Viktor sírjaRákosi Viktor temetésén

– És vége volna a zenének,
mikor a harang szíve megszakad?
– Az igaz érc melódiája
lelkekben ömlik el, mint szent patak.
– Elnémult ajkat, fényharagot
fogunk temetni, árva nép, ma itt?
– Csak hamvakat föd el a sírbolt,
a lélek él, s meggyújtja mécseit,
– Sirassuk el, holtig zokogjunk érte,
őrtornyából ha már elköltözött?
– Sirassátok el, de az ő hitével,
ki ébresztő volt az alvók között.

 

IM. Rákosi Viktor

 

Az 1880-as években úgyszólván máról holnapra bontakozott ki a tehetsége, népszerű író lett az egész országban, a Budapesti Hirlap hasábjain közölt tárcaelbeszéléseit egyre fokozódó érdeklődéssel olvasták. Ezek a humoros tárcák az Isten-áldotta tehetség szikrái voltak, a könny és mosoly termékei, derűs kötődések, szójátékos fonákságok: (Sipulusz tárcái, Humoreszkek.) A humor verőfénye, a szavakban és szókapcsolatokban rejlő komikum, a váratlan helyzetekből kibukkanó furfang, a bohókás alakok furcsaságai egész külön stílust jelentettek irodalmunkban. Egyesek úgy vélték, hogy ez az élces stílus a Mark Twain munkásságában kibontakozó amerikai humor magyar válfaja, mások mindjárt meglátták az íróban az eredeti torzkép-rajzoló egyéniséget. Rákosi Viktor sajátságos mókázással szőtte ötleteit történetei köré, az élcelődésben kifogyhatatlan volt, nevetségessé tette az emberi gyöngeségeket, furcsa alakjait derűs komázással állította olvasói elé. Groteszk figuráival, burleszk helyzeteivel, szatirikus ferdítéseivel a legmogorvább olvasókat is mosolyra derítette. Érdemes-e bosszankodni a világ folyásán, szabad-e túlságosan komolyan venni az embereket? «Mily humoros látvány – elmélkedik egyik írásában – az emberek nagyképűsége, hiúsága, címek és rangok után való szaladgálása, dölyfe, stréberkedése, mikor a komédia végén ott áll az asztalos a collstokkal kezében, hogy mértéket vegyen a koporsóhoz. Mik az emberek nagy tettei, halhatatlan alkotásai, mikor a nagy Napoleonból is csak egy kosár csont maradt az invalidusok dómjában s őt többé sem az austerlitzi nap fénye, sem Waterlo bús árnyéka nem bántja. Ilyen helyeken, mint ez a napoleoni dóm, tanulja meg az ember vidám humorral nézni a világot. Én azzal nézem.»
    Nagyobb elbeszélő munkáinak sorát A bujtogatók (1886) című fővárosi története nyitja meg; a regénykísérlet félig detektív-história, félig szatirikus mese; hősei a vörös zászló hívei, de inkább csak betörők, mintsem kommunisták. – Egy falusi Hamlet (1891) komoly regény: Turszky Miklós élettörténete. Bár ebben a munkájában vannak Jókai Mórra emlékeztető vonások is, a bonyolult lélekrajz művészete az akkoriban legnépszerűbb magyar regényíró fölé emeli a szerzőt. Hőse a szűkkeblű atyafiság gáncsvetései között a maga erejéből lesz emberré. – A Polgárháború (1897) a magyar képviselőválasztások kigúnyolása. Tukoray Kázmér fiatal ujságíró ellenzéki jelöltséget vállal, egyik barátja társaságában megkezdi a választási harcot, az ígérgetésekben és füllentésekben nem marad el kormánypárti ellenjelöltje mögött. Sikeres hazudozását egy még sikeresebb hazugság buktatja meg: a hivatalos párt döntő cselfogása. Mikor az ujságíró már maga mellé vonja a népet azzal a meséjével, hogy édesatyja mártírhalált halt a hazáért, egy ősz embernek maszkírozott színész tárt karokkal siet feléje a választói gyűlésen: «Emberek, barátim, én vagyok Tukoraynak az apja. Becsületes, jámbor életű szabómester Veszprémben. Hallottátok, mit hazudott rólam, a tulajdon apjáról!» A tanulságot maga a vereséget szenvedő hős vonja le azzal a kijelentésével, hogy a választási küzdelemben az erkölcsi alap az egyedül helyes álláspont: «Törhetetlen meggyőződéssel, szilárd elvekkel; határozott zászló alatt, becsületes szívvel kell a küzdelembe menni vagy iszonyú pénzzel kirukkolni s becsületesen megfizetni minden voksot.»
    Komolyhangú elbeszélő munkáiban magyar fajszeretete büszke öntudattal nyilatkozott meg, de egyben a nemzetét féltő hazafi fájdalmas érzelmeivel is. Nagy célok megvalósítását szerette volna látni az országos politikában, a magyar ég lassú elborulását aggodalommal szemlélte, a főváros kozmopolitaságától és a vidék tétlenségétől egyformán idegenkedett. A magyar ifjúság léha mulatozásokban szórja szét életerejét, tehetsége eredmények nélkül pusztul el. «A nagy, boldog nemzetek fiai, ha nem férnek a bőrükbe, nekivágnak a nagy világnak s új világrészeket foglalnak el hazájuk számára. A mi nem független országunk csak olyan szűk, vármegyei életet él, ami sok nagyszabású talentumot elsorvaszt. Csodálatos ereje van ennek a mi földünknek és ennek a kevert fajnak, mely itt lakik. A faj megszüli a tehetségeket, de ez nem elég. Ezek a kicsinyes viszonyok elszárítják. A nagyszabású feladatok és a nagy nemzeti célok hiánya elsorvasztja a tehetségeket.»
    A Korhadt fakeresztekben (1899) drámai erőtől duzzadó novellákat adott közre; az 1848-as szabadságharc névtelen vitézeit dicsőítette bennük. Csupa nemes egyéniség, önfeláldozó honszeretet, mámoros csatazaj; költött elbeszélések az igaz történet hatásával. Mintha Jókai Mór csataképei újultak volna meg modernebb formában ennek a szép novella-sorozatnak lapjain. Az írót nem a nemzet nagynevű hősei érdeklik, a névtelen katonáknak emel emléket; azoknak, akiknek az országos ünneplés helyett csak egyszerű fakereszt jutott emlékül.
    Az Elnémult harangok (1903) az író izzó hazafiságának jajkiáltása: mentsük meg pusztulásnak indult erdélyi magyar testvéreinket! Simándy Pál református teológus az utrechti egyetemről nagy lelki megrendüléssel tér vissza hazájába, mert egy rajongó holland leányka beleszeretett s öngyilkos lett miatta. A fiatal férfi elhatározza, hogy életét vallásának és hazájának szenteli; elmegy lelkipásztornak egy eloláhosodott erdélyi faluba, ott a kálvinizmus és a magyar gondolat apostola lesz. Már-már visszaszorítja a görögkeleti pópa hódítását, amikor beleszeret a pópa leányába, Floricába; a leány is szerelemre gyullad iránta; a lelkes magyar pap ekkor tudja meg, hogy az oláh pópa a romániai magyarellenes liga fizetett kéme. Nehéz lelki vívódás után följelenti a hazaárulót, de a pópa családjával idejében elmenekül, a boldogtalan lelkipásztort pedig a magyar hatóságok megrójják izgágaságáért. Simándy Pál szomorú húsvétra ébred. Hasztalan húzza meg a református templom harangjait, hívei az oláh istentiszteletre sietnek; ő maga ott roskad össze az elnémuló magyar harangok alatt. – Ez a regény nemcsak költői hangú intő-szózat volt, hanem komor vádirat is a magyar társadalom közömbössége ellen. A magyar templomok környékét gyom veri fel, az oláh templomokban fanatizált nép gyülekezik; a magyarságot nem támogatja senki, az oláhságnak pénzt dugdos a külföldi kéz; a magyar eltűnik a völgyből vagy oláh lesz, miközben a hegyek csúcsáról botjára támaszkodva tekint a völgy felé az idegen pásztor. «Az ott az oláh nép története, Századokon át így néztek le biztos magasból a völgybe, hol azalatt a mi őseinket az ellenség öldöste. S mikor a mi udvarházainkból kipusztultak a lakók, akkor ők leszálltak a hegyekről, beültek a gazdátlan birtokokba s azt mondták, hogy övék az ország.» A holland leány Simándy Pál tudtán és akaratán kívül áldozza fel magát a magyar ifjúért, a román leány minden ártó szándék nélkül teszi tönkre a magyar pap életét; a kettős szerencsétlenség végzetes tragédiát zúdít az elbukó hős lelke köré. A protestantizmus meleg szeretetével megirt mű a nagy regények sorába tartozik; kortörténeti dokumentum annak ábrázolására, mi izgatta a millennium korában a hazafias lelkeket; mit érzett meg a költői lélek, amikor jósló ihlettel pillantott a jövőbe.
    Rákosi Viktor az ifjúsági irodalomnak is egyik kiváló művelője; a serdülő ifjúság számára írt könyveit a felnőttek is élvezettel olvashatják. (Hős fiúk, Egy tutaj története, A császárok sírjai, A bécsi diákok.) Akkor volt elemében, amikor a nemzeti múlt lélekemelő jeleneteiről számolhatott be vagy amikor kalandos történeteibe beleszőhette a magyar ember leleményességét. Komoly életszemlélete többnyire friss humorral párosult, a nehéz helyzetek borúját szívesen enyhítette a komikum csattanóival.
    Az életnek, mondja Alszeghy Zsolt, nincs olyan helyzete, amely Rákosi Viktor humorának céltáblája ne lett volna. A kudarcoknak, felsüléseknek, kijózanodásnak, huncutkodásnak ezer aprósága kerül elénk, az író fegyvertára rendkívül gazdag a komikus hatásokban. Írásai az egészséges lélek megnyilatkozásai, bár képzelete szereti a kalandosat. Legnépszerűbb könyve protestáns regény; ez annál különösebb, mert az író katolikus volt; katolicizmusa azonban általános kereszténység. Komoly írói felelősségérzete pályájának egyik fő jellemvonása, a felelősség átérzésétől még humorában sem szakadt el. A hazaszeretet mellett megvan benne az emberbecsülés és nem hiányzik lelkéből a szociális érzés sem. (Vázlatok. Budapest, 1925.) – Humorának eszközei, írja róla Schöpflin Aladár, nagyon egyszerűek, ezért volt olyan általános a hatása. Sorai mögött seholsem nyílnak keserű távlatok. Teljesen gondtalan, szereti az embereket, együttérez velük. Évekig mulattatta az országot, némelyik tréfáján napokig kacagtak az emberek, mondásaiból szállóigét csináltak. Optimista író volt, mindennek a derűs oldalát látta, minden bonyodalmat megoldott egy élccel. «Hogy súlytalanná válik? Bánja is ő! Nem súlyos akar lenni, hanem mulatságos.» Irodalmi közmondás volt, hogy ketten vannak: Sipulusz és Rákosi Viktor. Az előbbi a könnyelmű tréfálkozó, az utóbbi az érzelmes ember és lelkes magyar. Mialatt Sipulusz javában mókázott, Rákosi Viktor elkezdte írni komoly dolgait. Hazafias elbeszéléseiben majdnem lehetetlen volt elkerülnie a szónokiasságot és érzelgést; őt mind a két veszedelmen átsegítette lényének tökéletes közvetlensége. (Írók, könyvek, emlékek. Budapest, 1925.)
    RÁKOSI VIKTOR 1860. szeptember 20-án született Ukk faluban, Zala megyében. A pesti piarista gimnázium tanulója volt, tizennyolc éves korától ujságíró, a Budapesti Hirlap belső munkatársa, a Kakas Márton élclap szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. Mint országgyűlési képviselő a függetlenségi pártot támogatta. Hosszú éveket töltött betegágyban, de azért testi fájdalmaiban is nagy termékenységgel dolgozott. 1923. szeptember 15-én halt meg Budapesten. Nagy időket élt át. Látta, hogyan változik a német Pest magyar Budapestté, milyen fényben ünnepli az erőtől duzzadó ország a nemzet honfoglalásának ezeréves fordulóját, mekkora erővel tör elő a XX. század első évtizedében a szocializmus; résztvett a negyvennyolcas ellenzéknek a hatvanhetes kormánypárt ellen vívott élet-halálharcában, vérmes reményekkel nézett ő is a világháború szerencsés vegződése elé, megérte a háborús katasztrófát, a bolsevista forradalmat, az országnak hét részre hullását.

Adatok Rákosi Viktor életéhez:
1860. – Rákosi Viktor születésének éve. Szeptember 20-án születik a zalamegyei Ukkon. (Tizennyolc ével fiatalabb testvérbátyjánál, Rákosi Jenőnél. Szülei néhány év mulva tönkremennek, a Dunántúlról a Székelyföldre kerül, itt nevelkedik egyik testvérénél, a gyergyóditrói községi orvosnál. Tizenegy éves korában Rákosi Jenő magához veszi, a piaristák pesti gimnáziumában taníttatja, érettségi vizsgálatot is a kegyesrendi gimnáziumban tesz.)
1879. – Újságíró a Nemzeti Hirlap szerkesztőségében, a lap bukása után a Pesti Hirlap szerződteti. (Testvérbátyja, a Népszínház igazgatója, juttatja be mind a két ujsághoz.)
1881. – Ettől az évtől kezdve haláláig a Budapesti Hirlap belső munkatársa. (Negyvenkét éven át dolgozik Rákosi Jenő oldala mellett, ott van a lap megalapításánál, a szerkesztőség egyik legértékesebb tagja. Írói álneve, a Sipulusz, csakhamar fényes csengésű lesz az egész országban. Ezt a nevet testvérbátyja választja ki számára, a név egy gyermekkori elferdített szó tréfás felújítása. «Én kereszteltem el, mondja emlékirataiban Rákosi Jenő, a szerkesztői keresztségben Sipulusznak. Azóta sokan keresték e név eredetét, de senki sem találhatta meg forrását.» Ugyanő irja öccséről: «Példátlanul jókedvű ember volt, de a saját jóízű viccein és tréfáin sohasem nevetett, ellenkezőleg, halálos komolysággal tudta elmondani a leggroteszkebb viccet.»)
1888. – A velencei nemzetközi irodalmi kongresszuson Magyarország képviselője. (Ezentúl több más külföldi hírlapírói gyűlésen megfordul nemzete képviseletében, többször beutazza Nyugateurópa országait, megfordul a Balkánon és Törökországban. Megkezdődnek munkáinak német fordításai. Később francia, dán, cseh és finn nyelvre is lefordítják néhány könyvét.)
1894. – Megalapítja és sikeresen szerkeszti a Kakas Márton című élclapot. (A humorisztikus hetilap a Budapesti Hirlap kiadásában jelenik meg és nagyon tetszik a közönségnek.)
1897. – Megválasztják a Kisfaludy-Társaság tagjává. (A Petőfi-Társaság már 1891-ben helyet ad neki tagjai sorában.) 1901. – Negyvenegy éves. Országgyűlési képviselő lesz Hajdúnánáson függetlenségi és negyvennyolcas programmal. (Népszerűségét semmi sem bizonyítja jobban ennél a választásnál: az erős kálvinista kerület katolikus embert választ követének. A legmagasabb körök nem bocsátják meg tüzes ellenzékiségét. Mikor bátyja nemességet kapott I. Ferenc József királytól, ő is szerette volna megnyerni a maga és fiai számára ugyanazt a nemességet, de kérelme teljesítésére még a miniszterelnök pártfogása is elégtelennek bizonyult. Abban az időben, amikor az ilyen rangemelés már csak külsőség volt, amikor a kormánypárt céljaira adakozó pesti üzletemberek minden akadály nélkül nemesek lehettek, a nemzet egyik büszkesége nem részesülhetett a király kegyében. «Pedig az én Viktor öcsémnek – sóhajtott fel emlékirata lapjain Rákosi Jenő – volt annyi irodalmi érdeme, ami egy fejedelmi ajándékot megér. Ha nem nézem komolyabb alkotásait, a Korhadt Fakereszteket, az Elnémult Harangokat, amelyek a magyar hazafiság és irodalmi ízlés legbővebb és legnemesebb táplálékai, maga az a tény, hogy vidám szellemével, jóízű elmésségeivel, kedves tréfáival mint elbeszélő és tárcaíró két nemzedéket jó kedvben tartott: olyan érdem, amely kitüntetve ép úgy rásugárzik arra, aki a kitüntetést kapja, mint arra, aki adja. De Rákosi Viktor szeretetreméltó és kiváltságos írói talentuma mellett szélsőbaloldali Kossuth-párti képviselő is volt s egypár nyilatkozatával – hogy az ő stílusában fejezzem ki magamat – egy kicsit elrontotta a dolgát Ferenc Józseffel. Ő a fiaira gondolva kérte a nemesi kitüntetést, a király pedig császári sértődöttségében tagadta meg; De azt gondolom, a szebbik emberi szempont nem a királyé volt ebben az esetben.») 1903. – A Révai-cég megindítja összegyűjtött munkáinak egyöntetű kiadását. (A sorozatot Voinovich Géza szerkeszti, ő válogatja ki a napilapok hasábjain feledett Sipulusz-cikkek javát az összkiadás számára. A gyűjteményes kiadásnak fényes sikere van: tízezer példány fogy el belőle.)
1911. – Régóta lappangó, időnkint kiújuló betegsége végkép ágyba dönti. Haláláig nem gyógyul meg. Tizenkét évig szenved a matrác-sírban. («És ez az ember – mondja öccséről Rákosi Jenő – egy hosszú, évekig tartó kínos betegségben nem vesztette el sem életkedvét, sem jókedvét, sem írói képességét, hanem röviddel halála előtt is, mikor már alig látott és kezével írni nem tudott, jókedvű történeteket diktált gyermekeinek, ha testi fájdalmai szünetet tartottak.» Betegágya mellett neje, Réczey Janka, hűséges szeretettel állt őrt; ápolta a beteget, nevelte hat gyermekét, gépelte férje tollbamondását. Rákosi Viktornak csak a testét bénította meg a paralízis, szelleme friss volt, a földi szenvedések kálváriáját a legnemesebb hitvestárs oldalán járta végig.)
1923. – Halála szeptember 15-én, hatvanhárom éves korában, Budapesten. (Neje kilenc évvel élte túl, fiai közül az egyik a világháborúban esett el.)
Kiadások. – Verőfény. Budapest, 1886. (Elbeszélések.) – A bujtogatók. Budapest, 1886. (Regény.) – Sipulusz tárcái. Budapest, 1891. (Elbeszélések.) – Egy falusi Hamlet. Budapest, 1891. (Regény.) – Rejtett fészkek. Budapest, 1892. (Elbeszélések.) – Téli rege. Budapest, 1893. (Regény.) – Zuboly, Gyalu és társai. Budapest, 1894. (Elbeszélések.) – Barnabás rabsága. Budapest, 1896. (Elbeszélések.) – Polgárháború. Budapest, 1897. (Regény.) – Aranylakodalom. Budapest, 1898. (Beöthy Lászlóval együtt írt énekes színmű. Első előadása a Magyar Színházban 1898-ban, századik előadása 1899-ben.) – Korhadt fakeresztek. Budapest, 1899. (Elbeszélések. Hatodik kiadása 1913-ban.) – Hős fiúk. Budapest, 1900. (Ifjúsági regény. Háttere a szabadságharc.) – Tartalékos férj. Budapest, 1901. (A Guthi Soma társaságában írt bohózatot a Vígszínház hozta színre. Szerzőtársával írt többi víg darabja: Napoleon öcsém, A sasok, Jupiter és társai, A brezováci hős.) – Elnémult harangok. Budapest, 1903. (A M. T. Akadémia 1906. évi Péczely-jutalmával kitüntetett mű. Kilencedik kiadása 1926-ban. A szerző a regényből Malonyai Dezső társaságában színművet is írt, a darabot 1905-ben játszották először a Nemzeti Színház művészei. Bár a dramatizálás feltűnően csökkentette a regény szépségeit, a színmű nagy sikert aratott. A faji erők elszánt mérkőzésének képe hatásosan emelkedett ki jeleneteiből.) – Galambos Pál naplója. Budapest, 1903. (A regény hőse a francia idegen légió egyik kalandos életű magyar katonája.) – Jobbadán Amerikában. Budapest, 1903. (Egy groteszk mozgású magyar házmester amerikai utazása.) – Rákosi Viktor munkái. Húsz kötet. Budapest, 1903–1911. (A humoros elbeszélések hat kötetet töltenek meg a gyűjteményes kiadásban. A sorozat egyes kötetei külön is megjelentek.) – Egy tutaj története. Budapest, 1904. (Ifjúsági regény.) – A császárok sírjai. Budapest, 1906. (Ifjúsági regény. Hőse, a magyar haditudósító-ujságíró, részt vesz az orosz-japán háborúban.) – Kexholmi Mária. Budapest, 1908. (Ifjúsági regény. Egy török leány története az 1878-as orosz-török háború idejéből.) – Utazás a holdba. Budapest, 1910. (Elbeszélések.) – A buzsáki királyság. Budapest, 1911. (Elbeszélések.) – Őszi termés. Budapest, 1911. (Elbeszélések.) – Rejtett zugok. Budapest, 1911. (Elbeszélések.) – Kis emberek világa. Budapest, 1911. (Elbeszélések.) – A bécsi diákok. Budapest, 1911. (Ifjúsági regény. Az osztrák ifjúsági csapat vitézül küzd az erdélyi hadjáratban a magyar szabadság ügye mellett.) – A párisi gyujtogatók. Budapest, 1911. (Az 1870-es német-francia háborút követő párisi kommunizmus megrendítő jeleneteinek elbeszélése népszerű francia források nyomán.) – Bobby és Csiba. Budapest, 1912. (Ifjúsági regény. Érdekes állattörténet.) – Oglán bég kincse. Budapest, 1912. (Ifjúsági regény. Meséje a magyarországi török hódoltság korából.) – Kisbürgözdtől Vaterlóig. Budapest, 1913. (Ifjúsági regény. Egy magyar ifjú kalandjai Napoleon korában.) – Don Karaszkó. Budapest, 1917. (Elbeszélések.) – Új fakeresztek. Budapest, 1917. (Elbeszélések.) – Emmy. Budapest, 1918. (Regény.) – Palozsnaky Tamás. (Elbeszélések.) – Magyar Iliász. Budapest, 1922. (Regény. A trianoni időknek a felvidéki magyarságra tett megrendítő hatását mutatja be.) – Amikor még jókedvűek voltunk. Budapest, 1922. (Elbeszélések.) – Lagoszta titka. Budapest, 1923. (Ifjúsági regény.) – Boldog idők, boldog emberek. Budapest, 1923. (Az író halála után megjelent regény.)
Irodalom. – Lázár Béla: A tegnap, a ma és a holnap. Kritikai tanulmányok második sorozata. Budapest, 1900. – Mikszáth Kálmán előszava az Elnémult Harangokhoz a Franklin-Társulat Magyar Regényíróinak 58. kötetében. Budapest, 1905. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XI. köt. Budapest, 1906. – Madarász Flóris: Sipulusz. Katolikus Szemle. 1909. évf. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története 1900-ig. Budapest, 1913. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Budapest, 1920. – A Budapesti Hirlap 1923. évfolyamának cikkei Rákosi Viktor halála alkalmából. – Alszeghy Zsolt: Vázlatok. Budapest, 1925. – Bebesi István; Sipulusz nyelve. Magyar Nyelvőr, 1925. évf. – Lőrinczy György: Rákosi Viktor emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 57. köt. Budapest, 1925. – Schöpflin Aladár: Írók, könyvek, emlékek. Budapest, 1925.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf