Gyarmati Erzsébet: Augusztus

Itt az erdőn hívatlanok vagyunk,
az éveket kérdezzük, nem felelnek.
Figyelünk, aztán elakad szavunk,
hogy ég és rét nem készítnek szerelmet.

Sajnállak? A magunk szeretete
az, mit az estben súlyos szívvel hordunk,
de a gyengédség kisgyermek-keze
félős lágyan összeszorítja torkunk.

Engem se sajnál, legfeljebb a lomb,
s a fű, melyen most arcra bukva fekszem,
mint gyermeket a karjaiba vont
a föld, s porával elvegyül a testem.

Jelek köz élünk, csillagok tövében,
de Te elárulsz, feladsz egy napon,
az erdővel a vers szól át az éjen,
és tudnod kell, hogy hozzátartozom.

1944