Reményik Sándor: Emlékezés a tihanyi mólóra

Húsz éve most...
Engem Tihanyban ért a döbbenet.
A keskeny mólón sétáltunk Apámmal,
S hajóra vártunk, mert hogy este lett.

Messze valaki már szelet vetett,
Vihar-köröm tépte a Balatont.
Szorongva lestük a hullám-zsivajt:
A felcsapó hab mily hiób-hírt mond.

Fehérlő csík a növekvő homályban:
E móló volt a végső béke-folt.
S jött a hajó. Rettentő rakomány:
A véres jövő súlya rajta volt.

Én nem kellettem az őrült Molochnak.
Deszkán úsztam meg a vér-óceánt,
Magammal vívtam, s félkarral karoltam
A szerencsét, a vak tündérleányt.

Engem sorba sem állított a sors.
Hálát adjak, vagy szégyelljem magam?
Beteg, aki gyógyulást prédikál,
Vigasztaló, aki vigasztalan.

Hálát adjak? Vagy szégyelljem magam?
Hogy itt maradtam, s éppen én, s miért?
Talán, hogy a Szózatot visszazengjem:
Jaj, annyi szív hiába onta vért!

1934. július 25

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf