Radó Antal író, költő, műfordító, irodalomtörténész

Rado Antal

A sváb többségű Móron született 1862. június 29-én, asszimilálódott zsidó családból, apja Róder Adolf népiskolai tanító, szerkesztő és író a vasmegyei Rohoncon, majd Szombathelyen működik s így e helységekben teltek el Radó Antal gyermek- és diákévei, végezte tanulmányait a szombathelyi premontrei kanonokrend főgimnáziumában, 1871-től 1879-ig. Mély hatással volt ifjú évei lelki világára egy premontrei szerzetes-tanár, Sebesy Kálmán, aki legjobb diákjait azzal tüntette ki, hogy elhívta őket szállására s megmutatta nekik azt a bilincset, melyben a szabadságharcban való részvétele miatt raboskodott. Az írásvágy, amely az autodidakta apát tankönyvek és tengődő újságok írására sarkallja, a fiúban is korán megszólal.
     Öt azonban már a múzsa is homlokon csókolta, azért verseket ír és műfordításokkal próbálkozik. Csak tizennégy éves, amikor már sorra jelennek meg a versei nemcsak a papa lapjában[Honpolgár, melynek 17 éves korában társszerkesztője lett s melyben magyar költőket fordított németre], hanem a német tanára, a nagynevű Lipp Vilmos által szerkesztett Vasmegyei Közlönyben is, sőt a szomszédos megyék lapjaiban, Zalában és a Sopronban is. A gimnáziumnak végig jeles tanulója. Nem mindennapi érzéke van a nyelvekhez. Latin és görög tudásának alapjait gimnáziumi évei alatt fejleszti és erősíti meg annyira, hogy mindjárt írói pályája elején latin és görög költő műveit bemutató antológiával jelentkezhet. Csak 1879 őszén egyetemi tanulmányai miatt költözött Budapestre. De onnan is még sokáig hazajárt vakációzni, később szülei látogatására, hiszen apja Róder Adolf még 1893-ig szombathelyi lakos maradt. Ide kötötte a hivatása, mert a szombathelyi izraelita elemi iskola igazgatója volt.[Érdemes egy futó pillantást vetnünk az atya alakjára is. Ö is beírta nevét a Vas megyei sajtó történetébe, pedig tizenhét éves koráig analfabéta volt. Somogy dohányvidékén, Ecsénvben született. Szülei már korán szivarkészítésre fogták, 1851-ben a Bach-rendszer behozta a dohánymonopóliumot, és a szivarkészítés megszűnt foglalkozásnak lenni. Ezért tanulhatott meg írni és olvasni, Az írnitudás új foglalkozás hoz juttatta: segédtanító lett Marcaliban. Marcalit új állomások követték: Keszthely, Kaposvár, Mór, 1864-ben Rohonc, 1868-ban pedig Szombathely, ahol 1893-ig tanított. Nyugalomba vonulásakor arany érdemkereszttel jutalmazták pedagógusi fáradozásait, főleg a magyar nyelv terjesztése terén szerzett érdemeiért.] Radó Antal irodalmi jelentősége műfordításaiban rejlett. Hogy az idegen szöveg magyar tolmácsolásának meglegyen a maga költői hatása, ehhez nagy kifejező készség szükséges. A legjobb fordítások is csak ritkán tudják megszólaltatni az eredeti szöveg szépségeit. A költészet a képzelet, hangulat és szavak játéka; a szavak zenéjét fölötte nehéz művészi erővel megzendíteni; de ha valamelyik fordítás megragadóan sikerül, akkor az idegen remekmű, úgyszólván magyarként polgárjogot nyer a nemzeti irodalomban. Tulajdonképpen fordítás már a legrégibb magyar nyelvemlék is, a Halotti Beszéd; középkori költészetünk java része, a legendák és egyházi énekek latinból vannak több-kevesebb hűséggel átültetve. Nyelvünk történetének alig vannak fontosabb momentumai, mint a különböző régi bibliafordítások; a nagy Pázmány is a fordítók közé sorakozott Kempis Tamásával. Fordítással kezdte irodalmi pályáját a XVI. század Balassi Bálintja, s végül e kor regényes vagy széphistóriái is, mind idegen munkák kisebb-nagyobb szabadsággal való átültetései. Ha előbbre megyünk egy századdal, amely a magyar verses fordítás fejlődésének első határköve megint egy nagy fordító nevével találkozzunk, Szenczi Molnár Albertével, nagyobb hatása nem volt egyetlen más műfordításnak sem irodalmunkban. Majd Kazinczy Ferenc, aki a XVIII. század végén és a XIX. század elején indította meg irodalmunkban a költői hangulatú, hajlékony kifejezésű, gondos verselésű fordítások sorozatát. Magyarrá tett német lírikusai példaadó minták voltak a rímes időmértékes verselésre. Ugyanezt a hivatást teljesítette a rímtelen időmértékes verselés terén Horatius összes költeményeinek fordítója, a pálos rendi tanár, Virág Benedek. Formában és tartalomban hű magyar Horatiusa nagy költői siker volt; ilyen teljesítményre senki sem számított a nyelvújítás harcai közt forrongó nyelv korszakában. A külföldi remekművek művészi fordíttatásának megszervezését és a fordítások kiadását a reformkorban az Akadémia, majd a Kisfaludy Társaság vállalta magára. Az ötvenes években is több fontos külföldi művet adtak ki magyar nyelven [Vörösmarty Mihály Lear király-fordítását 1856-ban], de a szervezett műfordítói tevékenység csak 1860-ban indult meg, amikor a Kisfaludy Társaság újra megkezdhette működését. Ettől kezdve a világirodalmi remekek művészi fordításának hosszú sora jelent meg, főképp a kiegyezés után. A XIX. század magyar műfordítás-irodalmának virágkora tehát az utolsó századnegyedre esik, akárcsak az ifjú Radó munkásságának kezdete is. A fordított mű átérzésének képessége Radó szerint csak költői tehetséggel megáldott emberben van meg, ezért jó műfordító csak igazi költő lehet…

A szellemesek

Ki szellemeskedőn mindent odaad egy élcért,
A sosem ér célt;
Ki nem néz igazat, csak azt, hogy mi a jó vicc,
Az léha kófic.

    Mesék az íróvilágból, 1905

     

    Maga a költő nagysága Radó szerint nem releváns, hiszen egy gyengébb lírikus talán még inkább hozzá tud simulni, hasonulni egy másik egyéniségéhez. Radó a fordítás egyik örök kérdését feszegeti, amikor magabiztosan állítja, hogy a jó műfordítóban egyesülnie kell a tudósnak a költővel, mivel a csak filológus száraz, iskolás, színtelen fordítást fog létrehozni, a csak poéta pedig a saját alkotó ösztönétől elragadtatva a maga hangnemére fogja transzponálni az idegen szöveget. A megértésről és átérzésről Radó kitér az anyanyelvi tudás fontosságának tárgyalására. A műfordítónak elsősorban a saját anyanyelvét kell mesteri szinten birtokolnia. Még nagyobb szüksége van rá, mint más európai nyelvek fordítóinak, hiszen csupa olyan nyelvből kénytelen fordítani, melynek szelleme, struktúrája, szófűzése eltér a magyartól. Ezért sokkal nagyobb technikai nehézségekkel kell megbirkóznia a magyar fordítónak, mint bármely más kultúrnemzetének.[Lásd még: http://www.szozat.org/index.php/kitekinto/tartalommutato/15756-csagoly-peterfia-bela-egy-vers-magyarra-forditasanak-arnyalatai-i-resz] Radó szerint a műfordításnak is leszűrődtek az idők folyamán bizonyos szabályai, s ezeket a technikai szabályokat a fordítónak érdemes megtanulnia, hiszen nélkülük talán évekig is a sötétben botorkálna. Radó az eredeti szöveg mögötti valóság, szituáció fordítása, a szöveg hatásának megőrzése mellett száll síkra. Bőven idéz bravúros fordítói megoldásokat is, különböző tréfák, szójátékok, kétértelműségek virtuóz átültetéseit. Óva inti a fordítót, hogy ne akarjon szó- és mondatfűzésben is hű lenni az eredetihez, mert a nyelvek eltérései miatt, ami az egyik nyelven természetes, a másikon lehet, hogy nehézkes, túlerőltetett. A fordítónak meg kell éreznie, mi az eredeti mű egyéni sajátossága, és melyek benne az eredeti nyelv jellegzetes, az adott nyelvre jellemző elemek. Az anyanyelv géniusza ellen nem szabad vétkezni…

Tiresias

A nap hiába szór fölöttem sugarat,
Köröttem hasztalan tarkáll a rét virága,
Nekem hiába zöld az erdők lombos ága:
Elém homályt teremt az égi akarat.

Pallas-Athéne volt, szemem kit látni vágya,
S hogy megpillantá, azóta vak maradt;
A földöntúli fény kioltá perc alatt,
Mert istennőt ha néz, kihuny a szem világa.

Mégis, ne szánjatok. Hisz azt az alakot,
Kit idelent szemem utolszor láthatott,
Már bennem új alak nem halványítja többé.

Szemem borús lehet, de szellemem borútlan.
És boldogan rovom árnyék-takarta utam:
Egy istennő ragyog előttem mindörökké!

    Dalok és történetek, 1899

     

    Radó Antal követve apjának érdeklődési körét, Budapesten, 1880 márciusában belépett a Függetlenség napilap szerkesztőségébe, melytől az év őszén megvált, hogy Rómába menjen olasz nyelvi és irodalmi tanulmányok okán. Ezúttal azonban még csak pár hétig maradhatott ott, mialatt tárcákat írt a budapesti lapoknak. Visszatérvén, a Pester Journalnál kellett állást vállalnia, a hova egyebek mellett irodalmi és színházi dolgokat is szerkesztett. A Roder családi nevét 1881-ben Radóra változtatta. Ekkor már Szász Károly a Kisfaludy-Társaságban is bemutatta egy műfordítását [Tasso Megszabadított Jeruzsálemének néhány énekét. Lásd: kitekintő, http://www.szozat.org/index.php/kitekinto/tartalommutato/21643-rado-antal-muforditasaibol], melynek alapján a társaság felszólította az egész eposz lefordítására; a Budapesti Szemlében is kezdte már közölni műfordításait, és ez évben készített el a Kisfaludy-Társaság műfordítás-pályázatára Byron Lara-ját, mellyel az 1882. nagygyűlésen Győry Vilmos bírálói jelentése alapján el is nyerte a pályadíjat. Ugyanez évben kezdett dolgozni a budapesti operaház számára, melynek számos dalműfordítást végzett, eközben 1883 márciusában meghívták a Magyar Ujság képes napilap szerkesztőjének, a mely állásában csak félévet töltött, hogy azután a Pesti Hirlap szerkesztőségébe lépjen be. 1883 őszén újra elment Rómába, a hol ezúttal már nyolc hónapot tölthetett. Mint az olasz költészet magyarra-fordítója Petrarca szonettjeinek, Leopardi verseinek, majd Ariostónak, fordítását adja, aztán keleti költőkből[a perzsa nyelv tanulására adta magát és Firdusi Sahnáméját] fordít, végül pedig a francia lírikusokból. A közoktatásügyi minisztérium azonban nem küldvén el neki a kilátásba helyezett tanulmányi ösztöndíjat, itt is hírlapírással kellett kenyerét keresnie, sokat írva a Pesti Hirlapba, a Nemzetbe, a Fővárosi Lapokba, a Pester Lloydba, sőt három hónapig belső munkatársa volt a Torraca szerkesztésében megjelent Rassegna című olasz napilapnak is, a külföldi lapok szemléjét írva. Torinóba ment néhány hétre1884. májusába, ahol Kossuth Lajos szívesen fogadta, onnét pedig Párisba. Visszatérve, ez év őszén belépett a budapesti tanárképző-intézet gimnáziumába, a hol egy évet töltött, mint ösztöndíjas gyakorló tanár. A Budapesti Hirlap munkatársa lett1885 őszén, 1886 őszén újra a Pesti Hirlaphoz ment, 1887 tavaszán megnősült és ez év nyarán szakított a napi zsurnalisztikával, melyhez azóta csak egy esztendőre tért vissza, 1895-96-ban, a mikor a Magyar Hirlap hívta meg dolgozótársának. Majd tanári állás után nézett, de mivel a fővárosban ilyen nem kínálkozott neki, belépett az országgyűlési gyorsirodába, 1899-ben revizori rangban. Radót főleg a műfordítás terén kifejtett munkásságáért a Kisfaludy-Társaság 1895-ben rendes tagjának választotta; a velencei tudós-társaságnak [Istituto Veneto] 1889 óta levelező-tagja, 1897-ben az olasz korona-rend lovagja lett. Egyik megalapítója volt az Otthon irodalmi és hírlapírói körnek, melynek három évig titkári, majd nyolc évig főtitkári tisztjét viselte. A budapesti olasz körnek [Circolo italiano] alapításától megszűntéig elnöke volt. Szabadkőműves lett, vélhetőleg még 1891. előtt vették fel a Könyves Kálmán páholyba, itteni tevékenysége az örök homályba maradt.

    *

Ady Endre:

EGY JUBILEUM

(A Magyar Könyvtár ötszázadik füzete)

Két Magyarország van, s a kettő – jaj, ez a mi kultúránk nagy szomorúsága – alig tud egymásról. Az egyik Magyarországnak, a lelkileg is táplálkozónak, nagy ünnepe van most. Jubileumot ül, tíz év alatt Magyar Könyvtárból majdnem nagy magyar könyvtár lett a Magyar Könyvtár. Félezer füzet a lelki táplálkozás leggazdagabb és leggondosabb konyhájából fekszik az áldomásasztalon. Mai állapotainkban, mai alkalmatlanságaink ellenére, csodával határosan, a Franklin-Társulatnak – irigyei is vallják be – van némi érdeme intellektuális műveltségünk agyakba-edzésében. Csak üzleti vállalat nem akart, nem tudott soha lenni a Franklin. Mintha az, ami az íróknál veszendőben, a bécsi magyar gárdisták lelke itt lelt volna szállást. Lélek, akarat, program, irodalmi ízlés s az elszánt hit, hogy Magyarország nem – Abdera. Csak írók, magyar írók, üzlethez nem értők, mondhatnák meg, milyen kivétel ez.
A Magyar Könyvtár kellett, mert nehezen olvasó, kis pénzű, szegény és kis ország vagyunk. És jött, mert a Franklin-Társulat megértette, hogy a demokrácia világáramlatában mit jelent, pláne nálunk mit jelent, a szellemi kincsek demokratizálása. S ha tudnók, kinek volt legelsőbb ideája a Magyar Könyvtár, arról ódát írnánk. Dalárda-elnököket, kaszinó-gazdákat s asztaltársasági veteránokat ha ódákkal nem ünnepelnének.
A tíz évnek és az ötszáz számnak története nem banális történet. Katona József Bánk bánja volt a Magyar Könyvtár beköszöntője Beöthy Zsolt előszavával. S Beöthy Zsolt érdemes, szép fejét és nevét koszorúzza meg hálásan a jubiláris szám is.
Ezek a tizenöt krajcáros füzetek majdnem négymillió számmal szálltak szét. S elvitték a magyar olvasókhoz mindazt, ami számot adhat a civilizált ember szellemi evolúciójáról. Iskolás nem lett soha a Magyar Könyvtár, holott segítője akart lenni az iskolának. Ami az iskolás fiataloknak készült, olvasmány, irodalom az nekünk, öregeknek is. S családban, iskolában kezébe veheti bárki a Magyar Könyvtár olyan füzeteit is, melyek benőtt, komoly, értelmes fejek számára készült emberi és irodalmi dokumentumok.
A klasszikust bölcs és divattól független kegyelettel, hittel vitte az olvasók elé ugyanakkor, amikor az új hangtól nem ijedt meg a Magyar Könyvtár. Valami legyen, érték, irodalom, művészet és emberi dokumentum legyen – ez volt a jelszó. Ötszáz számban szinte érthetetlen, hihetetlen, gyönyörű gazdagság. Aki csak magyar író s idegen nagy szellemnek hű magyar tolmácsolója, itt van a sorban. Jókai Mór volt a pohárköszöntő az első jubileumnál, a századik számnál, a Szép angyalkával.
Berzsenyi, Zrínyi, Kölcsey, Virág, Verseghy, a két Kisfaludy, Csokonai, Tóth Ede, Tóth Kálmán – egészen Petőfiig és Aranyig a magyar klasszikusok névsora. De olvashatjuk a Magyar Könyvtárban Sallustiust, Liviust és Tacitust. És olvashatjuk Anonymust, Bonfiniust, Broderigót, Galeotto Marziót, Rogerius mestert, Szalárdit és a többit. A külföldi írók, a régebbek közül, nagy magyar közönséget csak a Magyar Könyvtár által nyertek: Dickens, Daudet, Dosztojevszkij, Farina, Turgenyev és a többi. Viszont Maupassant-tól Gorkijig, Kiplingig, Wilde-ig minden igazán érdemes nevet megtalálunk 15 krajcárért. Mindenki megóvhatja a maga irodalmi hiszekegyét. Akinek Aiszkhülosz, Szophoklész, Goethe és Schiller kell, azok is, akik Coppée-t, de Amicist, Tennysont, Ada Negrit, Rostand-t kívánják, nemkülönben. De megtalálják D’Annunziót, Maeterlincket, Shaw-t is társaikkal egyetemben az ő híveik. Fordítani pedig Tóth Béla, Ambrus Zoltán, Radó Antal, Szabó Endre, Hevesi Sándor stb. fordítottak a Magyar Könyvtár számára. A magyar elbeszélők névsora: Jókai, Mikszáth, Herczeg, Ambrus, Bródy Sándor, Kabos Ede, Ignotus, Kóbor Tamás, Krúdy Gyula, Sz. Nogáll Janka, Thury Zoltán, Szomaházy István stb. s legújabban Ady Endre és Szini Gyula. Elbeszélésekben, színdarabokban, versekben, ismeretterjesztő munkákban, eredetiekben és külföldiekben: csak érték, irodalom s olyan, ami hangtalanul is lelki szükség.
Radó Antalt, a Magyar Könyvtár szerkesztőjét, bizonyosan bosszantanók a legrövidebbre fogott bókkal is. Végre ő nem csinált egyebet, mint hogy szerkesztette, csinálta a Magyar Könyvtárt. S a Magyar Könyvtár is nem azért tart jubileumot, mert pihenni akar. Még csak most jön a java a nagyszerű munkának, mi tudjuk. A jubileum voltaképpen a mienk, azoké, akik keserűen is áldott, szép álmokat álmodunk egy olyan Magyarországról, amely kultúrában legalább is olyan nagy, mint földrajzilag. A Magyar Könyvtár ünnepe a magyar kultúrának s a szép reményeknek ünnepe.

    Budapesti Napló 1907. november 20.
*

     

Évtizedeken át szerkesztette a Magyar Könyvtárat, a század első évtizedeinek ezt a hézagpótló irodalmi vállalkozását. A könyvtár füzeteiben váltakozva jelentek meg a magyar és a világirodalom klasszikusai a modern, korabeli irodalom termékeivel — filléres, a diákok és a vékonypénzű
olvasók által is elérhető árakon. Mikszáth Kálmán is nagy cikkben méltatta a sorozat jelentőségét 1908-ban, amikor a Magyar Könyvtár ötszázadik sárga papírköpenyes füzete is megjelent. Mikszáth írásából tudjuk, hogy Radó beszélte rá 1896-ban a Lampel és Wodianer céget, hogy
harminc filléres füzetekben jelentesse meg a magyar és a világirodalom legkiválóbb termékeit. A diákok e sorozat révén tudták beszerezni kötelező iskolai olvasmányaikat és az olvasókedvű értelmiségiek a magyar és a világirodalom klasszikusait. Ablak, amelyen a vékonypénzű rétegek
tekingethettek be a Szépség és a Szellem birodalmába. Ilyen ablaknyitás volt Radó Antal egész élete. A műfordításról írt elméleti munkája a Kisfaludy Társaság kiadásában jelenik meg „A fordítás művészete”, 1909-ben. Műfordítói munkája — ha ez nem is érte el az előtte járó Arany János vagy az utána jövő Babits és Kosztolányi színvonalát —, a fordítások elé írt tanulmányai és magyarázatai nélkül .a világirodalom sok tájának ismeretével lenne szegényebb a csak magyar nyelven olvasók széles rétege.

     

Homok

A nyaralónak udvarába
Homokot hordtak jó sokat,
És mostan ásva és kapálva
Unokám vígan játszogat.

Van kannácskája meg bödönje,
Formája is húszféle tán,
És majd leülve, majd ődöngve,
Ott babrál reggel s délután.

S én nézem, áldón rajta csüggve,
S valami bennem felsóhajt:
Megadja-e a sors, hogy üdve
Ne épüljön homokra majd?

S képembül vájjon gyengéd szívben
Megőrizé egy-két nyomot,
Mikor már engem S minden müvem,
Befújta régen — a homok!

 

    Pintér Jenő irodalomtörténész ekképp vélekedik Radó költészetéről: „Témái, műfajai és verselő módja változatosak, nyelvének hajlékonysága és formaérzéke a legjelesebb mintákon iskolázott költőé. Római útjának benyomásait a költői stílus lendületével és az antik versalak művészetével énekelte meg. Az érzések gazdagságával és a mélabús kedély borongásával fűzte gondolatait az örökváros ókori romjaihoz és középkor emlékeihez. Az elégia és óda mellett a szatirikus hangú bölcselő költeményt és a verses tanítómesét is szerencsésen művelte. Oktató és gúnyos költészete egész irodalmi korkép: a magyar hírlapírás és kritikai élet lehangoló tanulságú megvilágítása”.
Már a hetvenötödik évében járt Radó Antal, amikor 1936-ban nagy tengeri útra kelt, hogy óceánokon áthajózva, mint a magyar PEN-CLUB alapítója és elnöke, hogy személyesen résztvegyen az írók Buenos-Airesi világkongresszusán. Nyolcvanadik születésnapján még egy meleghangú életrajz ünnepelte és hívei [a német megszállás és a zsidótörvények miatt]már csak amúgy felsurranva budapesti, Hold-utcai lakásába, szoríthatták meg egyre hűlő kezét. Amikor 1944 novemberében a nyilas adminisztráció ki akarta költöztetni otthonából, melynek falait zsúfolt könyvespolcok borították, és be akarták kényszeríteni egy sárga csillagos ház poklába, 1944. november 22-én megmérgezte magát. A nyolcvankét esztendős költő a halálával tiltakozott a horogkereszt, az életet elviselhetetlenné nehezítő német és magyar nemzetiszocialisták rémuralma ellen. Napjainkban az irodalomtanításból neve gyakorlatilag érthetetlenül eltűnt, miközben olyan, másodrendű lírikus és középszerű újságíró, mint Ignotus és elvbarátai, neve közismert.
Radó Antal nem érdemelte meg a sorsnak ezt az igencsak kegyetlen fintorát, már csak azért is, mert az a kevés,[mint Bárd Oszkár http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/20053-bard-oszkar-orvos-kolto-iro-dramairo] már Magyarországon született zsidó származású értelmiségi volt, akinek a helye ott van a magyar kultúra panteonjában, mert tanítóként és újságíróként nemcsak 1848-as szellemiségű magyar hazafinak vallotta magát, de egész életét-életművét a magyar kultúra szolgálatába állította. De a hazai színház és zenerajongók is sokat köszönhetnek nekik, Ő fordította le elsőnek magyarra Shakespeare: Velencei kalmár-ját, Schiller: Don Carlos, Richard Wagner: Siegfried, Az istenek alkonya, A Rajna kincse, Leoncavallo: A bajazzók és Puccini: Bohémélet című vígoperáját.

     

Az Úr előtt

Ha megszűnvén a földi lét,
Lelkünk elhagyja hüvelyét,
Ha van ott túl föltámadás
És tetteinkről számadás:
Én egyenest megállok ott,
Szívem, szavam nyugodt.

S majd szólok: Lenn a föld színén
Nem voltam „jámbor" ember én.
Amin e felhők fátyola
Átaltekintnem gátola,
Nem mondtam: értem, látom azt —
Nem hullt reám malaszt.

Nem hittem, hogy, ha van bíránk,
Ki ráér fönt ügyelni ránk,
Hogy az, ha gonosztetten ér,
Hibám elnézi bókomér,
Mely hangosan fülébe zeng:
„Te nagy, te jó, te szent!"

Nem hittem, hogy gyönyör neki,
Ha szám holt nyelven rebegi,
Szajkó módjára, az imát,
Amit részemre más csinált,
Hogy meghatják kegyes dalok,
S ha böjtbe' koplalok.

Sosem a félsz, hogy van pokol,
Ahol a bűnös meglakol.
Sem a remény, jó voltomért
Hogy itt fenn megkapom a bért:
Nem az szabott nekem irányt,
Utálni a silányt.

Sokak előtt gyűlölt a hit,
Amelybe vaksors belevitt,
S elmondhatom: utamba is
Gördült miatta kő s kavics,
Véreztem is miatta tán,
De meg nem tagadám.

Dogmák helyé, miket eszem
(Te alkotád!) be nem veszem,
A lelkem címért, garasért
Másféle dogmát nem cserélt;
Kalmár-ajakkal, hazugan
Nem adtam el magam.

Mesterségemre, Istenem!
Versíró voltam odalenn:
Magyar nép apró vátesze, —
De nem színleltem ebbe' se.
Nem voltam az, mi annyi más:
Hazug komédiás.

A poézis szentélyiben
A Szépet szolgáltam híven.
Szóm nem volt messzi hangozó,
De sosem is volt léha szó:
Tollambul szennyes gondolat
Soha ki nem szaladt.

S ha idegent plántáltam át
— Igaz nagyok nemes dalát, —
Tán hogy kezem hozzája nyúlt,
Pompája kissé megfakult:
De lelket mérgező igék
Tolmácsa nem valék.

Mint verseim soraiba,
Volt életemben is hiba:
Egy henye sor, egy suta kép,
Egy gyönge összhang, s más egyéb,
Hamarkodás-okozta folt:
De szenny abban se volt!

Alázkodás, gyalázkodás,
Nem piszkított csalárd fogás;
A sors püfölte hátamat,
De hátam egyenes maradt;
Búsan leszegtem néha főm',
De nem szégyenkezőn.

Szerettem is, gyűlöltem is,
És tettem balgán s bölcsen is;
De újból kezdve az utam,
Nem járnám most se máshogyan!
. . . így éltem, így jött rám az éj —
És most, Uram, ítélj!

 

     

    Költeményei:
Dalok és történetek, 1899. Budapest. Lampert Róbert Wodainer F és Fiai
Vezércsillagok, 1901. Budapest, uo.
Rákóczi sírja és egyéb költemények, 1903. Budapest, uo.

    Források:
Arcanum, Emlékezés 1962, Budapesti Napló, 1915-1907, Mai Magyar Múzsa 1927, MEK, Pesti Hírlap és az Új Idők, Vasárnapi Ujság több száma,Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái,

Összeállította – cspb –

     

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf