Ruff Andor: A gulácsi völgyben

Égre magasodó topolyafák mellett
Megállok a tarka virághímes réten
S kitágult tüdővel szívom fel magamba
Az édes anyaföld párolgó illatát.
Szememet hordozom merengően körbe
S lelkemet ringatva, merő áhítattal
a Pazar természet gazdag alkotásán,
Imádságos mélység gyönyörében járok.

Az ormokon Csobánc és Szigliget vára,
Köröttük a szellő néma beszédével
Legendás időknek ragyogó álmáról
Kérdéseket hozva, feleletet adva,
Mélabús hangokon folytatnak beszédet.
Mintha megérteném a susogó hangot,
A lelkemben olyan fájó érzés támad
S képzeletem nyomán tárogatós ének
Zendül meg a völgyek széles távolában.

Hatalmas kőhegyek. Egy ősforrongásnak
Megannyi szeszélyes, kupolás csodái,
A föld életében egy vonagló kornak
Sziklává keményült kínjait mutatják,
Mint mikor egy beteg lázban égő lélek
Megszüli pályája legszebb alkotását.

És az erdőségek lombos koronája
Mintha e nagy műnek merő őserejét
Félelemgerjesztő, hatalmas szikláit
Tarka remekével koszorúzná végig.

És amott a nagy tó csillogó szemével,
Éggel kacérkodó nagy fényes arcával,
Csergő habjával, haragos lelkével,
Egy világot rejtő változó kedvével
Ezt a csodálatos partot locsolgatja,
Cirógatja, védi, ostorozza, bántja:
Hol az édesanyja, hol a mostohája.

1913