Balassa Bálint: Boldogtalan vagyok

Boldogtalan vagyok,
Mert kínjaim nagyok,
Béborult ifjúságom.
A szokatlan dolgot
És a nehéz jármot
Már megszokni sem tudom.
Régi időm elmúlt,
Most másképpen fordult
Szomorú az én sorsom.

Őszi harmat után,
Végre mikor aztán
Fujdogál a hideg szél,
Nem sok idő múlván
Sárgul, hulldogálván
Fáról a gyönge levél.
Zöld erdő harmatját,
Piros csizmám nyomát
Hóval lepi bé a tél.

Én szemeim sírván,
Könnyeim csordulván,
Néznek csak keservesen;
Bús szívem zokogván,
Csaknem meghasadván,
Bánkódik nagy erősen;
Ki miatt naponkint
Látok szomorú kínt,
Szenvedek én testemben.

Istenem, mit tegyek?
Immár hová legyek?
Mire jutok végtére?!
Ha mind búval élek,
Ezentúl mit érek,
Élek-e még kedvemre?
Vagy mint holtig árván
Járok, csak bút látván,
Mégyek keserűségre?

Ennyi gyötrelemmel
Vagy ennél is többel
Ifjúságom mint éljem?
Jobb lesz a darvakkal
Vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem
S mennem oly országra,
Hol irigyim soha
Nem szólhatnak ellenem!

Talán elmentemmel,
Búcsúvételemmel
Ha utamat követem:
Gonosz irigyimnek,
Kik most reám törnek,
Nyelvök elkerülhetem!
Ha nem látnak, talám
Nem szólhatnak reám, –
Így kedvök bétölthetem.

Azért szerelmedre,
Világod kedvedre
Éld ezentúl, kívánom;
De én fáradságom,
Kedves virágszálom,
Éretted nem sajnálom!
Légy jó egészségben,
Addig míg az Isten
Éltet, szívből óhajtom!

Szívem, Isten hozzád!
Megbocsáss, ha szolgád
Vétett ő beszédében;
Mert noha nehezen,
De tőled elmegyen,
Ki téged szán szívében.
Lesz-e véled szemben?
Láthatod-é e testben?
Maga tudja az Isten!

Immár solymocskádat,
Kedves madárkádat,
Kit karodon hordottál,
Klárisokkal1 rakott,
Skófiummal2 varrott
Lábzsinóron tartottál –
Bocsásd el békével
Szegényt, hadd menjen el,
Reá ne haragudjál!

/1/ Gyöngy
/2/ Arany- vagy ezüstszál