Kálmány Lajos népi gyűjtéseiből

A huszár pénzt szerez

A huszárnak nem volt pénze, kért a patásától egy forintot kölcsön, míg szerez valahonnan. Elment a kereskedőhöz, s a boltokba bekukucskált, egyik boltos azt kérdezte: mit keres? A huszár azt mondja: „Ilyen szürke ruhás boltostól kaptam tegnap előtt egy forintot, mint maga, azt hoztam meg”. A boltos kapott az alkalmon, hogy mindjárt könnyű szerrel keres egy forintot, azt mondja, hogy: „Én voltam az, én adtam magának a forintot”. A huszár odaadta a boltosnak a forintot s várt egy kis ideig, hogy mentül többen legyenek a boltban, azután mondta a boltosnak, hogy adja ide az óráját. „Micsoda órát?” kérdezte a boltos. „Hát azt a 30 forintos órát, amelyiket itt hagytam az úrnál, hogy egy forintot kölcsön kaphassak.” „Én nálam nem hagyott.” mondja a boltos. Addig ide, addig oda! felmentek a bíróhoz. A bíró azt kérdezte, hogy megadta a katona a forintot? a boltos nem tagadhatta, mert látták többen, a bíró azután megítélte a katonának a 30 forintot, ha az órát nem tudja visszaadni, mert katonának senki sem ad kölcsön egy forintot, ha csak zálogban nem hagy valamit.

Kékes

Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vadvirágából III.

Bort iszom én, nem vizet…

Bor dalok, táncz szók és kortes dalok

Bort iszom én, nem vizet,
Kit Noé atyánk szerzett;
Víz volna ha kellene,
De béka lakik benne.

Víz nem való csizmába,
Sem aszszony papucsába,
Sem paraszt bocskorába,
Hát az ember gyomrába?

A víz malmokat hajtson,
Erős hidakat tartson,
Tüzet vagy meszet oltson,
Szenynyes ruhát tisztítson!

Víztől az ember gyarló,
Éppen semmire való,
Igya ökör, szamár, ló,
Mert az azoknak való.

Víz árt a kántoroknak,
És fő szinátoronak,
Igy minden doktoroknak,
Tehát minden toroknak.

Azért hát nekem bort tölts!
Hogy igyék okos és bölcs;
Tőkéből potytyant gyümölcs,
Igya eztet minden bölcs.

Noé apánk szerzette,
Szem, Kám Jáfet metszette;
Oh, de jól cselekedte,
Hogy eztet megszerezte.

Magyar ember kedveli,
Kezével felemeli;
Ha a tót azt elnyelé,
Akkor mondja, hogy: dobré!

Magyar embernek való,
Tótnak pálinka való,
Német a sört szereti,
De bolondul cselekszi!

Puszta-Földvár

Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vadvirágából

Fölmászott a fity fene a megy fára…

Szerelmes dalok

Fölmászott a fity fene a megy fára,
Irigyömet ötöt-hatot mögrágna!
Irigyömet ötöt-hatot mögrágna,
A ko tudom, engömet nem bántana!

Örülök én annak a fity fenének,
Néki uszítom én az irigyöknek,
Néki uszítom én az irigyöknek:
Biz én velem minek kötelőczkönnek?!

Tyúk bögy

Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vadvirágából

Három orvos

Volt egy város, volt benne három orvos. Egyik szemorvos volt, másik belorvos, a harmadik külorvos. Egyszer összjöttek a kocsmába. Iszogattak, beszélgettek, dicsekedtek.
A szemorvos azt mesélte, hogy ő már annyira vitte a tudományba, a saját szemét kiveszi, három napig kint tartja. Mikor visszateszi, úgy lát, mint azelőtt, ha nem jobban!
Azt mondja erre a belorvos:
- Az semmi. Én annyira jutottam a tudományomban, hogy kiveszem a gyomrom, beleteszem egy fűzfateknőbe, kint lehet egy hétig, áztatom, kimosom, amikor visszateszem, éppen olyan jól dolgozik, mint régen, ha nem jobban!
- Ez mind semmi! Lecsavarom akármelyik karom, a szekrény aljában pihentetem, amikor visszavarrom, úgy működik, mint régen, ha nem jobban.
A kocsmáros végighallgatta a beszélgetést, kiment, hozott egy fűzfateknőt. Bíztatta az orvosokat, hogy mutassák a tudományukat.
A szemorvos kivette egyik szejmét, a teknőbe tette.
A belorvos sem lehetett alábbvaló, kikapta a gyomrát, beletette a teknőbe. A külorvos sem akart adósa lenni a saját szavának, lekapta a balkezét, beletette a teknőbe. A kocsmárosra nagyon ráparancsoltak, hogy most már ezzel a drága alkatrészekkel teli tekenőre vigyázzon erősen, mert három nap múlva újfent itt lesznek.
A kocsmáros kamrába zárta az orvosok alkatrészekkel rakott teknőt. Be is lakatolta, hogy baja ne legyen. Hanem éjszaka hallja, hogy valami zakatol a kamrájában, akár az egereszegi ménkű. Kimegy, hát akkor már a nagy kani macska nyalja ám a száját, mosdik, dorombol nagy jóllakottan, mert kiette a teknőből az orvosi alkatrészeket.
Melege lett a kocsmárosnak. Hogy számol el az orvos urak előtt? Bezáratják, tán az életét is elveszik a fogyatkozásért. Mit tegyen, hogy tegyen, hogy tegyen, tekerte az eszét egész éjszaka.
Akkor kapta a nagy kani macskát, agyoncsapta, kivette a szemét, a teknőbe tette. Disznót vágott, kivette a gyomrát, a teknőbe tette. De honét vegyen emberi kezet?
A szomszéd városban akkor akasztottak föl egy híres rablót. A kocsmáros odament a hóhérhoz, egy liter pálinkáért elkönyörögte tőle a rabló kezét. Ment nagy örömmel haza, beletette a fűzfa teknőbe.
Harmadnap jönnek az orvosok, munkához látnak. A szemorvos gödrébe löki a szemét, a belorvos horpaszába csapja a gyomrát, a külorvos felférceli a karját. Azután mentek dolgukat végezni, mert akkoriban sok volt a beteg.
Pár hét múlva a történetek után, megint kocsmáztak az orvosok. Beszélgetnek, dicsekednek, iszogatnak.
Kérdezik a szemorvost, no, hát hogy szolgál a szeme?
- Ó, annyira jó, hogy éjszaka is látok. Az egeret száz méterről észreveszem. Hanem fölcsalt már többször a padlásra egerészni. Annál is jobban szeret a szérűskertben. Ott több az egér.
A belorvos sem maradt szótlan:
- Az én gyomrom is finoman működik. Az operáció óta semmiben sem válogat. Mindent megeszik. Ám legjobban szereti a csöves kukoricát. Alig győzöm vele ellátni magam!
A külorvos csöndes volt nagyon. Alig akart szólni.
- Hát én sajnos, nem nagyon dicsekedhetek. Ha aranyórát, ékszert, pénzt látok, a karom, akármennyire nem akarom, már nyúl az értékekért, rakja a zsebembe! Egyszer még akasztófára juttat!
A kocsmáros örült a sikernek, csak a nagy kandi macskát sajnálta, hogy az odalett!