Szabédi László: A szabédi nagyréten

    Boldog vagyok kicsit,
    mert kínjaim kicsik,
fut a nagyja előlem;
    múltam múló agyrém,
    a szabédi Nagyrét
kapat már új erőre;
    életemet onnan
    kezdem el, ahonnan
kiszülettem belőle.

    Ebben a faluban
    élt a nagyapám s ugyan
ebben élt minden üke,
    kik évszázadokon
    által székely jogon
öröklék mindenüket
    a nemességszerző
    Mártontól, ki első
ízben hordta nevüket.

    Apámat a szükség
    az ősi örökség
eladására bírta.
    Vasutasnak állott
    s gyermekeit, hatot,
gimnáziumba írta.
    Látott bút, bajt, könnyet,
    hogy nekünk a könyvet
ládaszámra szállítsa.

    Hej, pogány tudomány,
    keserves adomány!
belehalt egy szép húgom.
    Szomorú volt, amíg
    csak élt s egy folyamig
utazott a vasúton.
    Túl van a halálon,
    de vajon sajnálom,
vagy irigylem? nem tudom.

    Vasúti sín mellett
    jöttem idegennek
egy idegen világra.
    Tüzes vasúti sín
    volt legelőbb kicsiny
talpam alatt a járda.
    Vasúti síneken
    később hány idegen
messzi várost bejártam!

    Hol útnak híre sincs,
    vonatnak nyoma sincs,
ottan is úton lenni!
    Apáddal, anyáddal
    lenni, a családdal,
s mégis otthon nem lenni!
    A szülőfaluról
    messze, a vasúton –
a vasúton születni!

    Mint, aki eltévedt,
    huszonkilenc évet
bolyongtam vasutakon.
    Alattam mindig az
    ingatag vashidak
morajló folyamokon.
    Utak és vasak és
    nyakamon van a kés, –
zakatol a vonatom.

    Senyvedek, sanyargok
    s nyergelek s nyargalok,
maradásom nincs sehol.
    Alattam üresség,
    felettem üres ég,
se mennyország, se pokol.
    Réveteg álmokon
    rémeket álmodom, –
s vonatom zakatol.

    Vasra lépsz, elolvad,
    kőre lépsz, leomlad,
hová lépsz, ahol megállj?
    Bármerre tekintek
    bódultan keringnek
a dolgok, kering a táj.
    Keringő félkorong,
    s részeg a horizont, –
a vonat rohanva száll.

    Dűlök, elferdülök!
    Ölükbe szédülök
a vonaglón csak rohanok.
    Mordul a, harsan a
    harsona, orgona,
hördülő kutyatorok.
    Ha! ha! hogy ugat a
    morgó mozdony-kutya! –
Vonítnak a vonatok!

    Csikordul a vas-ín,
    csupa sín! csupa kín!
csupa rímes csudarém!
    Sorsomat a gyorsvonat,
    versemet a nyersolaj,
reszketve dalolok én.
    Megállni! megállni!
    meghálni! megválni
tőled, gyors iramú rém!

    Démoni dinamó
    dongva egy dalt dalol:
másé lett a szeretőm!
    Életem sín-mese,
    amim van, semmise,
mögém rohant a jövőm.
    Fékeket a fekete
    kerekek elibe!
Állj meg, gyors iramú szörny!

    Álom ez, nem élet,
    kedvesem másé lett,
futva temetem, hujrá.
    Sírt neki álom ás,
    kongó, vad állomás
váróterme borul rá.
    Sikló sín, csikordulj,
    ingó híd, nyikordulj,
hulljak, haljak híd alá.

    Álom ez. Azonban
    elalszom álmomban
s azonnal felébredek!
    Kiszalad alólam
    s nélkülem lohol a
zakatoló szörnyeteg.
    Se sín, se zakara.
    Messze gurultak a
lokomotívkerekek!

    Csak csapongó dongó
    dongása zsong-bong. Ó
duruzsoló darazsak!
    Hogy illan az illat,
    és villan a villa
s perzsel a nap parazsa!
    Rét! rét! ez a Nagyrét!
    Fény! fény! ez a napfény!
Megérkeztem már haza.

    Csupa kék, csupa zöld,
    csupa ég, csupa föld,
pihesarjún pihenek.
    Nap csiklint: kicsi kín,
    kicsiny gyermeki csíny,
kacsintok csak s nevetek.
    Nevetek lihegőn.
    Lengenek a legelőn
légi fehér tehenek.

    Rozskéve, húsz, nagyok.
    Asszonyok úsznak ott
pirosan a rozson át;
    részibe arató
    három ringó hajó
töri hajló derekát.
    Roskadón hajlanak.
    Rozskévék hullanak
sorba sarlójuk nyomán.

    Tengeri-tengeren
    úsznak az emberek,
mint kiket ingat az ár.
    Meleg a, libeg a
    remegő levegő,
rezeg a, reng a határ.
    Idd a fényt, ittasulj,
    minden súly pihesúly:
súlyemelő ez a nyár!

    Robban az útgöröngy:
    pazar keleti gyöngy
raja száll, szitakötők.
    Indul egy földdarab,
    könnyűdik, szárnyra kap:
repül a billegető.
    Indul a, mozdul a
    távoli ház fala,
bomlik a szalmatető:

    nézz oda! repül a
    repül a, repül a,
repül a gólyamadár!
    Kirepül, kerepel,
    békát lát, brekeke,
lecsap és felcsípi már.
    Kóvályog kevélyen.
    Maradék fedélen
a párja komolyan vár.

    Repül a csavargó
    ügynök, a pillangó,
repül a sárgarigó,
    repül a pántlika,
    repül a, repül a
répa, retek, mogyoró!
    Repül a tengelic,
    repül a kedvem is,
hej, hali hó! hali hó!

    Nyikorog, s kinyílik
    egy kapu: ninini,
repül a nyitott kapu!
    Azon át kirepül,
    rongyokban menekül,
oszlik a, foszlik a bú.
    Körös-körül derül
    az ég alja, örül,
a föld, a szülőfalu!

    Ebben a faluban
    nem születtem ugyan,
szülőfalum mégis ez;
    ebben a faluban
    semmim sincsen ugyan,
de itten lesz, amim lesz;
    ebben a faluban
    asszonyom nincs ugyan,
de ha hozok, az is lesz.

    Most boldog vagyok itt,
    mert kínjaim kicsik,
fut a nagyja előlem;
    múltam múló agyrém,
    a szabédi Nagyrét
kaphat már új erőre;
    életemet onnan
    kezdem el, ahonnan
kiszülettem belőle…

    …Csak a kutya, láncon,
    ne járna vad táncot,
mint egy veszett motolla!
    Csak a kutya, későn,
    ha setétedés jön,
ne vonítna, csaholna!
    Csak a kutya, éjjel,
    – orgonaszó vészjel, –
csak a kutya ne volna!

1936

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZTTrikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf