Tamás Lajos: Szeretet
Mikor kezünk véres, mikor öklünk lázad,
Mikor a szívünkben dúló harag támad,
S szeretnénk a síkon jajjal átrobogni,
Vészthozó kedvünkben sziklákkal dacolni,
Akkor tűnjön elénk Krisztus tűrő képe, –
Testvérek, testvérek tekintsünk az égre!
Égből jön az áldás, égből jön a béke,
Szenvedő testvérek háborgó szívére.
S akik gyűlölködtek másra fenekedve,
Isten képe előtt testvér- szeretetbe’
Ölelik meg egymást és hittel fogadják,
Hogy bajban és jóban egymást támogatják.
Ó, áldott szeretet! Nem is földi erény!
Legnagyobb hatalom e bűnös földtekén!
Utánad vágyódunk, mint virág a napra, –
Jöjj le hát, ess le hát, ég csodás harmatja!
Érted imádkozunk hosszú idő óta,
Hallgass hát már egyszer a sok kérő szóra!
Melegítsed lelkünk’ tüzed melegével,
Az árnyakat innen fényed űzze széjjel,
Mossa le bűnünket fehér tisztaságod,
Hogy becsülni tudjuk e sivár világot.
Hisz’ van fiatalság, hiszen van még szépség,
De a szenvedéstől nem láthatni mindég.
Az öröm is eljő rég-kihűlt fészkébe,
Betelepszik ismét szívünk közepébe.
És dalol majd nekünk, mint madár az ágon,
Régi, szép napokról, jövő boldogságról.
Hogyha a szeretet erős, égi lánca
Köt össze bennünket kellemes rabságba.
Ó, szelíd szeretet! Légy ma százszor áldott!
Mert te válthatod meg e bűnös világot.
Eszközöd nem a kard, nyomodba nincsen vér,
Magasan lobogó zászlód tiszta-fehér,
S a könny, mely panaszt vitt az ég felé törve,
Nálad nem a bánat, de a hála könnye.
Mikor kezünk véres, mikor öklünk lázad,
Hulljon a szívünkre tisztító alázat;
És múltunkért sírva és mellünket verve,
Tekintsünk bűnbánón az égi keresztre, –
Az égi keresztnek szétterjesztett ága
Békét ölel ismét a vágyak fiába.