A megétett János

Magyar népballada – Székelyföld

„Hát hol jártál, szívem lelkem Jánosom?”
„Jaj, én ángyoméknitt, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát ott mit adtak, szívem lelkem Jánosom?”
„Ott négy lábú rákot, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

Hát azt mibe adták, szívem lelkem Jánosom?”
„Azt egy szép tányérban, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Azért vagy tán beteg, szívem lelkem, Jánosom?”
„Az a földbe viszen, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz apádnak, szívem lelkem Jánosom?”
„Jó vasas szekerem, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz bátyádnak, lelkem szívem Jánosom?”
„A szép négy ökrömet, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz ecsédnek, szívem lelkem Jánosom?”
„Négy szép hámos lovam, lelkem anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz húgodnak, szívem lelkem Jánosom?”
„Háti rakományom, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz ángyodnak, szívem lelkem Jánosom?”
„Örök kárhozatot, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”

„Hát mit hagysz anyádnak, szívem lelkem Jánosom?”
„A bút s a bánatot, édes anyám asszony!
Jaj, fáj szívem, fáj, vesd meg ágyamot!”