Kövesdi László: Pozsonyi szonett

A téli dombok halkan muzsikálnak,
s a sima égen, mint az üvegen
elcsúsznak hangjaik, hol süketen
nyújtóznak büszke tornyai a várnak.

A varjak is a kék magasba szállnak,
az ősi dóm fölött sürögve, fenn
a koronája körül szüntelen,
mint gondjai egy ősz, dacos királynak.

Fehérje csillog száz meg száz sirálynak,
ahol a Duna csöndesen megyen
Kelet felé, méltóságteljesen;

nagy úr, a tengerek reája várnak,
és rajta csak, mint nagy, ezüst szegen,
fennakadt tarka szalaga e tájnak.