vitéz Somogyvári Gyula: A soproni túszok

Lent: őrtüzek, fent: békés csillagok
és csend borult a megkínzott vidékre.
A romlott bástyán még piheg az őrség,
de kint vigad már Ottokárnak népe.
Perzselt faluk lángolnak messze, távol,
amerre csak leportyáz a tábor
s ar őt tüzeknél cseh muzsika szól…

S most mély hang kél a kapubolt alól
– Megállj, ki vagy? Te jössz ott Dági Péter?
„Én vagyok az. Mi kell Wolfram vitéz?”
– Vigad a cseh! Tán Sopron vesztit sejti? –
„Korán vigad! Még van, ki szembenéz
e bástyafokról rabló seregével.”
– Négy hete már… az árok tele vérrel. –
„De hol bedönti bástyánkat a bak:
Ott kard fogadja, meg nyílzuhatag!”
– Csak két napig még s itt lesz a király
s tudom: a zsebrák Bécsig meg sem áll!
De ki az ott, aki most erre lépdel
a torony felől? Ismered-e Péter?
– Megállj, ki vagy? –
„Félre te ostoba,
félre a dárdát! Én vagyok: a várnagy.
Áll mint a vak itt bent a kapuba…”
– Uram… nem látunk… sötét van… bocsánat –
„Csönd! Elég a szóból. Ide azt a dárdát,
ma éjjel én magma állok itt a vártát.
Ti meg kotródjatok végre pihenőre,
ma éjjel a várnagy lesz a kapu őre!”

A két vitéz ballag, strázsán áll a várnagy,
de hogy visszanéznek, szörnyű dolgot látnak:
láncos, vén vaskapu csikorogva tárul…
„Árulás! Fegyverre!… A várnagy elárul!
Fegyverre, fegyverre, lövéri íjászok!
Fegyverre, ti szegény soproni kapások.
Fegyverre polgárok!… Vitézek a falra!
Martalóchadat önt a tárt kapualja!”

De mire szegények fegyverre kapnának,
Mire a harangok egyet kondulnának:
bent tombol a zsebrák: téren, közön, utcán
s bilincsbe a bíró: Detrefia István…
Bilincsbe a tanács… vén Turnhofer Márton…
Öreg Buller Miklós… Konrádfia Áron…
Osztolfusz esperest a templom se védi:
hideg vasat vernek a szívébe néki.
Jaj, már neked Sopron, boldogtalan fészek,
bort iszik a rabló… a vértől már részeg!
Iszonyú éjjelben… szörnyű táncot járnak,
dölyfösen jár köztük gaz Péró, a várnagy
s amikor földereng a reszkető hajnal
– s berobog a vezér fényes testőrhaddal –:
elsőnek üvölti, részegen, kiáltja:
„Köszöntlek Ottokár, csehek hős királya!”
Sopronban a zsebrák megül három évig,
de a soproniak ezer évnek érzik.
Titkos panasz-szóra össze-összejárnak:
„Verjen meg az Isten, istentelen várnagy!…
verjen meg az Isten vérontó zsiványok,
mikor prédalesre messze földre jártok!”
…Híre hár: Macskakőn a cseh várat épít…
odahordja kincsét, rablott fehérnépit.

„Verje meg az Isten minden kövét, tornyát,
rendüljön meg a föld, mikor összehordják!”
Híre jár: túszokat szed a zsebrák holnap…
„Jaj, hát van-e olyan kínja a pokolnak,
mint amit mivélünk szenvedtetnek itten?
Verje meg az Isten! Verje meg az Isten!”

Csak maga a bitó: Detrefia István
meg a vén Turnhofer vigasztal, csitítván:
„Türelem emberek, türelem polgárok,
mintha nem is fájna… hallgatva hordjátok
ezt az iszonyatos, szörnyű, nagy keresztet,
hisz a mi Sopronunk soha el nem veszhet!
Ez a mi Sopronunk csodahelyen épült
s fizetünk még könnybül… fizetünk még vérbül!
Csak rejtve, szívekben, keserű öklökben
fájón, ami úgy fáj, fojtogat szüntelen…!”

Három évig megül Sopronban a Zsebrák,
föl is építette macskakői várát.
Sopron is dugig van nehézlovasával,
Macskakőn is fönt ül dölyfösen vagy – százzal.
Ki-kirajzik gyakran a szegény vidékre,
fosztogat, útonáll… Sohse lesz tán vége!

Egyszer csak híre jár – súgják szájról-szájra –:
indul már Budáról magyarok királya.
Árván nőtt kis király, kinek neve László,
hej, de vitézsége már előre látszó!
Magyar és kun hadak gyűlnek, sokasodnak,
no, szűk lesz a világ zsebrák farkasoknak!
Híre jár: Rudolf is, a Habsburgok grófja,
köszörüli kardját a cseh behemótra.
„Türelem emberek, soproni polgárok!
Szalad még a zsebrák, szalad, meglátjátok.”

Megszeppen a zsebrák, fut a hír Prágáig,
a porosz határtól krajnai határig.
Ottokár, sietve, hadát összevonja,
gyönge kis őrséget hagy csupán Sopronba’.
De mielőtt onnét csapata kilépne,
iszonyatos béklyót vet Sopron szívére:
Tizenöt szép fiút, soproni legénykét,
szomorú szülőknek féltett szemefényét,
elragadja durván, dárdák között hajtja
s rimánkodó anyák szavát meg se hallja.
Nagy kemény parancsot harsog a gaz Péró:
„Hallod-e, te híres, te soproni bíró?
Tizenöt fiatok feje a kezesség,
tizenöt fiatok feje porba essék,
hogyha Sopron várát másnak megadnátok,
magyar király előtt kaput nyitanátok!”

Felsüvít szegény nép, veszett kínnal jajgat,
csak a bíró néma, csak a bíró hallgat.
Pedig két kis fia, szöszke csemetéje,
zokog a dárdák közt, nyöszörögve, kérve.
Röhög durván a cseh, Péró meg – e sátán –
tovább ordít, harsog, fújó lova hátán:
„Őrizzétek majd őket macskakői várban,
szikra hiba sem lesz a kis angyalkákban,
hajszáluk s e görbül, ha okosak lesztek
s a mi hűségünkön megmaradtok veszteg.
De hogyha a várat másnak átadnátok,
a kölyök-királynak kaput nyitanátok,
akkor – tudjátok meg –: fiatoknak vége,
a kis angyalkákat felküldjük az égbe.
Mikor a harangszó Macskakőn megkondul:
Tizenöt fiatok feje porba fordul!”
Szívszakasztó jajszó sikolt fel az égre,
de csak belefullad a kegyetlenségbe.
Dobog a nehéz had, nyihognak a mének,
sírva botorkálnak szegény kis legények,
anyjukért kiáltó szavuk szívet szaggat,
ó jaj, mennyi kínja van e pillanatnak!
Könyörögnek, kérnek összekulcsolt kézzel,
van aki futtában mindegyre letérdel
s lovak lába előtt nyöszörög az árva
és mégis hiába, egészen hiába!
Soproni bíróné sötét haját tépi,
Turnhofer Mártonnét locsolják cselédi…
Ulrik takácsmester ott fetreng a porban,
mások meg a bírót rohanják meg sorban:
„Ne engedd, ne engedd… Detrefia István…
jaj, az én kis kölyköm… jaj, az én fiacskám!
Tégy csodát te bíró! Bölcsességgel áldott,
hiszen neked is két fiad botorkál ott!”
Áll s hallgat a bíró, búsan, tehetetlen,
szörnyű fájdalmában pillája se rebben.
Áll s hallgat a bíró. Hallgatása szikla,
jobb kézzel görcsösen a szívét szorítja.
Csak mikor elnyeli a hadat a távol,
akkor ocsúdik föl mély kábulatából
s ballag, döngve lépdel, roskadozva járván,
mintha a világot hordaná a hátán…

Sopronban akkoron könnyel feküvének,
Sopronban akkoron könnyel ébredének…

Kürt harsan odakint, nyilaz a cseh őrség,
kun lovastól hemzseg vár körül a térség.
Nyíl suhan a várba, a cseh meg se látja;
berepül a templom nyitott ablakába,
Szent Mihály temploma sötét belsejébe
s lecsattan sziszegve az oltár elébe. Magyar Nyíl
suhant be, írás is van rajta,
futnak a bíróhoz: tüstént olvashatja.
„Hamar a tanácsot!” –…Összefutnak menten,
„Olvassad már deák, de nyelved peregjen!”

Betűzi a deák: „…Soproni bírónak!
Te soproni bíró, hallgasd meg a szómat.
László királyunknak vagyok alvezére,
itt állok, itt állok kaputok elébe.
Csornán áll serege a magyar királynak,
estére ideér, tövibe a várnak.
Megyünk Csehországba, magyar rendet vágunk,
de ma itt hál a mi jó urunk, királyunk.
Hallod-e te bíró, ugyan mire véljem,
hogy a várkaputok zárva marad nékem,
hogy ím a falakról nyílzápor zuhog ránk,
mint hogyha ellenség vára előtt volnánk?…
Azt várod, hogy kérjünk, térden könyörögvén?
Hát ez itt a hűség? Hát ez itt a törvény?”…

Elhallgat a deák, vége a levélnek,
meredt szemmel ülnek tanácsbeli vének…
Megszólal a bíró, harangszó a hangja:
„Soproni bölcs tanács még ma átaladja
hűséggel a várat igazi urának,
igazi urának, a magyar királynak!”
– De hát… a kis fiam! – jajdulnak vagy nyolcan
s keserű morgás fut végig ott a sorban.
Megroskad a bíró… szédíti az örvény…
de már újra szálfa s egy szót mond csak: törvény!

Csönd. Csönd. Árva légy zúg a komor terembe’,
valaki fölzokog a bíróval szembe…
S egyszerre – mint poklok rettentő varázsa –
fölhangzik tizenöt kis gyerek sírása…
Tizenöt kisfiú nyöszörög szünetlen
s tizennégy tanácsúr hallja dermedetten.
Ó, iszonyú percek, ó, iszonyú óra,
nincs is szó ilyen nagy fájdalomra, búra!
…Nagysokára szólal Gunclin meg Hoflinger,
szavukat megtoldja az ifjabbik Binder:
„Rettentő választás… a szív beledermed…
emitt a becsület… amott meg a gyermek…
Sopronban a hűség… Macskakőn a lelkem,
jaj, uram, Istenem, mért faggatsz így engem?”
Csönd. Csak a veríték gyöngyöz, csillog, éget
s most a gyereksírás olyan mint az ének.
Mintha angyalajkak zsolozsmája szállna
tizennégy meggyötört apa vigaszára.
Csönd. Höflányi Simon végre halkan szót kér:
„Bíró! Hát a törvény… mondjad… lehet hóhér?
Lehet a becsület hóhér, meg a hűség?”
Csönd. – Az egész világ csupa keserűség.
Roskadoz a bíró, megroppan a szálfa,
de most újra fölnéz, egyenesen állva:
„A törvény?… A törvény?… – kapkod szegény szóér’ –
van amikor pajzs, de van… amikor hóhér…”
Meginog, lezökken öreg karosszékbe,
csak a szeme lángol pokoltűzben égve.
Hallgatnak az urak. Végre Ulvin szólal:
„Hát akkor szavazzunk… az apai szóval.
Tizennégy tanácsúr… tizenöt fiára,
tizenöt életre vagy annyi – halálra…”
S alig, hogy kinyögi, borul az asztalra,
búgó apasírás rázza, fojtogatja.

S akkor szól a bíró – harangszó a hangja –
s a vas pecsétnyomót keze szétroppantja:
„Szavazzunk hát urak… de majd először én…
’sz én vagyok az apa… s én vagyok a törvény…
nekem két fiam van… immár a halálé,
mert Sopron… s a hűség: a magyar királyé!”
…Iszonyú szó volt ez, megfagy még a vér is,
kimondta s mégis áll, inog, de áll mégis!
„Szavazzunk… beszélj hát vén Turnhofer Márton,
unokád Macskakőn… te meg a tancsban!”
– Veled tartok bíró… – s elcsuklik beszéde.
„Gunclin? – Nem szavazok te ellened én se! –
„Hoflinger?”… Hát én is… így adom a szómat… –
„Binder?”… – Én se leszek tinálatok rosszabb! –
S így megyen ez sorba, végig a tanácson,
utolsónak Buller szavaz haloványon.
Nincs egyetlen egy sem, ki másként szavazna,
hiszen az a bíró kettőnek apja.
Mindegyik csak roppan s nem mondja, hogy fáj-é?
Csak azt mondja: „Sopron.. a magyar királyé!”
De mikor kimennek a szörnyű tanácsból,
mind olyan, akár a pokolbajárt vándor:
görnyedő öregek mond a tizennégyen,
azaz, hogy a bíró még délcegen mégyen,
csak mikor leveszi süvegét fejérül,
látják: fehér haj lett sötét üstökébül…

Esti alkonyórán soproni polgárok
megrohanják sasként a negyven zsebrákot.
Csak úgy puszta kézzel, meg szőlőkapával
s gyors munkát végeznek. Tiszta már a várfal.
S mikor kürtje harsan a magyar királynak,
görnyedt tanácsurak a kapuban állnak…
harangszót hoz a szél… réteken keresztül…
tizennégy tanácsúr csak épp hogy megrezdül…
csikorog a két szárny… öreg kapu tárul
s a bíró, hűséggel, ura elé járul…

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf