Szulik József: Csalékony tavasz
Vége ismét a tavasznak,
Alig kezde nyílni még;
Ím a szelek fagyot hoznak,
Újra gyászt ölt a vidék.
Megjelent már egy-két fecske,
S vígan, könnyen szálldogált;
De ma már a házereszbe
Némán húzza meg magát.
Mért siettél kifakadni
Gyönge bimbó itt a fán?
Lásd, most így kell elsorvadni,
Nem is nyílva, fagy mián!
Vissza, vissza kis bogárka,
Mért jössz ki a fal megől?
Nincs zöld fű, nincs nap sugára,
Éhség és hideg megöl…
Ón, ne siessünk remélni,
Csalfa tündér a remény!
Jobb, ki megtanula félni,
Mint ki vak s vesztébe mén!
1867. april 1-én.