Krúdy Gyula: Arany János emlékezete

Egy nap Arany János életéből

Szeretem azokat a könyveket, amelyekből tegnapi emberekről olvashatni; olyan emberekről, akiket a valóságban sohasem láttunk, de mégis úgy gondolunk rájuk, mintha ifjúságunk boldog, aranyfoltos napjait az ő társaságukban töltöttük volna egy nagy fa alatt.
Még itt hevernek a régi újságok, amelyek május havában szorgalmasan bejelentik, hogy Arany János akadémiai titoknok megkezdte üdülését a Szent Margit szigetén... még találkozunk ezüstfejű úriasszonyságokkal, akik kisleány korukban kezet akartak csókolni a mogorva, mélázó költőnek amott, a tölgyek alatt, abban a széles karosszékben... még ballagnak közöttünk varjúszínű vénemberek, akik a céhmesterléptekkel haladó Aranyt a fürdőház körül várakozni látták... még él az öreg asztalos a szigeten, aki látta a jómódú költőt, amint ezüsthúszaskáit aggodalmasan olvasgatta: vajon kifutja-e belőlük egyszerű ebédje ára ott, a felső-szigeti vendéglő teraszán, ahol Törs Kálmán, a tárcaíró mindennap rákot evett... Olyan közelről csapongnak a fejünk körül az Arany János-toronynak emlékmadarai, hogy szinte a kezünkkel megfoghatnánk némelyiket, mégis emberöltők választanak már el a nagy magyar költőtől, akinek emlékezetét nem szivárványosítja egyetlen pajkos női kaland sem, de nem is homályosítja se szilaj vagy könnyelmű cselekedet. Mintha minden időkre megmutatná a magyar költőknek életmódjukhoz az irányt ez a presbiter, ez a komoly, szentéletű költő, aki se az öregedő poéták vörös orrával, se a kis szoknyaráncok után való nevetséges epekedéssel nem ismerkedett meg életében. Tiszta volt, mint az ünneplő kabát; mogorva volt, mint a vén sas; többnyire hideg vizet ivott, mielőtt azokat a szépséges betűket leírta, amelyeknek kelleme a lúdtollból való, amellyel Petőfi Sándor is írt. Sohasem fordította meg a fejét, amikor a pajkos, lobogó Weiszmann kisasszonyok a szigeti bokrok közé elbújva, hangosan szavalták Toldi estéjé-t. (Még Vajda Jánost, ezt a gránitobeliszket is gyanúsítja a hagyomány a piros képű hentesnével, akinek állítólag egyszer megsimogatta a hátát, miközben agglegényes vacsoráját a hentesboltban megvásárolta. A század elején pedig mindenfelé találkozhattunk asszonyságokkal, akik hervadt szoknyafodraik közül a legtiszteltebb neveket, politikusokét vagy költőkét, könnyedén kirázták. Arany Jánost nem emlegették sem a pincetulajdonosok, sem a női bájak egykori birtokosai.)
Mi történt tehát azon egy nap alatt Arany Jánossal, amelyről Dóczy Jenő a jó angol írókra emlékeztető pontossággal, korhűséggel és jól végigjátszott hangulatmelódiával könyvecskéjét írta? Egy nap eseményeibe rekonstruálta Arany János negyven őszét, negyven tavaszát, mint ahogy régi várak dicsőséges korát megmintázzák építészeink. Hálás műfaj ez az értő toll alatt, könnyedén kaphatja itt hálójába az író az olvasó lepkeérdeklődését; és elsősorban nagyon dicsérendő Dóczy Jenő úr azért, hogy keze alatt nem válott panoptikumi viaszfigurává a nagykőrösi tanár, nem mozgatja csizmáját vagy száját zsinóron, hanem elevenen, patikaszagúan, keservesen és sáros lábtyűben hozza velünk szemközt a kálvinista professzort a körösi piacon. Természetesen mindvégig nem tarthatja meg e könnyűnek látszó, de voltaképpen legnehezebb irodalmi műfaj a kezdet hímporát és üdeségét; csak azokról a hősökről lehet kiadósan forralni a hangulatos szirupot, akik egy nap alatt nőkkel vagy férfiakkal is csatáznak; Arany pedig egyiket sem tehette, csak vendégeket látott asztalánál, hörcsökös Gyulai Pált, szenvedélyesen szomorú Kemény Zsigát és másokat; szócsaták folynak, amelyekből jobban megismerjük a kort, mint sok unalmas könyvekből; öreg asszonyság sima arcával terít a vacsorához; nem szavalnak egyetlen költeményt sem, mint az akkori „emlényekben” szokás; nincs szerelmi lángra lobbanás, legfeljebb a messzi Pest iránt; cigányozás helyett aludni térnek a vendégek, míg a házigazda elfoglalja helyét mindennapi virrasztótársánál, az íróasztalnál. És ezt a szellemi élvekben szüretelő, betűszerelemben gyönyörködő, még csak csípős pletykákat se mondogató vendégséget mindvégig oly érdekesen írja le Dóczy úr, hogy könyvecskéjét az utolsó levélig elolvashatjuk. Nem érzünk csalódást, mint annyi könyvnél, amelyre botorul éji nyugalmunkat pazaroltuk; nem kergeti el nyugtalanság az álom pelyheit szemhéjunkról; csak csendes megelégedettséggel nézünk bele a szégyenkezés nélkül való magyar múlt időkbe, ahonnan tempósan, mélabúsan, a két lábán (és nem a feje tetején!) lépked elő a legtiszteletreméltóbb költői alak, a kis kortyokban iszogató, de hordóbőséggel költő, az egykedvűsége alatt csendesen epedő, álmatlan Arany János. – Szép kis könyv ez a gyűjteményben, amelyben a magyar költői korona gyémántjainak leírása foglaltatik.

1923

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf