Zilahy Lajos: Magány, Meghalt a hadnagy úr!, Vonósnégyes

Zilahy Lajos:

Magány

A vágyaim: fehér sirályok,
Emlékeim: gomolygó fellegek,
Szerelmem: messze kéklő csillag,
Fájdalmaim: viharzó tengerek,
– Itt állok némán összefont karokkal
Az óriás és bús partok felett.

 

Zilahy Lajos:

Meghalt a hadnagy úr!

Jarak mellett a szerb határon
Nagy ütközet volt este tájon, –
S a harc után úgy éjfél tájba’
Feszes, kemény haptákba állva
Jelentést ad a bakakáplár:
– A cúg huszonhat embert számlál,
S aztán – a hangja itten elszorul –
– Kapitány úr! Meghalt a hadnagy úr! –
A holttestét csónakba tettük,
Rövid kardját is mellé tettük,
Kihűlt kezét megszorongattuk,
A köpenyével betakartuk.
…Egy percig csönd, – ó milyen bánat!
Lehajtott fejjel áll a század,
S akik az imént embert öltek,
Most titkolnak egy csendes könnyet.
Majd megszólal a kapitány úr:
– A harmadik cúg hadnagyárul:
Én mondom nektek emberek,
Mindenkor példát vegyetek!
Csak ennyit szólt, aztán a század
Pihenni ment. Mindenki fáradt.
Az éj homályos. Semmi csillag,
A Száva tükre ködöt ringat.
…De egyszerre lent a part oldalán
Nagy mozgolódást lát a kapitány.
– Hé, mit csináltok ott legények?
Az ördögöt kísértsétek!
Vigyázzatok, mert mostanába’
Nyitott pokol a barna Száva!
– Haptákba áll a bakakáplár:
– Nem ijeszt minket a halál már!
Jelenti újra: – hangja elszorul –
– Kapitány őr! Meghalt a hadnagy úr!
Azt parancsolta, hogyha meghal,
Hát vigyük által egy ladikkal,
Vigyetek, mondta, magyar földre,
Temessetek a magyar földbe!
…Most újra csönd, mindenki hallgat,
S a csónakban a halott hadnagy,
– Ő megbékült már minden harccal! –
Mereven fekszik, fehér arccal.
A csónak indul, készülődnek
Nekilátnak az evezőknek.
Az ég homályos. Semmi csillag,
A Száva tükre ködöt ringat.
…Ni, arra, ott az éj homályán
Egy csónak úszik át a Száván,
Egy holt katona ravatalja,
Úszik, úszik a magyar partra4

– Adj Istenem örök nyugalmat,
Pihenni megy egy magyar hadnagy.

 

Zilahy Lajos:

Vonósnégyes

Fehér ideges szárnyuk összecsukják,
Mint bágyadt kis lepkék, a legyezők,
Enyhe parfüm és csillár-napsütés
Kavarja fel a színes levegőt.
Lelkünk lefüggönyzött kis szalonjában
Mendelssohn fáradt árnya most a vendég,
Csend… A hegedűk száz foszlányra tépik
A nagy fehér-arany teremnek csendjét.

Én két kezemre ejtem a fejem,
A végső sorok bús, csüggedt homályán.
Ó, újra fáj ma száz tüzes sebével
Az életem, a sorsom és a pályám!
Ti nem tudjátok, kik körültem ültök,
Finom frakkok és drága csipkeblúzok,
Hogy én – a csendes, ismeretlen vendég –
Szívem mélyén ma halvány mécset gyújtok.

Tinéktek a prím és a viola
Színt, fényt, szerelmet, örömet zenél,
Egy boldog tájat, mely felétek int,
De hozzám csak a gordonka beszél.
Felém röpül mély zengő bánata,
Vállamra száll és úgy sír ott kesergőn,
Mint szálló naptól vörös lombok árnyán
Árva galamb az ezeréves erdőn.

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf