Szabó Lőrinc: És mikor újra megcsókoltalak, Ima az utcán

Szabó Lőrinc:

És mikor újra megcsókoltalak

És mikor újra megcsókoltalak,
szólni se bírtál… Hangod szenvedő
állat hangja volt: olvadni akarva
simultak össze forró tagjaink
s a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, – ó, szenvedő,
szegény kis állatom, mily részegen
néztél föl rám! Milyen édes beszéd
volt néma mosolyod, s mily túlvilági
ez az egész szótlan odaadás!…
Most is így látlak, te szép, remegő
angyal és gyermek, virág és arany,
oly félénken s mégis úgy bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült…

 

Szabó Lőrinc:

Ima az utcán

Úgy örülök neked, te Nap!
Nem is tudom, mért ne imádjalak.

Megyek az utcán.
Sugaraid körülzizegnek,
minden idegem fürdik benned,
minden atomom lubickol benned,
mint rengeteg levelével a fa,
mint milliárd fűszálával a rét,
mint a levegő gyémántabroncsa a Föld körül,
mint a csúszómászó ezer kis féreg,
mint iszapjában a krokodil,
mint a majmok az őserdő fáin,
mint nőben a férfi,
mint férfi csókjában a nő.

Megyek az utcán és hálálkodom.
Kinevetnének,
ha hallanák testem gondolatait.
Mint üveget,
villogod át húsom feketeségét,
érzem, hogy pirosodnak
vérem csermelyei,
érzem szent gyönyörödet,
feltámadás,
ahogy a magban
a föld s az anya a jövőt.

Láttalak Afrikában:
a kő Memnon himnuszra zendül
sugaraidtól, isteni Nap,
és én,
fázó hús,
ne imádjalak?

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf