Beniczki Péter: A kívánatos kikeletnek gyönyörűségéről

Víg tavasz felderült,
Virágokkal frissült,
   S új pompával zöldellik;
Örül immár Flóra,
Jutott kívánt jóra,
   Látja: fű s fa bimbózik,
Kedvet a Músáknál
Talált, s Apollónál,
   Koszorúkat küld nekik.

Újul a forráskút
S föld gyomrábul kifut,
   Szép völgyekre siet s tér;
Mindenféle állat,
Nagy és kicsiny falat
   Örül, hogy már tavszt ér;
Nem szenved rothadást,
Mert reménl újulást
   Minden éltető gyükér.

A szép hajnal ragyog,
Gyöngyös harmat villog,
   Bús szíveknek hoz kedvet;
Mindenféle madár,
Kit dér, hideg elzár,
   Vígan kezd új éneket;
Jó hírrel jön fecske,
Újul agyag fészke,
   Csácsog az házok felett.

Ég felé pacsirta
Repül, hogy szózatja
   Messzire elterjedjen;
Filemile ágon
Függ, csak kicsiny szálon,
   Álom reá ne érjen;
Addig szól s énekel,
Míg a tajték vérrel
   Kicsiny száján eredjen.

Cinege madárka
Kit rekeszt kalitka
   Divóbéllel megcsalhatd;
Tavaszi vadkecske,
Együgyű őzecske,
   Kit tőr s háló megfoghat;
Jutott kikeletre,
Nem kerül most kézre,
   Bátran nyomot mutathat.

Rigót is a tőrre
Nem csalhatsz most lépre;
   Fogoly bokort nem lakja;
A fürj csattog nagyon,
Nem fél semmit azon,
   Hogy a karoly* elfogja;
Héja is süvölti,
Vetett tőrt kerüli,
   Tyúkfiakat csapkodja.

Gólya is gázolja,
Mocsárokat járja,
   Kígyót s békát foghasson;
Fészket rak kéményen,
Nem fél füst rá menjen,
   Korog s kotyog hangoson;
Róka lappang s forog
S kertek alatt kullog,
   Lúdfiakra üthessen.

Szomjú szarvas kútra
S bágyadt madár ágra
   Száll, s nyugosznak csendesen;
Minden bokor szállást,
A zöld árnyék nyugvást
   Enged nékik kedvesen:
Csak nekem szegénynek,
Árva bús fejemnek
   Foly dolgom keservesen.

Mit óhajtson lelkem,
S mit példáz értelmem,
   Figyelmezz verseimre:
Sok testi fájdalom
És bús aggodalom
   Szállott mostan szívemre.
Tégy választott Echo!
Kősziklák közt lakó!
   Felelj mostan mesémre.