Endre Károly: Corinna
Egy Dayka Gábor-vers parafrázisa
Corinna bőre barna, mint a föld,
Szeme tüze mély és sötét, mint éjszakai tó –
Ő kell nekem! Nem Phryne, a vakító,
Ki oly fehér, mint ég hava, de fagyos, mint a bérc.
Corinna színe érc, arcán a nyári szeplő,
Míg Phryne szobortestén sehol egy kékes ér,
Sudár és délceg termet, de nékem fel nem ér
Corinnám érett, domború, asszonyos alkatával.
Nem álommal s imával, de halk poétaszóval
Köszöntöm én Corinnát, de átölelem hévvel,
Míg Phrynét sárga gyönggyel ékítném csak s zenével
követném drágamívű testének moccanását.
Ó nem a Vénusz mását, az élet áramlását
Kívánom én s imádom. S helyhezvén zsámolyára
Amannak égi lényét, hívom egy éjszakára
Emezt – így, földi módon, megosztva jó a zsámoly.
S míg Phryne fejérb teste hegyormon gyúl ki távol,
Corinnám átölelve tartom koromsetétben.
Magjáig ég a föld s barna hölgyem szemében
Vulkán csapong, míg büszke, fehér, tiltó leplét letépem.