Méliusz József: Szerelem

I.

Oly jó
ketten lenni az ég alatt
este
és hagyni zuhanni magunkra
az éjt
és beleborulni a homályba,
oly jó
tudni, hogy szépen szenvedünk,
tudni,
hogy honnan jön a fáradtságunk,
honnan
az, hogy álmos pihenésre kell térnünk,

oly jó
ketten lenni az ég alatt
este
és hagyni zuhanni magunkra
az éjt
és beleborulni a homályba.

II.

Emlékezz, hogy könnyed
könnyemen mily sokszor
torpant meg megtaláltan,

emlékezz csak, hogy gyöngy permetezett szemeinkből
szivárvány egymáshoz hányszor-hányszor hidalt,
hogy mint fonódott szívünkbe
a szeretés piros-fényes szalagja…
most ne sírj,
az ajkad szélire csurrant könnyed
mosolyba csókolom…
ne sírj már…

III.

Menj,
mondom majd néked egy napon,
menj,
mert már belenéztem a látást a szemedbe,
virágos illatot hívő májust
szórtam bele ébredésedbe,
a szívedbe belehittem a hitet,
menj,
tovább már nem kellek én neked,
menj,
fuss, szaladj bele az égnek azúrjába,
légy suhanón ívelő csillag, légy tüzes kő,
ne tudj reám többé emlékezni,
de magadban legyen ott a hit és a látás,
a tőlem kapott ébredtség,
vidd el ébredésedben az álmom,
menj,
tovább már nem kellek én neked,
menj!…