Endre Károly: Temesvár

Kinek a lelkibe szebb ige él,
Röptibe ép ide szórt le a szél,
Költői szív, hogy ha szürke a sík,
Hangokat honnan merít?

Itten a földből a szív kiszakadt,
Itten a föld szomorú sivatag,
Álmodó lényre itt semmise vár,
Ásít a szürke határ.

Múlik a nap csak… és nincs esemény,
Semmi a szándék, a szín, a remény,
Költőnek szívét, ha látatlant lát,
Egyedül éri a vád.

Máshol a rét kerek és nevető,
Itten a rét keretén temető,
Búsul az égen a száraz akác,
Sorvadó, hervadó váz.

Máshol, ó máshol be szép a világ,
Hűvösen hínak az erdei fák,
Itten az erdő magvaszakadt,
Felnyög a fejsze alatt.

Hol van a tenger, a lelket adó,
Csüggedő szívnek a friss riadó?
Magtalan sötétben egyedül ül,
Ki, mi nincs, annak örül.

Hol van a villanó bérci tető,
Völgy kacagánya, a felnevető,
Pörköl a nyár, mire sem hederít,
Gyilkoló hévvel hevít.

Pusztul az isteni park. Mi marad?
Régi mederben a víz kiapad, –
Tikkad a fű, csenevész, sohse nő,
Szárad az árva fenyő.

Télen a fákon a varjúcsapat
Komoran károg az égbolt alatt,
Ködbe mosódik a sárga folyó,
Korán fúl sárba a hó.

Engem a sors idetett, kivetett,
Itten is érzem az én szívemet,
Nékem, akár szomorít, nyomorít,
Ezerszer drága e sík.

Itt is az éj feketén leborul,
Nézem a csillagokat botorul,
Itten is fáj, ami mindenütt fáj,
Hogy egyszer múlni muszáj.

Csüggök e földön én, bús tapadó,
Szörnyű adó ez a földi adó,
Búcsút a búcsúzó innen merít,
S ezerszer drága e sík.

                    1922

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf