Barabás Gyula: A székelyek fővárosa Marosvásárhely

– részlet –

     Külsőleg is látható, vagy éppen hangos jelét sohasem hordozta a város annak, hogy a székelyek fővárosa. Ott születtem, ott nőttem fel, de sohasem hallottam, hogy hencegett volna ezzel. Valahogyan magától értetődőnek tartotta, amit nem kell bizonyítgatni. Beszédje a városnak, ez a sok a-val megtűzdelt beszéd, az idegen fülnek talán laposan hangzó, amint nyújtottan kiejtik a mondatokat, elhagyva belőlük a kötőszavakat, jelzők cifraságait. Így hihette Kazinczy Ferenc is ottjártában, mert amint a székely fuvaros vitte őt a gernyeszegi kastélyba látogatóba, nem állhatta meg, hogy ne javítson bele a kocsis beszédjébe.

    „Na, ha én nem tudok magyarul, hajtsa maga a lovakat” – mondta neki megbántottan és otthagyta a nyelvújítót.

    Erdély népeinek heti találkozója

    Csütörtökön van ősidők óta mindig a hetivásár Marosvásárhelyen. Nemcsak gazdasági jellegű ez a nap, hanem családi találkozója a Székelyföld lakosságának. Aki más napokon látja a várost, komoly, tartózkodó színekkel találkozik. Csütörtökön azonban más. A hatalmas piactér éjfél után már benépesedik sátrakkal, szekerekkel sűrűn és hangosan, s virradáskor olyan zengő színes kép köszönti az ébredőt, amilyennel másutt nem a szabványos és unalmas üzleti portékákkal találkozik itt a szemlélődő, hanem a székely földmível és kisipar elképesztően dús termékeivel. Csizmadiák készítménye: a híres székely csizmák ezrei függnek itt a sátorok rúdjain. A mesterek, többnyire zömök, rangosan öltözködő, jómódú és tekintélyes polgárok próbálják alkotásaikat a vásárlók lábaira. A mesterné beljebb ül szótlanul, mint egy bálvány, kezében pénzestáskájával, neki csak az a dolga, hogy a pénzt kezelje. Csizmapatkoló kovácsok üllői döngenek, kalaposok kezében pántlika leng, a megvásárolt kalapot fel kell szalagozni vidék szerint másképpen, kényesen, sokszor igen díszesen.

    Itt van ilyenkor a Nyárád, Küküllő és Marosvölgyének népe. Nyárádmentiek hetykén feszülő abaposztó nadrágukban, tükröző csizmaájukban, kényelmesen öltözködőek és szilaj szeműek. Bocskai lófőszékelyeknek utódai ezek. Búzát, mézet, gyümölcsöt és vajat hordanak be eladni. Aztán a szászok külön sorban, valószínűtlenül magas, karcsú emberek, merev arcuk olyan, mint templomoskék szemükben még ott tükröződik a messzi északi tengerek színe. Híres hagyma- és gyümölcstermelők. Mezőségi románok, hosszú zsírozott hajjal, térdigérő kieresztett ingükben, magasra szíjjazott bocskorban, derekukon félméteres széles „tüszővel”. Nagy, lomha emberek, merev arcuk olyan, mint templomaik bizánci szentjeié. Aztán szikár, sötétbarna arcú Küküllő-mentiek, csontosan, fürgén, olyanok, mintha Attila lovasai volnának.    

    Eleven néprajzi múzeum    

    A színeknek és fajtáknak ez a találkozása hetenként a legtökéletesebb néprajzi múzeuma Erdélynek s egyúttal kiállítása a folyók völgyei gazdagságának. A termelő készítő maga árul, nem szorul a közvetítő kereskedelemre. Ősi szokás ez Erdély népeinél. Tiszteli a kereskedelmet, de csak mint súlyos nehéz szakmát, ezt a fajtáját rábízza főként az örmény kereskedőkre, ezekre a több évszázados kereskedő dinasztiákra, de a maga termékét ő maga árulja a piacon. Vérében van a vásár, az eladás szeretete, öröme telik az alkuban, annak fogásaiban, a vásár színes kavargásában, a vétel és eladás apró praktikáiban. Meg is ünnepli vásár után méltó és hangos áldomással ezt a napot, örvendve a haszonnak, sikernek. A piactér képe annyira sajátos, valami furcsán keleti jellegű, hogy ha a nagy teret nem fognák körül a barokk és empire paloták, tornyos középületek, az ember azt hihetné, hogy valahol Kis-Ázsiában van mindez. Szinte várja, hogy kibukkanjon ebből az ezerszínű és hangú kavargásból egy tevekaraván kolomppal, burnuszos hajcsárokkal.

    Pedig különben Európa itt minden, sőt nyugati finnyásan maradéktalanul a lelkiségében. Nem parnevű kihangsúlyozással, de kultúrájának, iskoláinak ősi hagyományaival, fényesen őrizve rangját és szellemét. Bár a város vegyesvallású, de alapszíne a kálvinista puritánság, mely néha rideg, de nem maradi. A város arca fölé a várbeli református nagytemplom emelkedik, ez a szigorú gótikus ősi zord tornyák csaták, vészek és örömünnepek történelmi emlékeibe burkolja. Az egyház főiskoláján Bolyai Farkas tanított s fia, János, a világzseni. Bár tizenegyesztendős korában már megtartotta apja helyett a matematikai órát, mégsem lehetett a kollégium professzora, mert a „hóbortos kapitány” magánélete, garabonciás viselkedése nem tetszett a szigorú presbitereknek.

    Egyébként szerették mindig a bő konyhát, a város szőlőhelyeinek kesernyés, nehézzamazú borát, meg a nótát. Céhes szemléletű ez a polgárság, nyakas és szigorú a munkában és jogokban, de jókedvű, hajalmos a kedélyes csipkelődésre, sajátos, kissé vaskos kiszólásokra, a piacterek szellemes vitatkozásaira. Takarékos, de nem fukar és főként, ha a városról van szó, annak rangjára, becsületére adtak mindig a polgárok, sőt bőven költöttek rá. A város lelkületében benne él az érzés, hogy székely főváros, elárulja ezt épületeivel és inétzményeivel…

    1940

    Erdély és a visszatért keleti részek. Összeállította Orbók Attila és Csatár István. Halász Irodalmi és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1941., 482–484. oldal.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf