Gyulai Pál: Margit szigetén

Az alkonyfényen rezdül a fa lomja,
És nyájasan behajlik ablakomba,
Derűs árnyéka arcomon lebeg,
Suttogva kérd: hogy’ vagy szegény beteg?
Jobban vagyok, enyhült a fájdalom,
S el-elszunnyadva ébren álmodom.
Mily szép lehet most ott kinn a világ:
Kék ég, zöld fű, ezer nyíló virág,
Szökőkút cseppje és árnyas liget,
Calypso kertje e tündér sziget!
Nem láthatom, de hallom benn a zajt,
Mit kinn az élet ablakomra hajt;
Hallom beszédit, amint föl- s lejárnak,
Újabb meg újabb vidám társaságnak;
Nő, férfi mind örül, tréfál, nevet.
A jó kedv meg nem illet engemet,
S ki tudja: vaj’ lesz-é még helyem ott,
Ma csak beteg, holnap talán halott…
Hallom csendülni csalogány dalát,
Szívem’ egy édes emlék hatja át!
Ébrednek újra eltűnt boldog évek,
Egymásba folyva, mint ködfátyolképek,
Ébred kihalt vágy, veszett szerelem,
Illatmaradvány hervadt levelen…
Hallom zaját játszó kis gyermekeknek.
A fűben ott futkosnak, enyelegnek;
Oh gyermekim, mikor még élt anyátok,
Mikor ti is még kicsinyek valátok,
S így játsztatok!... Az alkony elborul,
Sötétedik, szemembe könny tolul,
De szél fuvall, s a lombok zúdulása,
Csapongó hullám méla mormolása,
Gőzös robaja, közbe távol ének,
S tört hangjai el-elhaló zenének
Elrengetik ez éber álmú főt,
Mint dajkaszó a síró csecsemőt.

                      1876.

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf