Wass Albert: Hókirály

Ott, hol pásztortüzek lobognak az éjben,
A hegyek felett egy szörnyű szellem jár,
Ködben az alakja, éjben az árnyéka,
Jaj a halandónak ha elébe áll.

Fent a Hargitán a Holt bércek között
Óriás léptekkel jár a Hókirály,
Hangozzák a sziklák harsogó haragját,
Átkozott a lélek, kire rátalál.

Csodálatos lények, túlvilági ködben
Villogó szemekkel keresik a vért,
Csattogó fogakkal Hókirály kutyái
Keresnek a ködben semmit mindenért.

Magános kősziklák kriptaszerű csöndben,
Mint hogyha egy titok volna rájuk vésve,
Kérdező szavadra kérdéssel felelnek,
Felvésett titkukat nem látod meg élve…

Hargita ormán a holt bércek között
Óriás léptekkel jár a Hókirály,
Amerre elhalad rohanva, nyomába’
Csattogó fogakkal szellemhada jár.

Mysthikus csendjében semmi sem pótolja
Komoly valójában a mélységes űrt…
Hókirály hatalmát hirdeti örökre
Harsogó hanggal a havasi kürt.