Muskátli - 2019. december

Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2018/2019-es tanév kezdetével a Muskátli a ötödik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2019. december / VI. évfolyam / 4. szám

Havas István:

Karácsonyi dalok

Ragyogjon ma…

Ragyogjon ma minden szoba
Gyertyafénytől,
Fenyőfától, melyet angyal
Hozott égből!

Ne éhezzen, ne fázzon ma
Szegény, árva,
Nyílva-nyíljon az örömnek
Friss virága!

Ma minden arc mosolyogva
Ránk nevessen,
Minden lélek csak jót tegyen,
Csak szeressen!

Teljesedjen minden óhaj,
Minden álom:
Legyen boldog szent karácsony,
Víg karácsony!

***

Fenyőfa áll a szobába..

Fenyőfa áll a szobába,
Meg van rakva minden ága,
Arany dió, arany alma:
Szépségesen ragyog rajta…
Jaj, be fényes minden ága!

Hogy csillognak a kis gyertyák!
Nem láttam én ennél szebb fát.
Vajh, merre van, ahol ez nő:
Az a tájék, az az erdő?
De szeretném, hogyha tudnám!

Az a tájék, az az erdő:
Messzebb van még,mint a felhő,
Csillagnál is magasabban -
Onnan hozta egy kis angyal,
Onnan hozta ezt a szép fát!

Forrás: Az Én Ujságom, 1903. december 27., XIV. évfolyam, 53. szám

100 éve született Szepesházy Kálmán

Cservenka Judit:

Tudós és ember –

Szepesházy Kálmán

emlékezete
 

Emlékezés Szepesházy Kálmánra Budapesten (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Századik születésnapján Nagybalogon, szülőhelyén hajtottak fejet emléke előtt, most pedig munkásságának színhelyén: a budapesti Földtani Intézetben a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya idézte fel a kiváló tudós, a szeretett kolléga és a feddhetetlen ember alakját.

A jelenlévők közül az idősebbek még kollégájukat tisztelhették Szepesházy Kálmánban, a fiatalabbak viszont csak hírét ismerték, ezért is jó gondolat volt dr. Hála József szakosztályi elnök és titkára: Zsadányi Éva részéről, hogy a szakosztályi ülésre, mely bensőséges ünnepséggé vált, meghívtak három olyan vendéget, aki más-más vonatkozásban tudta bemutatni a kiváló geológus és szülőföldje kapcsolatát.

Pósa Homoly Erzsó, lapunk munkatársa, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének elnöke elmesélte, hogy 2002-ben, budapesti egyetemistaként határozta el, hogy megalakítják a Rákóczi Szövetség balogvölgyi szervezetét, és híres földijüket: Szepesházy Kálmánt szerették volna tiszteletbeli elnöknek felkérni.

Pósa Homoly Erzsó emlékezik, a háttérben Hála József (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Kun Ferencz alelnök mutatta őt be az akkor már nyugdíjas tudósnak, aki budai otthonában legszívesebben kertészkedett, vagy számára kedves vendégeket fogadott, és nem vágyott semmiféle rangra.

„Végül sikerült rábeszélni Kálmán bácsit – meséli Erzsó – s mi balogvölgyiek, ha már nincs is köztünk, örökös elnökünknek tekintjük, s mindig nagy szeretettel emlékezünk rá.”
Egymillió forinttal támogatta Szepesházy Kálmán a szervezetüket, ebből öt éven át tudtak gyerektáborokat, kézműves táborokat szervezni, ami akkoriban, a 2000-es évek elején újdonság volt.
Rózsadombi otthonában, mely lakást maga építtetett, mindig saját készítésű lekvárból sütött süteménnyel várta a fiatalokat, sokat mesélt az életéről, tragikus körülmények között elvesztett feleségéről is. „Egy sáljával egyszer megajándékozott, ugyanúgy őrzöm, mint egy üveg tőle kapott fügelekvárt, amit azóta sem bontottam fel” – mondta.

Pósa Homoly Erzsó és Zsadányi Éva megbeszélik a vetítést (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Bár ő katolikus volt, segítette a nagybalogi református templom felújítását. Azóta emlékére táblát helyezett el az egyházközség. Támogatta a magyarországi Hospice Alapítványt, s mert nem lévén családja, múzeumoknak ajándékozta képeit, értéktárgyait, lakásának árát pedig végrendeletében rimaszombati alapítványra hagyta.
„Előre elkészíttette fejfáját, amit a nagybalogi Pál család őrzött, akik sírját is gondozzák az ottani katolikus temetőben. Természetesen mi is látogatjuk a sírt, és felterjesztettük a Felvidéki Értéktár Bizottsághoz mint emlékhelyet.”
Pósa Homoly Erzsó – bizonyítva, hogy a balogi fiatalok is tudják, ki volt Szepesházy Kálmán – átadott egy általuk készített ajándékot Hála József szakosztályi elnöknek.

Gaál Lajos bemutatja Szepesházy Kálmán szülőföldjét (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Gaál Lajos barlangász vetített képes előadásában azt a vidéket mutatta be először, ahol a kiváló geológus már gyermekként az első benyomásokat kapta későbbi hivatásához.

A szülőföld gyönyörű és változatos tájai, a Koháry-Coburg kastély és annak angol stílusú parkja, Balog vára és körülötte a vulkáni alakzatok, barlangok, karsztok, a gazdag növényvilág, amely ma már védett terület, mind erős hatást gyakorolhattak rá. A prágai egyetemen tanult geológiát, majd az 1938-as visszacsatolás után Budapesten folytatta tanulmányait kiváló professzoroknál.

Rimaszombat földrajzi viszonyairól írta diplomamunkáját, míg doktori disszertációját Ajnácskő bazaltos kőzeteiről. 1943-ban behívták katonának, és a következő évben szovjet fogságba került. Négy kegyetlen körülmények között töltött év után Arhangelszkből hazakerült és 1949-től 1980-ig, nyugdíjazásáig a magyar olajiparban végzett kutató és elemző munkát.

Egykori geológus barátoknak a visszaemlékezései. Középen Kecskeméti Tibor, mögötte Nagy Béla (Fotó: Pósa Dénes/Felvidék.ma)

Gaál Lajos szakelőadása a geológusi életművel ismertette meg a résztvevőket, természetesen a leírtaknál jóval részletesebben, majd Kun Ferencz Szepesházy Kálmánt, az embert mutatta be, akivel sokat beszélgettek, vagyis inkább: sokat hallgatta rendkívüli megfigyelő képességet és ugyanakkor átfogó szemléletet tanúsító történeteit.

Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke elmondta, idillikus gyermekkor jelent meg az elbeszélésekben, de aki ismeri azt a világot, úgy véli, hogy valójában magányos gyerek volt, hiszen iskolatársai többsége református volt, ő katolikus, és ezt még „súlyosbította”, hogy kastélyban élt, míg játszótársai parasztgyerekek voltak. A prágai egyetemi években már közösségre talált a MAK (Magyar Akadémisták Köre) tagjaként. A különböző szervezetekbe tömörült magyar diákok közül a sokat emlegetett Sarló mozgalom baloldali volt, a Prohászka jobboldali, viszont a nemzeti közép irányultságú MAK megfelelt Szepesházy felfogásának.

Szelíd természete, jó humora mögött erkölcsi keménység húzódott meg.

Kun Ferencz és a felvidéki előadók átveszik a szakosztály ajándékát (Fotó: Pósa Dénes/Felvidék.ma)

Az évek múlásával, ahogyan az emberek is változnak, megszakadt több fiatalkori barátsága: egyiküktől azért távolodott el, mert az illető baloldali lett, másiktól, mert szlovák érzelmű, a harmadiktól pedig azért, mert ivott.

Egy igazi barátját viszont nehéz sorsában, betegségében mindvégig támogatta, egészen annak haláláig.

Irodalmat, művészeteket kedvelő ember volt, feleségével gyakran járt operába, színházba, kedvence Fedák Sári volt, akinek nevét és sorsát Kun Ferencz Szepesházy Kálmántól ismerte meg. Nem volt gazdag ember, de amije volt, azt múzeumokra, alapítványokra hagyta. Nem mecénás, hanem közösségeket segítő ember volt, áldás emlékére! – zárta.

A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének képviselői megkoszorúzzák a császárfa előtt 10 éve felállított emléktáblát (Fotó: Szűcs István/Felvidék.ma)

Az összejövetel végeztével, miután megtekintették azt az irodát, a Rónai terem mellett, ahol Szepesházy Kálmán dolgozott, a Rákóczi Szövetség balogvölgyi szervezetének képviselői: Pósa Homoly Erzsó, Pósa Dénes és Gaál Lajos megkoszorúzták azt a mediterrán császárfát is, amit még Szepesházy Kálmán magról nevelt és ültetett az intézet udvarára.

Forrás: Felvidék.ma
https://felvidek.ma/2019/11/tudos-es-ember-szepeshazy-kalman-emlekezete/

Pósa Homoly Erzsó:

Csillaghúr és barátai Gömörben

Sás Károly meséskönyveit mutatta be a rimaszombati könyvtárba (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Sás Károly volt a vendége a rimaszombati Matej Hrebenda Városi Könyvtárnak és a nemesradnóti Lidike Pihenőháznak november 27-én. A vendéglátókkal Pósa Lajos 170. születési jubileumának megünnepléséről is egyeztettek.

Sás Károly a Csillaghúr zenekar billentyűseként vált ismertté, mely 2011-ben alakult. Zenei tanulmányait Jászberényben, Egerben és Budapesten végezte. A zenekar munkájába lánya, Sás Ildikó is bekapcsolódott, ennek eredménye a 2013-ban megjelent „Csillaghúr és barátai” című mesés, verses, zenés könyv.
2015-ben megjelent a könyv második része is, melyet újabb kiadások követnek. Csillaghúr, ez a kedves kis viráglány még két kötettel jelentkezik majd, s mesél a barátairól.

Csillaghúr dala (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Csillaghúr képzeletben megfogja a gyerekek kezét, s kiviszi őket a mezőre, az erdőbe. A természetet szeretetét is szolgáljuk ezzel. Igyekszünk úgy megírni a meséket, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Sás Károly, s aki ellátogat a foglalkozásaira, az minderről meg is győződhet.

A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadják a műsort. Rimaszombatban a Tompa Mihály Alapiskola alsó tagozata, Nemesradnóton a napközis osztály élvezhette a műsort.

Időközben, 2016-ban a Papírsárkány meséi láttak napvilágot, 2017-ben pedig A tanyán mesekönyv, mindegyik CD melléklettel. A Papírsárkány egy újabb sorozat, mely a Papa mesélj! főcímre hallgat, s itt azok a történetek kerülnek majd elő, amelyeket a szerző átélt a papírsárkánykészítés és eregetés során.

A papírsárkány (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Könyveink születése a lányom érdeme. Eleinte a Csillaghúr zenekarral csak hanghordozókat akartunk készíteni. S akkor Ildi figyelmeztetett, hogy Németországban, ahol él, senki nem vesz CD-t, csak könyvmellékletként. Kicsit meglepődtem, hiszen korábban sosem írtam verset vagy mesét, de a lányom újra biztatott: apukám, én nagyon jól emlékszem, amikor a kiságyunk szélén ültél és meséltél, ezt írd le. S így indult” – emlékezett vissza.

A pedagógus, író, zeneszerző külföldön is sokat zenélt, több országban sok nép zenéjét megismerte, tanulmányozta. Ezek hatottak a szerzeményeire, de legerősebben az ősi magyar népzene, a pentaton hangzásvilág sugárzik a dalaiból.

Sok hangszeren játszik és folyamatosan újabbakkal is megismerkedik, s erre ösztönzi a gyerekeket is. Megzenésítette Gábor Emese Zsongóka című könyvének 15 versét is.

Csillaghúr és barátai Rimaszombatban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A könyvekből, versekből, zenéből könyvtári program született. Csillaghúr barátai: Lukács, Deni, Csombor, Mabella, Mauci, Lajos, Ugron, Lőrincke, Ugron, Morella, Csabi, Oldamúr, Lenke, Dönci, Boldizsár, Biribari és Pami beköltöztek egy bőröndbe, s Karcsi bácsival – ahogyan a gyerekek szólítják – járják a Kárpát-medencét.

Gömöri látogatása szorosan összefügg Gábor Emesével illetve Pósa Lajossal, a nagy mesemondóval, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjével.

„Pósa Lajost az én generációm nem ismerte. Talán hét éve, hogy találkoztam Gábor Emesével. A legnagyobb szeretettel és hálával említem a nevét, ő hívta fel a figyelmemet Pósa Lajosra. Ahogy elkezdtem utána kutatni a sárospataki könyvtárban, megtudtam, hogy milyen kötődése van Rimaszombathoz, illetve, hogy itt, Nemesradnóton született” – kezdte Sás Károly.
Azóta vágyott arra, hogy eljuthasson az azóta „Mesterként” tisztelt költő szülőfalujába, illetve abba a városba, ahol az iskoláit végezte.

Sás Károly Nemesradnóton (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Többször is kértem, hogy tegyék lehetővé az előadásomat a városi könyvtárban. Idén kaptam felkérést a gyermekfoglalkozásra, de rögtön tisztáztuk, hogy ezúttal nem Pósa Lajossal, hanem a saját mese- és zenés könyveimmel, mert 2020-ban, a költő születésének 170. évfordulója alkalmából szeretnék majd ide visszajönni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.

Mint megtudtuk, a kerek évfordulóra Pósa Lajos verseskönyvvel készülnek. A verseket eredeti illusztrációkkal adják ki, de ez a kötet is CD melléklettel jelenik majd meg. Pósa verseiben ugyanis Sás Károly újra felfedezte a zenét, s mint mondja, mindegyikben benne van a dallam, csak le kell kottázni.
Szó szerint dallamot gyújtottak Pósa versei a fejemben
– szögezte le Sás Károly.

A könyvben 70 verset adunk közre, eredeti korabeli illusztrációkkal. A CD mellékleten 15 megzenésített vers hallgatható. Megjelenés: a Mester születésének 170. évfordulóján (Fotó: Sás Károly/Felvidék.ma)

Kifejtette, Kun Miklós Jenő Pósa-kutatónak is sokat köszönhet, a támogatást, irányítást, aki szintén vezette őt Pósa Lajos megismerésének az útján. Az új könyv már ebben az évben kikerül a nyomdából, több mint 100 oldalas lesz. A CD-n még dolgoznak, a stúdiómunka nagyon igényes, de hamarosan elkészülnek.
A könyv ősbemutatójára viszont csak 2020. április 8-án, Pósa Lajos születésének előestéjén kerül sor.
„Hálás vagyok a sorsnak, meg talán Pósa bácsinak, hogy vezérelt, s én most itt lehetek a szülőfalujában, Nemesradnóton. Boldogan térek vissza Gödöllőre, mert a helyiekkel meg tudtunk egyezni, hogy a szülőfaluban mutatom be először közönség előtt az új kötetet. De örömmel tölt el az is, hogy egy sikeres rimaszombati író-olvasó találkozón vagyok túl, amiért hálás vagyok a könyvtár dolgozóinak. Velük pedig abban állapodtunk meg, hogy délután náluk legyen a második bemutatója a jubileumi kiadványnak” – avatta be a Felvidék.ma olvasóit a terveibe Sás Károly.

Forrás: Felvidék.ma
https://felvidek.ma/2019/11/csillaghur-es-baratai-gomorben/

Kedves Gyerekek! Megjelent Lőrincz Sarolta Aranka néni Haza a senki földjén című könyve nyomtatásban is. Szeretetettel ajánljuk figyelmetekbe. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Igaz, régi palóc történeteket mesél az új nemzedék számára. Ebből fogadjátok most szeretettel a karácsonyi ünnepkörrel foglalkozó fejezeteket.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Karácsonyi ostyahordás

A karácsony közeledtével a kántortanítóné ostyát sütött. A kész ostyákat szépen becsomagolta és kiosztotta az iskolás gyermekek között, hogy hordják szét a faluba, minden házhoz. Az ostyák széthordása Ádám-Éva, karácsony böjtje előtti napon történt, amit kis kosarakba rakott a tanítóné és az iskolás gyermekekkel széthordatta a faluban.
A gyermekek beköszöntek és verset mondtak: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mindörökké! Amen.- fogadták a köszönést a háziak.
Az ostyahordó gyermekek kis versikékkel folytatták:
Mikor az Úr Jézus világra született,
Először mihozzánk hasonló ember lett.
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínben nekünk testét adta.
Vittek a pásztorok sajtot, báránykákat,
 Mi is ekképpen hoztuk az ostyákat.
Kedves tanítónknak ő engedelméből,
Kívánunk mi békét tiszta szívünkből!   
Egy másik vers:
Akik megértétek karácsony szent böjtjét,
Ti is hirdessétek Jézus világra jövését,
 Gáspár, Menyhért, Boldizsár a háromkirályok,
A kis Jézuskának vittek ajándékot,
Egy pár fehér ostyát hoztunk szeretettel,
Amit jó tanítónk küldött tisztelettel.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Az ostyákért adományt adtak a háziak, a kántortanítónak, ami lehetett bab, dió, vaj, tej, kolbász, szalonna, vagy más egyéb. Az ostyahordó gyermekek pedig kalácsot, vagy pár fillért kaptak.

Karácsonyi betlehemezés

A nagyobb fiúgyermekek már Ádám- Éva előtt egy- két nappal betlehemezni indultak, a környező falvakba. Hét fiú állt össze egy csoportba. Ebből hárman a királyok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár, hárman juhászok, pásztorok és a hetedik egy öreg pásztor, a Gubo.
Elkészítettek egy hordozható betlehemet, amely templom formájú volt, de az ajtaja nyitott. Benne volt a jászolka, amelyben a kis Jézus szobrocskája feküdt. Ha nem volt Jézuska, akkor egy kis gyertya volt benne, amit csak akkor gyújtottak meg, amikor betértek valamelyik házba betlehemezni.
Először mindig bekopogtak, köszöntek, hogy Dicsértessék a Jézus Krisztus, majd megkérdezték szabad e betlehemezni. Ha a háziak azt felelték, hogy szabad, akkor bementek. A három királyok közül az egyik vitte a betlehemet, kettő ment utána, majd követték őket a pásztorok nagy botjaikkal. Gubo azonban mindig kint maradt a pitvarban.
Bent a házban a betlehemet feltették az ünnepi asztalra, meggyújtották benne a kis gyertyát és ezeket az énekeket énekelték:
Pásztorok, pásztorok örvendezve, sietnek Jézushoz Betlehembe… Zsasskovszky: Énektár 1855-T.B.
Csordapásztorok midőn Betlehemben… Deák: Énekgyűjtemény 1774-Kisdi: Cantus Catholici 1651
 az énekek után kikiáltottak a pitvarba: Gubo, gyere be, megyünk Betlehembe!
 Gubo begurult az ajtón és a földön hempergett, majd mondta: Hova megyünk, beteg tehenbe?
Pásztorok és három királyok felelték: Nem, nem Gubo, Betlehembe!
Gubo erre felállt, majd botjával ütemesen csörögve a többi pásztorral és három királlyal együtt énekelte: Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el betlehem városába, rongyos istállócskába…/Népénektár 505 a/
Végül a betlehemezők kaptak a gazdasszonytól kalácsot, diót, kis darab szalonnát, hurkát, kolbászt. A gazdagabb háznál egy pár fillért is kaptak. Egy kis ideig várakoztak, amíg a háziak megtekintették a betlehemet és a kis Jézus előtt elmondtak egy rövid imafohászt.
Aztán elköszöntek és tovább siettek, hogy még sok házhoz el tudjanak menni, betlehemezni, sok adományt tudjanak gyűjteni.

Pásztorok karácsonyi

adománygyűjtő szokása –

Aprószentek vesszőhordás

Karácsony előtt és nyolcadában, a faluközösség pásztora, csordása, kondása a feleségeikkel együtt, házról házra járva adományt gyűjtöttek. Azokhoz a gazdákhoz mentek, ahonnan tavasztól őszig állatokat hajtottak ki a nyájjal, csordával, vagy kondával, legeltetni.
Egy- egy vesszőnyalábot vittek a hónuk alatt, a feleségek pedig egy nagy tarisznyát, amibe az adományt gyűjtötték.
Beköszöntek a házba és verset mondtak: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
„Hálákat adunk a fölséges Úristennek,
Hogy megadta szent karácsony böjtjét,
 S több évi örömteli napokat!
Aggyon az Úr Jézus sok bort, búzát, békességet,
Akit az Úr Jézus kiszólít ez árnyékvilágbó!
Aggya meg annak az Úristen örök boldogságát!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! „  /Csáky Károly gyűjtése Balla János ipolybalogi pásztortól./
 A pásztor ezután a vesszőnyalábot odanyújtotta a ház gazdasszonyának, aki kendővel, vagy köténye sarkával, kihúzott belőle egy szálat. Puszta kézzel nem nyúlt hozzá, mert az volt a hiedelem, hogy a vesszőtől varas lesz a keze. Ahány ágú volt a vessző, annyi állatszaporulat volt várható a következő esztendőre. A kihúzott vesszővel a gazdasszony megveregette a pásztor lábszárát, az pedig vidáman ugrándozott. Ez jelképezte, hogy a születendő kis állatok egészségesek, fürgék lesznek. Végül a pásztor is megütögette a gazdasszony lábszárát, hogy ő is friss, fürge mozgású legyen. Az adományt, ami lehetett kenyércipó, szalonna, kolbász, bor, a tarisznyába rakták és így mentek tovább házról házra, amíg be nem esteledett.

Ádám- Éva böjtje –

kiskarácsony napja

Ezen a napon, a palóc vidéken, a régi hagyomány szerint, hústilalmi nap, böjt volt. Délelőtt elkészítették az ételeket, összetakarították a házat, aztán megterítették az ünnepi asztalt. A ház gazdája egy szakajtóban szénát, szalmát rakott és betette az asztal alá a keresztpántra. Ez emlékeztette a háziakat, hogy a kis Jézus a betlehemi istállóban szénán, szalmán feküdt. Különböző terményeket és szerszámokat, kalapácsot, gyalut, fűrészt rakott, az asztal alá a keresztpántra. A szerszámokat annak emlékére tették oda, hogy Szent József ács volt.
A gazdasszony, a legszebb szövött abroszával leterítette az asztal és rárakta a karácsonyi ételeket. Fokhagymát, ostyát, diót, almát, szárított szőlőt, aszalt szilvát, körtét. Ehhez jött még a sokfajta kelt kalács, mákos dedelle, gombás, savanyú káposztaleves, vagy savanyúlencse leves. Melyik háznál mi volt a hagyomány, a régi szokás. Üvegekben szőlőmust és édes likőrt tettek.
 A család tagjai az asztalhoz álltak és a családfő vezetésével elmondták az asztali áldást:
„Mindeneknek szemei tebenned bíznak Úristen,
 Te adsz nekünk eledelt alkalmas időben,
Fölnyitod kezeidet és betöltesz mindent áldásoddal”
 Dicsősség…Miatyánk… Üdvözlégy…
Leültek, majd a házigazda evett elsőnek, utána a családtagok. Először a fokhagymát, ostyát, diót, almát ették. Az almát annyi felé vágták ahányan voltak és mindenki kapott egy almaszeletet. A család egységét szimbolizálta az alma.  Ha, a család tagjai közül valakit bármilyen messzire is vetett a sors, akkor is összetartoznak, mint az egész alma. A dióbél az egészséget szimbolizálta. Ha nem volt egészséges, akkor abban az esztendőben beteg lesz az, aki ezt a diót választotta. Végül ettek a levesből, a dedelléből és a kelt kalácsokból. Az elfogyasztott ételekből egy keveset mindig a tányér mellé raktak ízeléknek. Ezt egy vászonzsákocskába összeszedték és megszárították. Később elégették, a hamuját beteg állatok itatóvizébe gyógyításként használták. Az ebéd alatt a gazdasszonynak nem volt szabad felállnia az asztaltól, nehogy tavasszal az üllős tyúkjai, lúdjai is felugráljanak a tojásokról.
Ebéd közben a gyerekek édes mustot, míg a fölnőttek édes likőrt ittak egy- egy pohárral.
Az étel elfogyasztása után imával újból hálát adtak Istennek.

Menybölözés szokása

Ádám- Éva kiskarácsony estéjén

Ahogy közeledett kiskarácsony estéje, a gyerekek már öltözködtek, hogy elinduljanak a faluba, az ablakok alá énekelni. Házról, házra jártak és az ablakok alatt megállva énekelték:
 „Mennyből az angyal lejött hozzátok pásztorok, pásztorok,
Hogy Betlehembe, sietve menvén, lássátok, lássátok.
Istennek fia, aki született, jászolban, jászolban,
Ő lesz tinéktek üdvözítőtök valóban, valóban.”
A gyerekek a menybölözős ének minden versszakát elénekelték és várták, hogy kiszóljanak a háziak: Hányan vagytok?
A gyerekek megmondták, hogy hányan.
Erre a háziak visszaszóltak: Annyifelé szaladjatok!
Ám ez nem volt komoly, sőt ellenkezőleg, mert az éneklő gyerekeket behívták a házba, hogy nézzék meg a karácsonyfát és alatta a betlehemet, ahol a kis Jézus feküdt egy pici jászolban.
Aztán minden gyermek kapott adományt, pénzt, édességet, kalácsot, diót, mogyorót.
 A gyerekek megköszönték és mentek tovább, más házakhoz menybölözni.
A falu csendjében innen is onnan is gyermekének zengett kiskarácsony estéjén: Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok…
 Volt olyan eset, hogy a fösvény gazdasszony 5 gyermeknek 25 fillért adott, hogy osszák szét egymás közt. Ilyen esetben a pénz a vezető gyermeké maradt.

Karácsony éjféli szentmise

A gyerekek, amikor már bejárták az egész falut, a menybölöző éneklés után haza mentek és otthon töltötték az időt, a család körében. Várták az éjféli szentmisét. Ezt az időt beszélgetéssel, kártyázással töltötték. Amikor elérkezett az idő és megszólalt az első harangszó, már készülődtek is a szentmisére. A viharlámpákba gyertyát gyújtottak és azzal világítottak az emberek maguknak az utat, a templom felé. Közben nézték az eget, hogy elég csillagos e. Ha nagyon sok csillag ragyogott az égen, az jó jel volt, mert akkor a következő évben sok kisállat szaporulat volt várható. Ha azonban felhős volt az ég és csillagot nem lehetett látni, az rossz előjel volt, mert a következő év állatszaporulata kevésnek ígérkezett.
A templomban már készült a kántortanító és megszólaltatta az orgonát. Az iskolás gyerekek és a templomban lévő hívek elkezdték énekelni a szép karácsonyi népénekeket.

Krisztus Jézus született örvendezzünk, neki öröm éneket zengedezzünk!
Dávidnak véréből, tiszta szűz méhéből született krisztus nekünk.

Dicsősség legyen égben az Istennek, békesség földön a jó embereknek,
Zengjük angyalokkal s a hív pásztorokkal, dicsősség az Istennek.

Imádással járulunk az oltárhoz, mint a kegyes Jézuska, jászolához.
A hív pásztorokkal, égő buzgalommal, hű néped adományt hoz.

Zengje velünk ég és föld szent az Isten! Zengje tiszta örömmel szent az Isten.
 Zengjük Jézuskának, kit ég s föld imádnak szent, szent, szent, az Úr Isten!

 A régi világban ez a szép ünnepkör egészen karácsony nyolcadáig tartott. Nyolc napig minden nap templomba mentek az emberek és minden alkalommal énekelték a szebbnél szebb, régi karácsonyi énekeket.

Pósa Lajos:

Babamulatság

Eredj, kis postásom,
Cinege pajtásom!
Vidd el levelemet
Kastélyba, kunyhóba:
Hívd meg a babákat
Csengő harangszóra!
Van dió a zsákba,
Alma a kosárba,
Ha akarom: piros,
Vagy ha tetszik: sárga.
Csorgatunk mézet is
Kenyérre, kalácsra.
Lesz majd muzsikás is,
Brúgós is, dudás is,
Táncol itt ma, meglásd,
Még a kis cicánk is.

… Csengő harangszóra
Jönnek a vendégek,
Pántlikás kis lányok,
Sarkantyús legények.
Ki kerekes lovon,
Ki karikás széken,
Lágyan rengő hintón,
Döcögős szekéren.
Csörög a cintányér,
Csörög a kés, villa…
Tapsikol Anikó?
Juci, Böske, Vilma.
Csupa méz az orra
Minden kis babának …
Megszólal a zene,
Sorra felugrálnak.
A Paprika Jancsi
Nagyokat kurjogat;
Ugyancsak forgatja
A kisasszonyokat.
Veri sarkantyúját
Az öreg huszár is…
Tán még most is táncol
Kukta is, szakács is.

Forrás: Az Én Ujságom, 1903. december 20., XIV. évfolyam, 52. szám

Pósa Lajos:

Özvegyasszony fohásza

Búra, búbánatra
Hajtom a fejemet,
Búra, búbánatra
Nyitom a szememet,
Könnyemmel áztatom
Minden lépésemet.

Nem füstöl a kunyhóm,
Hideg a kéménye,
Nem süt a szívembe
A tüzelő fénye,
Meghal, mint a virág,
Didergő reménye.

Oszlopa házunknak
Ledőlt a sírba:
Nyomorúság van az
Asztalunkra írva,
Három kicsi árvám
A lelkét kisírja.

Déli harangszótól
Úgy félek, úgy félek!
Hidegen fú a szél,
Úgy fáznak szegények!
Jaj, mi lesz belőlünk,
Ha nem is remélek!

Isten, e világot
Kezed igazgatja,
Add: ne buzogjon már
Két szemem patakja!
Három kis árvámnak
Légy irgalmas Atyja!

Adj nekik ruhácskát,
Adj nekik kenyeret,
Tél hidege ellen
Jó meleg tűzhelyet!
Hiszen mind a három
Téged imád, szeret!

Forrás: Az Én Ujságom,
1903. december 13., XIV. évfolyam, 51. szám

Gyökössy Endre:
 

A hálás diófa

-Elbeszélés-

Krassó-Szörény vármegyében lakott, nem is a faluban, hanem kint a hegyekben Milica Tógyer. Míg ő a juhait őrizte furulyaszó mellett, füttyös jókedvvel: odahaza, a hegy oldalában épített kunyhóban, Évike lánya szorgalmatoskodott.
Tiszta volt az a kunyhó kívül is, belül is, mint a ma készült kristály pohár. Ameddig a szem ellátott, se ház, se viskó, se semmi embert védő alkotmány nem volt a Milica Tógyer kunyhója tájékán. Nem kellett hát udvarát körülkeríteni. Udvar volt ott a hegy oldala fel a csúcsig, hol sasok fészkeltek s le a völgyig, hol a fürge, táncos habú patak ugrándozott kavicsról kavicsra.
A kunyhócska előtt öt-hat lépésnyire egy öreg, leveles, lombos diófa himbálta ágain az elfáradt madarat s árnyékkal sátorozta be a délutánonként alatta üldögélő Évikét.
Évike csodálatos szeretettel nézett az öreg diófa lombjai közé. El se tudta volna már képzelni házuk tájékát a diófa nélkül. Az arra szálldosó felhők is elvonultak felőle, mert hátha még egyiknek, másiknak a villáma a vén diófát ölné meg! Oh, még a fellegek is jobb érzésűek. A nap pedig különös szeretettel csókolgatta sugaraival bomló, kövér leveleit, virágait, gyümölcsét.
S ahányszor csak haza került Milica Tógyer a hegyekből tiszta ruhát váltani, friss túrót, kenyeret tarisznyába rakni: Évikéjét mindig a diófa védő lombjai alatt találta, de sohase tétlenül, hanem mindig friss dologban.
Egyszer csak hervadozni kezdett a diófa.  Alig bontotta ki új levelét a tavaszi nap fiatal sugara: összezsugorodott s porba hullott. Egyszerre csak száraz lett az egyik ág.
Évike sírt. Milica Tógyer bekötötte valamivel a vén fa törzsét. Csak nem ért az semmit: elszáradt a másik ága is.
Évike még jobban sírt. Milica Tógyer minden pásztor komáját odahívta. Próbálgattak mindenfélét: csak tovább száradt a vén diófa.
Évike nagyon-nagyon sírt. Kiszáradt nyárára az öreg, hűséges fa egészen.
-    Évikém! Kivágom én ezt a kiszáradt fát s ültetek majd fiatalt helyébe.
-    Ne bántsa, Tógyer apám.
-    De tűzre is jó lesz a fája, Évikém.
-    Hordok én az erdőből száraz ágat, csak az én öreg diófámat ne vágja ki, Tógyer apám.
-    De csúnya itt a kunyhó előtt ez a csupaszon égre meredező diófa, Évikém.
-    Ne nyúljon hozzá, Tógyer apám.
-    Jól van, no. Csak ne pityeregj!
Évike csodát várt. Hátha jövő tavaszra újra kivirít az a diófa. Pedig az már lehetetlen volt. Nem volt abban egy szemernyi élet se.
Néhány nap múlva beborult az ég Krassó-Szörény vármegye felett. De legsötétebb felhője a Milics Tógyer kunyhóját kerülgette. Aztán megeredt az eső.
Nem is eső volt az, hanem vízomlás.
Mintha millió óriás, ezer akós hordóból öntötte volna a vizet. A hegyről a szakadékok ijesztő zuhogással vezették le az esőt a patakba.
Évike a kunyhóba menekült. S rémülten nézte, hogy indult meg lassan a hegyen minden: szikla, fa s az ő kunyhója is.
Kiszaladt a kiszáradt diófához s átkarolta remegő két kezével.
Egyszer csak megindult az öreg diófa is. A rohanó víz tövestől kicsavarta s bele sodorta a patakba.
Évike még egyre ölelte a diófát.
De már eszméletlenül feküdt a patakba vetett diófa törzsén.
A vén diófát valami iszonyú hullám keresztbe csapta a patakon s úgy szorult a szikláknak, hogy meg se moccant tovább.
Az istenítélet elmúlt. A nap kisütött. A mikor a magához tért Évike fölnyitotta szép szemét: csak azt látta, hogy az öreg kiszáradt diófát, élete megmentőjét öleli.
S lám, az új viskót is a kiszáradt, életmentő diófából faragta a lugosi vásárról harmadnapra haza kerülő Milica Tógyer.

Forrás: Az Én Ujságom, 1910. november 27., XXI. évfolyam, 49. szám