Ravasz László: A pacsirták karácsonya

Reményik Sándornak

Assisi Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen részük ünnepi lakomában e szent napon nékik is. A Szent meglátta és átérezte: milyen szörnyű dolog a napsugárhoz és nyári bőséghez szokott pacsirtáknak szállni havas utak, dérütött mezők, hófehér földe felett. Ha egyáltalában tudna énekelni, mit énekelne ilyenkor egy árva pacsirtapár, mit énekelne ilyenkor a pacsirta párjának holtteteme felett? Utolsó dal a megfagyott világban.
    Mikor ideér a Szent gondolata, hirtelen rázuhog a karácsonyi öröm forró gondolatzápora. Hiszen karácsony szánni és szeretni tanított, felfedezte a szenvedő embert, királyi művészetté avatta a jótettet, megismertette az emberekkel az élet legnagyobb örömét: az örömszerzést. Ne féljetek, fázó pacsirták, íme, szól a király, parancsot ad, bársonymentés, tollas süvegű, szattyánsarus apródok szórják tele a hómezőket édes, friss magvakkal, s hívogatják az éhség- és fagyverte sereget királyi lakomára. Szélzúgásban, fagyos csendben surran, röpül ezer madár, halk, sűrű motozás, s egyszer csak megszólal a pacsirták Te Deumának csengettyűszava.
    Igen, így képzelte a Szent, maga is az Isten pacsirtája.
    De mi lenne másnap reggel? Vajon elég-e az, ha egyetlenegy napon csoda történik, és a havas táj felett elszórják az életmentő búzaszemeket? Élet-e egy olyan karácsony, amely egy nap kivételes hangulatát iktatja bele évenként egyszer kietlen, sötét és kihűlt életünkbe? Lehet-e pacsirtát tartani úgy, hogy egy hosszú télen át egyetlenegyszer kapjon szemet?
    Milyen világos, hogy ha a karácsony nem lesz mindennap erkölcs: ünnepi romantika marad csupán. Milyen kőkemény valóság, hogy a pacsirták mindennap éhesek, mindennap fáznak, s őket mindennap etetni és szeretni kell. Kihűlő világban, ólomszínű ég alatt, halálítélettel telített levegőben suhannak, szállnak, hullanak a fázó, néma pacsirták: a lelkek. Mindenikben ott halványkodik egy édes nyárnak az emléke vagy álma. Mindeniknek tele van a lelke el nem énekelhetett dalokkal. Mindenikben vonaglik fáradó szárnya, amint menekül a zord idő körülkerítő avargyűrűjéből a fény, a béke, a szeretet szigetére. Oh, mennyi ilyen lélek szálldos körülöttünk! Siessünk, halálosan sürgős a munkánk: szórjuk szét a hómezők felett a jóság búzaszemeit, apró vigasztalásokat, piciny segítéseket, részvétet, kézfogást, megértő hallgatást, szűkös kamránk összesöpört morzsáit, mindazt, ami tőlünk telik: éhesek a pacsirták! Hétköznaponként, estenden, mikor megáll a nagy malom, a robot nem tapos, a gond nem őröl: hallasz-e néha halk, távoli, tiszta pacsirtaszót, azoknak a lelkeknek énekét, akiknek éppen a te kezed vetett búzaszemet? Nem ismered őket, nem találkoztál velük; Isten elválasztotta a magvetőt és a pacsirtát, de a magvető hallja az ismeretlen pacsirta énekét, és minden pacsirta éneket mond az ő magvetőjének.
    Minél hősiesebb, minél állandóbb és minél győzedelmesebb az a küzdelem, hogy a pacsirták mindennap érezzék a karácsonyi gondolat örömét, annál tisztább és hallhatóbb a világháborúban önmagát tépő emberiség harci zaja és halálordítása között a pacsirták hálaéneke.
    Isten ezért az énekért tűri még a világot.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf