Szabolcska Mihály: A borszéki úton

Ha még e vidéket sokáig járom:
Hűtlen leszek hozzád, én pusztaságom!

E fenyvesek alján megejt az igézet
Rájuk egyszer csak szerelemmel nézek.

E hegyek, völgyek gyönyörű vidéke
Beveszi magát a szívem közepébe.

A kavicsos Marost – érzem én érzem –
Előbb-utóbb még a Tiszának nézem.

…Csak néha fog el egy különös bánat,
Mint mikor a szívünk maga ellen támad.

Hahogy úgy – álomképp’ – feltűnik előtte
A régi, a régi, első szeretője.