Vargha Gyula: Az őszi eső…, Ének Sobriról, Kezdődnek a disznótorok…, Pasztell-kép, Rajnai bor mellett

Vargha Gyula:

Az őszi eső…

Az őszi eső egyre-másra
Csak permetez,
Halk eső és levélhullásra
Kél gyönge nesz.

Nagy cseppektől terhelten hull az
Aszu levél.
Búnyomta szív, majd csak lehullasz
Te is, ne félj.

        1877 körül

Vargha Gyula:

Ének Sobriról

Lápafőnél lassan folyik a Lápa;
Sobri dalol s kengyelbe már a lába,
De a rigó belerikkant dalába:
Sobri pajtás, sose jutsz te Zalába.

„Hej Milfai, hej Pap Andris, hej Mogor!
Mindenfelől fegyvert rajzik a bokor.
Soha, soha ennyi pandúrt, katonát,
Még ma rajtunk hollók csapnak lakomát.”

Köröskörül egész nádas lánggal ég,
Fegyver csattog, golyó pattog, mint a jég,
Sobri Jóska cifra szűrét ledobja,
Melege van, ha golyó hull, mi gondja.

De a golyó egyre fütyül élesen,
Sok jó betyár végigterül véresen;
Ég nád közt aki futhat, menekül.
Sobri Jóska maga áll csak egyedül.

Nagy szomorún föltekint az egekre:
„Kedves rózsám, el kell válnunk örökre,
Nem ölellek több szép piros hajnalon,
Az Úristen oltalmazzon, angyalom!

Forogtam én száz halálba, veszélybe,
De nem jutok a vármegye kezébe.”
S fogja fényes rézveretű pisztolyát:
„Isten hozzád, szabad élet, szép világ!”

Sobri pihen öreg fűzfa tövébe’,
Öreg fűzfa ága borul fölébe;
Szép menyecske szíve szakad miatta,
Minden este fülemile siratja.

        1909

Vargha Gyula:

Kezdődnek a disznótorok…

Kezdődnek a disznótorok,
Kolbász pirul, zsír sustorog,
Kolbász pirul, zsír sustorog,
Bortul ázik minden torok.

Zsírban úszik a jó kása,
Garmadával a pogácsa,
Réteseknek nagy rakása,
Már minálunk így szokás a’.

Hej, tudunk mi sütni-főzni,
S eszünk, amíg gyomrunk győzi,
Iszunk, amíg gyomrunk győzi,
Míg fejünkbe csap a gőzi.

Valamennyi koma, sógor
Mind azt hajtja: jaj de jó bor,
És a borbul nemcsak kóstol,
Majd elnyeli mind kancsóstól.

Eszi, issza magát torkig,
A bor elfogy, mind egy kortyig,
Hús, pecsenye mind egy porcig,
Az utolsó disznófarkig.

Amit nyáron megkeresünk,
Ősszel mindjárt nekiesünk,
Nosza, mindjárt nekiesünk,
S mind fölesszük a kevesünk.

Tavasszal meg csak csikorgunk,
Kamránk üres, éhen korgunk,
Csak vizet nyel száraz torkunk,
S korgó hassal búsan morgunk.

        1887 körül

Vargha Gyula:

Pasztell-kép

A gyermek ébred. Egy szót a világ
Minden kincséért ki nem ejtene;
Mit a szobában földerengni lát,
Csak issza némán tágra-nyílt szeme.

Két székre téve szép kis tekenő,
Frissen szitált liszt tölti félig azt.
Teknő előtt egy édes arcú nő,
Az édesanyja. Kalácsot dagaszt.

Az arca, hószín liszttől hamvasan
Mint ért barack, oly finom és puha;
Dús haja kontyra kötve gondosan,
Fehér karján feltűrve a ruha.

Egy sápadt gyertya ég az asztalon,
De a kelő nap már bemosolyog,
S a kettős fénytől a fehér falon
Világoskék nagy árnyék imbolyog.

        1926

Vargha Gyula:

Rajnai bor mellett

Vén Rajna, bércek-adta
Borodnak mily zamatja,
S mily ragyogása van!
A karcsú zöld pohárban
Úgy ég a napsugárban,
Mint az olvadt arany.

Nézlek, borok királya,
S aranyhaját zilálja
Egy szép tündérleány;
Mosolyán szívem enyhül,
Szemembe méla könny ül,
S álom borul reám.

Nemrég hegyormon álltam,
De mind alábbra szálltam,
Szűkült a föld s az ég.
Már aljba ér a lejtő,
Jó egy kis búfelejtő,
S míg a nagy álom eljő,
Jó álmodozni még.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf