György Ferenc: Napisten ölén

– Ady Endre emlékének –

Gyászos és nyomorú őszidők jönnek,
Sárga, csúf vize bús szívemig ér.
Zokog az ég és temetnek e könnyek.
Elmúlni, őszidőn; ó, mi se könnyebb.
Rajtam a halódó Isten ítél.

Állnak az árnyak, búsfeketében,
Zendül és kongva bong a harang.
A bús istenravatalt fedi ében –
Setét lepel. Fáklya kormoz az égen.
Nyögnek a fák és én sírok alant.

Ma még ott trónol az alkonyi égen.
S utolsó, hűs csókot vérez fölém.
Elmúlni őszidőn, elnyúlni, szépen,
Halódó homlokom hűlő kezében.
S hol szívem Napisten édes ölén…