Kádár Kálmán: Egy elfelejtett Ady vers

1896. május 22-ikén egy kis vidéki hetilap, a «Szilágy» tárca-rovatában látott napvilágot a tizennyolc éves Ady Endre első verse. S aztán a kötetek újból és újból jöttek, hogy mire örök álomra hajtotta fejét ezernél több verse legyen ismeretes és később közkincs. A kötetenkénti verseket az «Athenaeum» kiadásában megjelent vaskos kötet foglalta egy könyvbe anélkül, hogy az összkiadások rendszere szerint, azokat egybeömlesztették volna. Éppen ellenkezőleg, ebben az összefoglaló kiadásban is meg lett tartva a kötetenkénti való felosztás, s ezeken belül Ady sajátságos vers csoportosítása, mely a költeményeket szerves egységbe foglalja. Biztos tehát, hogy e verses kötet magába foglalja mindazokat a költeményeket, amelyek Ady életében a közönség elé kerültek, valamint halála utáni kötetét, «Az utolsó hajók»-at.

    S mégis, ennek az «Athenaeum» kiadásában megjelent kötetnek előszavában a kiadó megengedi, hogy vannak még ismeretlen vagy elfelejtett Ady-versek s hangoztatja annak lehetőségét, hogy az esetleg még rejtőzködő Ady-versek idők folyamán a lehető teljes számban előkerülnek. Ugyanez az előszó hangsúlyozza viszont, hogy nem vették fel a kötetbe az itt-ott szórványosan fölbukkant Ady-verseket mégpedig azért, mert a kihagyott verseknek csak egy kritikai kiadásban lehet helyük, annál is inkább, mert ezek az utólagosan felbukkant költemények nem egyszer apokrifoknak bizonyultak.

    Az előbb említett kitételek ösztökéltek arra, hogy a régi folyóiratok böngészése közben elémbe kerülő Ady-verseknek különös figyelmet szenteljek. Azt hiszem sikerült is egy ilyen, ha nem is ismeretlen, de mindenesetre elfelejtett Ady verset felfedeznem.

    Lehet, hogy ez a vers szánt-szándékkal maradt ki Ady Endre verses köteteiből, ennek ellenére, hogy létezése teljesen feledésbe ne merüljön, itt nyújtom át.

    A költemény 1909. január 17-én jelent meg a «Vasárnapi Újság» 56. évfolyamának 3. számában. Íme a vers:

Barna ég alatt

Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.

Szapulva hull hideg eső
Csepegő, furcsa árnyak,
Apró, fagyos, téli manók
Redős, forró homlokomon
Nagy próba-táncot járnak.

Ilyenkor mindent jól tudok,
Kegyetlenül, sötéten,
Hidegen látom sorsomat,
Célomat s balga végemet
Ott fönn a felhős égen.

Barnán, felhősen néz a nyár
Reám, szegény balogra
S itt van már a homlokomon
Korán-kötötten, fagyosan
A tél jégvirág-csokra.

Virágos, szegény homlokom
Mögött mély, barna eszmék
S egy szörnyű gondolat-verem,
Megsiklanak a lábaim
S már mintha esnék, esnék.

     

    Tanulmányoztam, összehasonlítottam e verset s meggyőződésem szerint minden jel arra vall, hogy tényleg Ady Endre írta költeménnyel állunk szemben. Ezen meggyőződésemet a következőkben szeretném bizonyítani:

    Mindenekelőtt tudjuk, hogy Ady 1908 őszét Mindszenten töltötte szülőfalujában. Ekkor rendezik «Illés szekerén» című verseskötetét sajtó alá. A munka nem haladt úgy, ahogy elképzelte és ezért el van kedvetlenedve. Beteg, álmatlanság gyötri s az akkor még mindenkifeletti Léda sem írt. A falu, a magány, s mindenkitől való elszakadottság adhatta a vers megírásához az ötletet s a költemény keserű ízét. A vers maga minden fordulatával mélyen Ady Endre stílusa. Különösképpen az utolsó versszak befejező része gondolatával, ritmikájával és mondanivalójával szól teremtője mellett. Ha ugyanakkor figyelembe vesszük még azt is, hogy Ady sohasem írt verset íróasztalának fiókja részére, a vers megjelenésének dátuma is amellett szól, hogy Ady e verset Mindszenten írhatta és az egyike a «csendes önvallomásoknak».

    Az, hogy miként kerülhetett Ady verse a «Vasárnapi Újság» hasábjaira, abba a lapba, amely homlokegyenest állt a «nyugatosok» irányvonalával, talán így lenne magyarázható:

    1908. november 15-én az «Új Idők»-ben megjelent Ady Endre viharvető «duk-duk» cikke, mely legalábbis egy időre szakítást hozott közötte és a «nyugatosok» között. Ismeretesen szerencsétlen írás volt ez, félremagyarázásokra adott okot s ma már tudott dolog, hogy alapvető oka ugyanonnan eredhetett, ahonnan a «Harc a nagy úrral» című verse. Tehát a pénz kérdése. A «duk-duk» affér után úgy állandó mecénása Hatvany Lajos mint a «Nyugat», megvonták Adytól segélyüket, sőt Hatvany még barátkozását is megszüntette. Így a pénzgond, mely legtöbbnyire velejárója volt Ady életének, ebben az időben lehetett a legnyomasztóbb. Ugyanakkor Ady Párizsba készül – s el is indul oda 1909. január végén most már negyedszer. Ehhez az úthoz tehát pénz kellett s azt csak akkori új barátaitól remélhetett. Ekkor jelennek meg Ady versei az «Új Idők»-ben s ekkor jelent meg a fentebb említett vers a «Vasárnapi Újság»-ban. Ady Párizsból is küldte verseit a «Vasárnapi Újság»-nak s azok ott meg is jelentek, habár más címek alatt, mint amilyen címek alatt Ady versköteteibe fel lettek véve. Ez is a pénz kérdése mellett szól s csak az az érthetetlen, hogy míg későbbi versei köteteiben szerepelnek, a «Barna ég alatt» kimaradt.

    Ennyit fűzök észrevételenként ez ismeret5len vagy elfelejtett Ady-vershez, remélve azt, hogy nem végeztem hiábavaló munkát.  

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf