Falu Tamás: Dabas, Névtelen katona, Találkozás halott apámmal

Falu Tamás:

Dabas

Rózsák, szegfűk, petúniák,
Vén kertekben vén kúriák.
Vén kertekben vén kúriák,
Benn óvilág, kinn újvilág.

A háztető már hajladoz,
A fal ledőlni hajlamos.
Karszékek karja is letört,
S ottkint messzire fut a föld.

Ha Pestről beáll a vonat,
Nem várja már négyesfogat.
Aki jött, beballag gyalog,
S mint ez a vers, elandalog.

Falu Tamás:

Névtelen katona

Nem a dicső hadvezért zengem,
Ki tervezte a háborút,
Kinek nevét örök hír őrzi,
Kitől a világ lángra gyúlt.
Én az egyszerű embert zengem,
Kit mozgósított a plakát,
Akit a riadt állomásra
Sírva kísért a kis család.
Kit géppuska várt s lövészárok,
S figyelte röpülők neszét,
Kit bomba ért egy vad rohamban,
S ezer darabra tépte szét.
Akinek ezer darabjából
Ezer felé csorgott a vér,
S akinek sírját egyszerűen
Csak úgy hívják, hogy csatatér.
Kinek özvegye férjhez ment már,
Új apát kapott gyereke,
Aki nélkül meg nem zökkenve
Forog a világ kereke.
Kinek neve elhalványult már
Sok hivatalos iraton,
Én azt, kit senkisem sirat már,
A siratatlant siratom.

Falu Tamás:

Találkozás halott apámmal

Ott jön messze a hegytetőn,
Süt rá a nap melengetőn,
A válla széles, karja vas,
A haja ősz,
A lépése oly ismerős.
Botját keményen lengeti,
A fáradtság nem fáj neki,
Pillantása még el nem ér,
De szívemre fut mind a vér.
Szembe kell jönnie velem
Ezen az ázott földeken.

Mit szól, ha itt lesz majd közel?
Tovább megyen, vagy átölel?
S miket mesél?
Nem láttam több egy évinél.
Nedves domb alatt hagytam ott,
Sápadt halott volt, bús halott,
Most elküldte a temető…

S elfordulok,
Hogy meg ne lássam, hogy nem ő.