Ásguthy Erzsébet: Kakuk Finci meséje

Egy zöld erdő sűrű közepén lakott Kakuk Finci egy magas juharfán. Minden reggel és este felrepült a tetejére, onnan kakukkolt jobbra-balra. Különben keveset ült otthon, mindég a szomszédokat járta, mert nagyon kíváncsi természetű volt. Benézett ide is, oda is, kinek mit főznek a konyhájában, mi történik a fészkében. Kitudakolta mindenki dolgát, baját, aztán sebbel-lobbal elmesélte egyik fészekben, amit a másikban látott. Ezért kerülték is a szomszédai, de ez nem nagyon bántotta, ő bizony betolakodott akkor is az ajtón, amikor nem szívesen látták. Egyáltalán nem tudott titkot tartani, mindent kibeszélt, akár kérdezték, akár nem. Naponta harsányan telekiabálta Kakuk Finci az erdőt, hogy csak úgy zúgott bele.
Szedett-vedett volt Kakuk Finci fészke. Miután sosem ült otthon, bizony rendetlen maradt a házatája. Sose mosott, sose takarított, másokhoz járt kölcsönkérni mindent és még a tojáskáit is más fészkébe rakta.
Szóvá is tette ezt néhányszor a többi rendes anyamadár, mert mégsem járta, hogy mások fiókáit is ők költsék ki. De Kakuk Finci oly ügyesen leste ki, hogy mikor nincsen odahaza senki, amíg becsempészte egy-két tojáskáját a többi közé, hogy akkor vették csak észre, amikor a kikelt fiókák között mindig akadt egy-két kis kakukk is, amelyik éhesen tátogatta a csőrét.
De Kakuk Finci csak tovább házalt és csatangolt erre-arra s nem ért rá velük törődni. Bejáratos volt ő az emberekhez is, velük is elcsevegett, s ezzel igen büszkélkedett mindig a többiek előtt.
Történt egyszer, hogy Kakuk Finci megint elcsavargott az erdőszélre, s jövendőt mondott az arra sétáló járókelőknek. Felhasználták az alkalmat az erdő madarai s hamar titkos nagygyűlést hívtak egybe a legöregebb tölgyfán, hogy ott döntsék el, miképpen védekezzenek Kakuk Finci zaklatásai ellen. Egyhangúlag elhatározták, hogy ezentúl senki se költi ki Finci fiókáit, s hogy meg tudják különböztetni a tojásokat, mindegyik titkos jellel látja el a sajátját.
Úgy is történt. Egy szép napon hazamegy Kakuk Finci, s látja csak, hogy a fészke telisdedtele van hófehér kis tojásokkal. Míg nem volt otthon, valamennyi madár visszahordta Fincinek azt, amit titokban ő náluk hagyott.
- Ejnye – vakarta a fejét Finci – nem is tudtam, hogy ennyi gyűlt már össze belőlük. Mit csinálja már most, hogy kikeljenek? Nincs nekem időm itt ülni és velük bíbelődni…
Gondolkozva dörzsölgette csőrét a fal törzséhez, s egyszerre csak vidáman felkapta a fejét.
- Tudom már mit csinálok – kiáltotta, s azzal hangos kakukkolás közepette elrepült a fáról.
Hamar szedett egy kis puha pihét, néhány szál füvet és zöld mohát s a tojáskákat betakarta velük. Aztán csinosan elrendezte a fészek közepét, hogy kívánatos ülőhelyet nyújtson, s bekopogtatott legközelebbi szomszédjához:
- Jónapot, jónapot, kedves Harkály-néni. Örülök, hogy látom, nem tisztelne meg ma délután uzsonnára?
Csodálkozva nézett rá a harkály, Kakuk Finci még soha sem látott vendégül senkit, de azért csak elfogadta a meghívást. Kakuk Finci bevezette a fészkébe, megkínálta ülőhellyel s amikor már kényelmesen elhelyezkedett, ráztárta az ajtót.
- Mindjárt jövök, Harkály-néni, üljön csak nyugodtan. Elkészítem az uzsonnát. Hozok még a kávéhoz néhány finom szúbogarat és szárnyas hangyát is.
Azzal otthagyta szegény Harkályt a letakart tojásokon ülve és nem is jött haza, csak késő este.
- Jaj, kedves Harkály-néni – mentegetőzött nagy kakukkolással. – Bejártam az egész határt, de nem találtam szúbogarat egyet sem, nem volt mit a kenyérre kennem, a kávé is kihűlt már egészen, nem is kínálom meg vele, nehogy elrontsa a gyomrát – mondta Kakuk Finc és játatosan forgatva szemeit kikísérte a harkályt, aki sértődötten távozott.
Alig hogy elment, Kakuk Finci fájdalmas sivalkodásba kezdett és kezét gyomrára szorítva kiállt a fészke ajtajába, úgy kiáltozott segítségért.
- Jaj, jaj, hamar, hamar orvost, mindjárt meghalok – jajgatott szívettépő hangon.
Riadtan sereglettek köréje a szomszédok és egyikük gyorsan elszaladt Bagoly doktorért. Finci meg addig már beágyazta magát a fészek egyik meleg sarkába s Bagoly doktort rimánkodva kérte, hogy töltse nála az éjszakát, mert fél, hogy reggelre még meg talál halni. Azzal ráültette Bagoly doktort a tojásokra, maga meg falnak fordult és szépen átaludta az éjszakát.
Reggel Bagoly doktor holtfáradtan kecmergett le a tojásokról. Kicsit hitetlenkedve csóválta fejét, amikor látta Kakuk Finci vidám ficánkolását. A kis csalafinta máris körülszimatolt, hogy kit csalhatna be megint a fészkébe, aki egy ideig költené helyette a tojásokat. És Finci nagyon találékony volt. Ebédre Vadgalambot hívta vendégül, akinek azt ígérte, hogy majd új dalokra tanítja. A következő éjszakára a Csókát sikerült egy csillogó üvegdarabbal fészkébe csábítani és így ment ez hét napon és hét éjszakán keresztül, amíg egyszerre csak mozgás támadt a pihék alatt.
Kakuk Finci figyelni kezdett s hamar bezárta az ajtaját, nehogy valaki benézzen most és meglássa a turpisságot, amit a tojásokkal művelt. Aztán kíváncsian leste, hogy mi fog történni.
Hát kidugta a fejét az egyik fióka. Gyönyörű kis ezüst bóbita ékeskedett a fejét. A másik tojásból aranyszárnyú madár repül elő, a harmadikból és negyedikből gyémántlábú és piroscsőrű fióka bújt ki és így tovább mindegyikből egy-egy soha nem látott madár született. Kakuk Finci boldog ámulattal nézte őket.
- Jaj, de gyönyörűek vagytok én drága fiókáim – közeledett feléjük Kakuk Finci és már előre nagy élvezettel gondolt arra, milyen büszkén fogja őket mutogatni az ismerősöknek.
De a fiókák idegenül meredtek rája. Kis csőrükkel Kakuk Finci felé koppintottak, amint meg akarta őket simogatni s idegenkedve húzódtak el tőle.
- Hát nem jösztök hozzám, hát nem szerettek engem, hiszen én vagyok az anyátok? – kérdezte ijedten Kakuk Finci. – Gyertek velem sétálni, – hízelgett nekik – megmutatom a nagy fákat és a kis patakokat – mondta és azzal kitárta előttük az ajtót.
De a fiókák nem hallgattak rá.
- Nem igaz, nem igaz, te nem vagy az édesanyánk, te nem adtál nekünk a melegedből nappal, nem virrasztottál az álmaink fölött éjjel, mi a mi igazi édesanyánkat akarjuk látni, anyukához akarunk menni, anyukához akarunk menni – csipogták össze-vissza, s azzal egyik a másik után kirepült az ajtón.
Kakuk Finci elhűlve nézett utánuk.
- Gyertek vissza szép fiókáim, gyertek vissza, ne hagyjatok itt egyedül – kiáltozta riadtan utánuk, e azok nem hallgattak rá és szerte repültek az erdőben.
Kakuk Finci egyszerre egészen egyedül maradt.
Panaszkodva kiáltozott jobbra-balra, de a fiókák csak nem tértek vissza. Jajgatva sírt utánuk Kakuk Finci. Most érezte életében először, milyen nagyon tudná szeretni őket és milyen üres az élete nélkülük.
Zokogására köréje gyűltek a szomszédok és az ismerősök, de amikor meghallották, hogy miről van szó és kisült Finci újabb turpissága, vállvonogatva tovább repültek és nem törődtek vele ők se.
Kakuk Finci pedig azóta bánatos szívvel járja az erdőt, s hangos kakukkolással hívja a kicsinyeit.
Ha tavasszal megkérdezitek, meddig keresi még őket, biztosan százat kakukkol majd vissza, mert reméli, hogy száz év alatt talán csak megtalál közülük legalább egyet.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf