Tóth Kálmán: Kossuthnak
A harcba mentem akkor én is el,
Bár okát sem tudtam, hogy mi lehet.
Tizenhatéves gyermek voltam én,
Csak mentem és – éltettem nevedet.
Attakra fújtak… és én neveték,
Tréfának tetszett ez a művelet…
De a huszárok közbe vettek és
Rohantunk mind – éltetve nevedet.
Elveszett minden – haza mentem én,
Atyám szeméből a könny peregett…
És sírtam én is, nem tudám miért,
De sírva is – éltettük nevedet.
Azóta mennyi sok év elhaladt,
A sejtelem előttem eszme lett…
Most értek mindent, mi volt akkor az!...
És éltetem én most is nevedet.