Féja Géza: Petelei István

petelei2Életének nagyobbik felét Marosvásárhelyen töltötte, négy fal között a kertjében, súlyos betegsége nem engedte meg a mozgást, csak fürdőhelyre ment olykor. Utolsó éveiben elméje elborult, a tragédia tehát szüntelenül közelében settenkedett. Petelei egészségi állapota magyarázza fanyar, kiábrándult életérzését, talán azt is, hogy a kitűnő novellista nem tudott nevét megérdemlő regényt írni, csak hosszabb lélegzetű novellákat. Nagyfokú feszültséggel és lázzal dolgozott, de hamar kifulladt. Ösztönösen érezte, talán tudta is ezt s mindvégig az elbeszélés mestere maradt, mondanivalója legfennebb beszéllyé szélesedett.

    Petelei legkedvesebb tája Marosvásárhely és vidéke volt, legszívesebben „utcájáról” írt, melynek élete és hírei beszűrődtek otthonába. Olykor elbolyongott Erdélyben, a mélyebb Székelyföldön és Mezőségen, de inkább a képzelet szárnyain. Szívbaja miatt kerülnie kellett a meglepő élményeket és megrázkódtatásokat, inkább azt írta meg az életből, amit megsejtett, vagy sejdített. Erős realista hajlamát vegyítenie kellett olyan elemekkel, melyeket kedvezőbb feltételek mellett írói fejlődése során kivetett volna magából.

    „Az én utcám” c. kötetének első novellája, az „Őszi napsugár”, Mezőségen történik és Wass Albertnek „Farkasverem” c. kitűnő regényére emlékeztet. A kiegyezés után országszerte megindult a hajdani nemesség sorsfordulása, melyet nyugodtan bomlásnak nevezhetünk. A Tiszák megmentették a bomló réteget, felszítták a közigazgatásba és az állami bürokráciába, „jótékony” karjuk azonban nem ért el mindenhová, így Erdélybe sem. Az erdélyi nemesség és arisztokrácia távolról sem volt annyira gazdag, mint az ország más részein regnáló úri rend, vagyonának jelentékeny részét jobbágyainak tényleges szolgáltatásai alkották. A jobbágyság megszűnte után igen gyér javak maradtak birtokában: rosszul művelt, kihasznált és mértékletes terjedelmű földek, elhanyagolt udvarházak s omladozó kastélyok. Tulajdonosaik éppenúgy elvadultak, mint földjeik, de nem mozdultak róluk, otthon maradtak magyar vidéki Oblomovnak. Wass Albert a legkülönb oroszok színvonalát súroló regényt írt erről a rétegről („Farkasverem”) s Peteleire is ez a hulló fajta gyakorolta a legdöntőbb művészi hatást, de nem tudta eléggé megközelíteni a „romlás virágait”. Az „Őszi napsugár” gyönyörűen indul, de érzelgős rémségbe torkollik. A megrozsdásodott úri életanyagról Petelei István beszélyt is írt „Jetti” címen. A „Jettiben”, mint Petelei írásaiban általában, az „állókép” nagyszerű, a málló udvarház, a rozsdától mart két testvér, néhány paraszt és cseléd felvillanó figurája. Már-már azt hisszük, hogy regénnyé súlyosodik, midőn erőt vesz az írón „betegsége”: görcsös mozdulattal széttépi a történet fonalát, rémtörténetté süllyeszti. A „Jetti” különben is érdekes írás a magyar-zsidó nászról és e nász reménytelenségéről. Látja, hogy az úri züllés a zsidó emelkedés lépcsője, a zsidóval kötött nász pedig testvérgyilkosságba sodorja a magyart. Hiába forr egymásért a két elem, – a magyar és a zsidó, – hiába akar, nem tud összebékülni. Petelei beszélyének mélyén súlyos dráma történik, de nem tudta társadalmi síkra vetíteni. Társadalmi tudta eléggé fejletlen maradt.

    A „rémtörténet”, a feltétlen tragikus vég Peteleinél a balladát helyettesítette s olykor valóban balladássá tisztult. Az ősformák közül mindenesetre a ballada állott legközelebb hozzá s időmértékét nem egyszer tökéletesen elbeszélésébe oltotta, ám ez a nemes hajlam „nemtelenebb” elemekkel keveredett, elsősorban a szentimentalizmussal. A középosztály hirtelen fölkapaszkodott elemei azt hitték, hogy a jegenyefák, illetve a kapaszkodás lehetőségei az egekig nőnek, ám mértéktelen kapaszkodásuk közben alapos visszalökéseket kaptak „felülről”. Megalakult ugyanis a kasztok világa és határaikon sastekintetű, keménymarkú stárzsák vigyáztak. Minden visszalökés nyomában sohasem gyógyuló seb keletkezett. Félrevezetett, elhagyott s megtagadott leányok és feltörekvő igyekezetükben megakasztott férfiak hordozták a sebeket és seblázuk átjárta a társadalmat. A sebláz hatása kétféle volt: olykor érzelgős ömlésbe menekült a „beteg”, máskor pedig belepusztult a sérelembe. A társadalmi sérelem és szégyen tehát gyakran egyéni tragédiák kútfeje lett. Az élettől elzárt Petelei realista hajlamai kókadoztak, de eljutottak hozzá a „sérelmek” hírei és érzékeny történetekben dolgozta fel őket. Egyik beszélye, a „Fülemile” arról szól, hogy a polgármester nagyzoló fia miként rontja meg a nyugalomba vonult öregedő pék ifjú s érzékeny feleségét. A „Szeret” a kis varróleány históriája, akit öngyilkosságba kerget az előkelő szerepre törekvő orvos hűtlensége. Petelei képzelete fölötte sokat bolyongott az efféle társadalmi mellékösvényeken, a társadalmi élet ütközeteit a szerelem húsában és vérében érzékelte. Megdöbbentő ez, ha a század első felére gondolunk: Eötvös, Vajda Péter, Kuthy, Obenyik, Nagy Ignác, Petőfi és a fiatal Arany János fejlett társadalmi tudatára. A visszafejlődés élénken példázza, hogy a társadalmi reakció milyen végzetes hatást gyakorol az irodalomra is. A XIX. század második felében nem egy író, így Jókai, Tolnai, Justh és mások megbirkóztak a társadalmi visszahatás erejével, vagy legalábbis nem rendeztek fegyverletételt előtte, ez az ellenállás azonban csupán a legjobbak osztályrésze volt, mert olyan kiemelkedő tehetségek is, mint Petelei, a visszahatás martalékai lettek.

    Petelei példa arra is, hogy milyen reménytelen a középréteg életének ábrázolása. Ezen a téren csak azok alkottak súlyosat, akik merész vállalkozásba fogva szembehelyezkedtek véle és vádiratot írtak, mint Tolnai Lajos. Aki azonban belemerült s jól érezte magát a középréteg langyos latyakjában, többé-kevésbé befogadta ennek a beteg társadalomnak baktériumait is. Peteleiben elsőrangú lehetőségek éltek, ragyogó leíróművész volt, élesszemű realista, a balladás hajlam is megszállotta, de tiszta erejére ránehezedett a középréteg szellem s a beteg író nem merészelt „forradalmat” kelteni ellene. Legjobb írásai mindenesetre azok, melyekben „leszáll”, így utcájának kispolgáraihoz és proletáraihoz, az alul senyvedő érzékeny plántákhoz és a megkérgesedett szívekhez. Ilyenkor többnyire remeket alkotott és elárulja, hogy kisrealistának, kisplasztikusnak született. Hasonlóképpen remekel, midőn Turgenyevre emlékeztető finomsággal és érzékenységgel magyar tájképeket fest.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf