Petelei István: Egy „kacsa” története

    T. KÖZÖNSÉG! Kíváncsi-e kegyed egy újságbeli kövér „kacsa” születésének a történetére? Figyeljen ide. Elmondok egyet.

    Egy ocsmány meleg júliusi napon a legyektől és szedőinasoktól teljesen agyongyötrötten, amint fáradt szemeimet a lapok hírein jártattam, tekintetem egy indus kacika* nyiláról szóló igen gyászos történetre esett, melyből (a nyílból ti.) egy kígyóméreggel bekent vessző rárepült egy misszionáriusra. Persze, az se dicsérte hangos szóval többet az urat. Meleg volt; igen sajnáltam. A kígyót bestiának neveztem, és a kacikát azonképpen. Eszembe jutott, hogy vagy hallottam, vagy olvastam, vagy álmodtam, de valami mérges kígyóról tudok, aki megmart (vagy meg akart marni?) egy mérnököt vagy egy katonát itt nálunk, a szomszéd faluban, vagy tán valamivel tovább, aki vagy kigyógyult e marásból, vagy belepusztult. Én bizony ne mtudom…

    De ott volt Brehmnek a természetrajza. Felütöttem. Miféle kígyó marós errefelénk? Ah, itt van. Egyetlenegy. Neve Pelias Berus. Nedves, berkes helyt lakik, tarkabarka, hol kicsiny, hol nagy…

    Nosza, elé a pennát. És született egy hír; mely szólt így:

    „Mérges kígyó Erdélyben. Országrészünk mocsaras völgyeiben mind sűrűbben üti fel fejét egy tarkabarka, hol kicsiny, hol nagy kígyó, név szerint a Pelias Berus, melynek marása halált hozó. E hüllő nehány év előtt egy bánffyhunyadi mérnök lába szárán mutatta meg rettenetes erejét, megmarván Albionnak a vasútépítésnél foglalkozó derék fiát. A szomorú eset részletei bizonyosan még élénk emlékezetében lesznek olvasóinknak. Mi szükségesnek tartjuk figyelmeztetni e mérges állatra a közönséget, s legkivált a katonai hatóságokat. A hadsereg, melyben fiaink szolgálnak, minduntalan »nieder«-re vezényeltetik a nedves mezőkön, alsó testrészei a legintenzívebb veszélynek tétetvén ki, ha netalán egy Pelias Berussal jönnének jönnének érintkezésbe. Ez okon a katonaság stb. stb.”

    Két nap múlva az összes budapesti újságban felütötte fejét a „Mérges kígyó Erdélyben”. A Pesti Hírlap így kezdte: „Egy tarkabarka kígyó ütötte fel fejét, mint levelezőnk értesít, az erdélyi részekben. Egy Arthur B. Wood nevű mérnök, ki a cambridge-i egyetemen nyerte kiképeztetését, 28 éves, kétgyermekes családapa, s özvegy édesanyjának egyetlen gyámola, e kígyótól combon haraptatva, nagy lelkét iszonyú kínok között kilehelte. Levelezőnk kérdéseket intézett hozzá a szerencsétlen eset részleteit illetőleg, s Wood így szólott: stb.”

    A bécsi újságok kivált a katonaság kérdése iránt érdeklődtek. Elismerték, hogy a Pelias Berus tarkabarka és halálos marású; emlékeztek a B. Wood Arthur esetére, konstatálták a veszett kígyófaj nagyobb számban való fellépését, de nem láttak okot arra, hogy szórványosan fellépő ily estek okán a katonaságot „nieder”-re ne vezényelhetnék. „Általában (így kiáltott fel a W. Extrablatt) Magyarországon a katonaság kiképzése elé szeretnek némely körök akadályokat gördíteni, s a kiegyezést ott épp nem veszik komolyan, ami abból is látható, hogy az állam erejét: a hadsereget gyöngíteni némely elemek kötelességüknek ismerik.”

    A francia lapok kötelességtudó fiokat siratták meg, ki Ázsiában a civilizáció fáklyájának elővitele közben elesett egy kígyómarásban. Béke a férfival…

    … Itthon pedig éltünk csendesen és a nyári melegek múlandoztak. Söröztünk a kocsmában. Ekkor így szólott egy derék öreg úr, ki ismeretes halászó passziójáról:

    - Öcsém, a Nádas felé tudsz-e abból a kígyóból? A minap kiszegezték, azt hallom, egynek a bőrét a csőszházra. Tarkabarka fertelmes állat. A pásztor verte agyon.

    - Nem, bátyám. Én Bánffyhunyad tájékán tudok csak e kígyókról.

    - Ah! Mennykő üssön a kígyódba. Megrontottad a nyaramat. Sohasem mertem a partig menni a nedves fűben, hanem előbb ösvényt vágattam, s a parton a fűzfára kapaszkodtam fel, nehogy megharapjon.

    De most itt, most ott láttak egy-egy Pelias Berust, erdőkben, mezőkben. A professzor urak nekiestek és igen keresték. Persze, ha nagyon keres az ember valamit, meg is találja. Tegnap itt, ma oda szegeztek ki egy kígyóbőrt. Mindenki szegezett ki egy kígyóbőrt.

    Elég az hozzá, hogy őszre csinos társasággal mentünk az ardőre. Egy forrásos helyen széles levelű sásokon kellett volna áttörtetni.

    Így szóltam magamban: „Fiú, lassan… Az ördög nem alszik, s miért ne lehetne csakugyan Pelias Berus a világon?”

    És megkerültem a sásos helyet.

    Én is elhittem a végén.

    Uram! Ez egy „kacsa” története.

1887.

    

*/ Dél-amerikai indián törzsfőnök

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf