El kell mennem

El kell mennem, nincs mit tennem, édesem,
Kin úgy búsul, csak meg nem hasad szívem.
Vajon s mikor leszen hozzád térésem?
Isten hozzád legyen immár, édesem.

Nem tom, mikor látnak immár szemeim,
Vajon s mikor ölelgetnek karjaim?
Ha csókolják piros orcád ajakim?
Ha virradnak reám ilyen napjaim?

Írd fel kérlek, szívem, az én nevemet,
Íme nálad hagyom én bús szívemet;
Senki pedig nem látja víg kedvemet
Mindaddig, míg nem látom személyedet.

Számon leszek mind járásom, kelésem.
Semmi nyájas mulatság nem kell nékem,
Nem szakad le orcámról sűrű könyvem,
Míg nem látlak vagy csókollak, édesem.

Azért kérlek, említsd meg hűségemet,
Hozzád való állandó szerelmemet,
Ne utálj meg, kérlek, senki kedvejért,
Félj Istentől számos fogadásodért.

Isten hozzád, már fékelőm kezemben.
Lábamat is majdan teszem kengyelben.
Legyen Isten oltalmazód éltedben,
Isten legyen immár hozzád, édesem.