Rónay György: Budai nénik

Kis kerteket ápolnak ablakokban,
párkányokon, budai nénikék.
Szűk vaságyban alusznak, röpke, gyorsan
múló álommal. A nap fénye még

a háztetőre épp csak odalobban,
s ők indulnak már, korai misét
hallgatni hűs, homályos templomokban,
valakiért. Gyászruhájuk színét

kiszítta az idő s a sok mosás már.
Nyugdíjuk szűkös. Ebédjük sovány tál
babfőzelék, vacsora egy kevés

kávé. De halottak napján egész
krizantém-erdőt cipelnek ki sírva
a temetőbe, egy-egy régi sírra.

Néha látni őket a Víziváros
utcáin, nyári délután, mikor
az Erzsébet-templom harangja álmos
kondulással litániára szól.

Hosszúnyelű, csipkés, fehér napernyő
a kezükben, fejükön csipkekendő,
s bokáig ér foszladozó selyem-

szoknyájuk. – Buzgón térdepelnek a padban,
s hallani, ahogy libeg a láthatatlan,
molyette angyalszárnyuk selymesen.

1958