Janus Pannonius: Galeotto Marzióhoz, Könyörgés az Istenekhez a török had ellen hadba induló Mátyás királyért, Nagybátyjának, Vitéz Jánosnak esztergomi érsekké tételéről

Janus Pannonius:

Galeotto Marzióhoz

A többi pajtás orrol majd e nótán,
mely rólad szól ma, drága Marzió;
mert van barátom itt ugyancsak jócskán,
de nincsen egy se hozzád fogható.
Hogy költő lettem és nem fűzpoéta,
neked köszönhetem, csupán neked:
Te adtad nékem Pegazus vizét s a
Parnasszus útján intésed vezet.
És völgyén a harmatos Helikonnak
vezérem voltál szintén, mesterem. –
Mit adtál nékem: vedd e dalt adónak,
fáradságod gyümölcse ez legyen.
Méltó a magvető kalászát szedni
s a vincellér a szőllőtő borát…

Dicséreted ha ajkam sorra zengi,
legelsőbb is hadd mondom el hazád:
Itáliában senki sem tagadja,
nincs áldottabb vidék, mint Umbria.
Propertius is méltán büszke arra,
hogy ily serény, vitézlő nép fia.
Egy város áll, ormos tetőnek szirtjén,
szült sok nemest, nevelt sok főpapot.
Nao patakról s Nitus hegyről nevezvén,
itt győztes Róma gyarmatot rakott.
Nemes törzsökből itt jöttél világra,
s mi kell, vagyonka is jutott reád…
Ez harcra termett férfiak hazája,
csábítják őket véres, vad csaták.
Te inkább léptél Phoebus hadsorába,
hárfát választál, nem vad trombitát.

Alig zsendült bimbózó ifjúságod,
Múzsák szolgálatának szenteléd. –
Ifjú heved mégis táborba szállott,
s kijártad ennek is természetét.
De csakhamar a könyvhöz visszamentél,
hogy hívő Múzsa-zászlókat kövess…
Szerencsét méltán próbáltál seregnél,
mert tested izmos, mint egy Herkules.
Gyakran kiszállsz a birkózóporondon,
s nincs oly erős, ki helytáll ellened. –
De melynek inkább hírét kell dalolnom,
nem izmos tested, ámde szellemed.
Minervát és nem Bellónát követve,
zord Mars helyett a szellem Asszonyát,
Itáliát bekóboroltad szerte
s az elmédet bölcsek pallérozták.

Majd Ferrarába vitt a jószerencse,
a Pó folyó hol tisztán tükröző;
itt Guarínó ékes beszéde csenge,
latin Múzsáknak legfőbb atyja ő.
Ügyet sem vetve étkezésre, ágyra,
két évig csüggtél így tekintetén.

Ekkor vetődtem én Itáliába,
és táborában újonc lettem én.
Barátságunk hamar fejlődni kezdett,
idővel lángja mind feljebb csapott:
Egy volt az ágyunk és egy asztal mellett
megosztottunk mi minden falatot.
Éjfélig gyakran nem tértünk nyugvóra,
ólmos szemünk habár aludni vágy,
és talpon lel hajnalban három óra,
bár visszahúz az édes, lanyha ágy.
Csak benned bíztam, benned, senki másban,
nem is törődött senki más velem.
Atyámat és anyámat benned láttam,
testvérem voltál, bátyám, mindenem.
Nyelvem nem egy, de volna bár ezernyi,
jóvoltodat ki nem meríteném.
Versláb szerint a szókat rendbe szedni
te oktattál, – dicsérlek érte én.
S ha mostan már egy sorban emlegetnek
az antik nagy költőkkel engemet,
te műved az, mert verselésnek, versnek
nálad nagyobb művésze nem lehet.
A szóknak minden árnyalását érzed,
illő helyén és jól alkalmazod.
Tisztultabb és szebb nyelven nem beszéltek
a hajdankorban élő lantosok. –
A krónikák s a költők mit csak írtak,
emlékezetből mindazt jól tudod:
Tenger, hegy, völgy, tavak, folyók, a csillag,
mely tájon laknak és mely népfajok.
Elméd minden burkolt titkot kihámoz,
mint Mátó, vagy miképp a vén Homér;
beszéded édes, bölcs, rövid, világos,
bár közepes, vagy fennebb tárgyhoz ér.
Mint kis bocsát a medve egyre nyalja,
csiszolgatod te egyre versedet:
Mindig megejt zengő, hömpölygő hangja,
nem is tudom, mily nektárt rejteget.
Versedről többet nem beszélek már ma,
de erkölcsödről kell még szólanom:
Ez véled együtt rejtve sírba szállna,
ha késő korra nem hagyná dalom.
Nem csoda, hogy nem hajszolsz gazdagságot,
melyért él-hal az ostoba tömeg,
de még a szebb elismerést se várod,
melyet kíván nem egy tudós öreg.
Gyönyörre el nem téved lelked útja,
csengő arany, tisztség csalétekén;
hűbb mint Atilius, hívőbb mint Numa,
jó mint Metellus, Caesarként szerény.
Az embersorsot oly magasról nézed,
egekbe nyúlik szinte már fejed.
Halálnak képe sem szörnyű tenéked,
melynél a földön nincs félelmetesebb.
Úgy felruház a virtusok seregje,
egy istenséggel érsz fel szinte már.
Ha évek folytán így gyarapszol egyre,
nagy lelked útján nem lesz majd határ.
Alig leszel huszonhét esztendős még,
már bölcs vagy, s még nőttön nő szellemed!
Módod legyen rá: vasfonálból szőjjék
az irgalmatlan Párkák életed!

Galeotto, ne gondolj hálátlannak:
E versem néked röpke hódolás…
S kik olvassátok, ne mondjátok, hogy csak
hízelgő szó, koholmány, semmi más.
Apolló s Bacchus engem úgy szeressen,
szívemből jött ez és igaz beszéd. –
Csalfán kegyét ugyan miért keressem?
Jobban szeret, mint látó két szemét.

                        Fordította Geréb László   


Janus Pannonius:

Könyörgés az Istenekhez a török had ellen hadba induló Mátyás királyért

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
  Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
  Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
  Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
  - Meg ne sebezhessék - védd te magad, Jupiter!
Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ottfenn,
  Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
  Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit.


Janus Pannonius:

Nagybátyjának, Vitéz Jánosnak esztergomi érsekké tételéről

Keljetek, ó, Múzsák, víg dalra örömriadalra,
Kalliopé szintén zengje vidáman a kart!
Érseki méltóság főszéke jutalma Vitéznek,
ebbe helyezték őt Róma s urunk, a király.
Messzire zengjen a hang, át népeken, át a világon,
s földi vidékünkről szálljon az égig a dal.
Váradot Esztergom, Köröst a Dunánk kiszorítja,
s ő negyedik helyről főpapok elseje lett.

        Fordította Geréb László

szozattv


szozat a tiszta hang Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf