Kosztolányi Dezső: Mikes szól

A éjszakába fellobog a máglya,
gyászsátorába tart a nagy vezér,
halotti ének búg a pusztaságba.
 
A kósza szél sejtelmesen beszél,
a Marmorán kialszik mind a csillag,
a régi seb sír, sír s a könnye vér.
 
A gyászdal, az örömzaj síromig hat,
s ma kétszeresen nyom a szűk verem,
a szivárványos éj száz árnyat ingat.
 
És látok... A homályos éjjelen
rohan Rodostó sok bús számüzöttje,
kik százakig pihentek itt velem.
 
Vágtatnak a koporsók dübörögve,
csupa seb és sír a föld, rét, bozót
s sápadt halottvivők állnak körötte.
 
És látok... És a lázas ég zokog.
És jönnek a mélységből zúgva, forrva
halotti arccal sírva bujdosók.
 
Nyűtt tarsolyuk üres, szemük mogorva,
a véreink ők s mennek reszketeg,
tépett zászlókkal, megbomlott sorokba.
 
Zsibong, dagad a kába körmenet,
támolygva futnak el a szörnyü harctul
éhes, fehér, sovány kisértetek.
 
Vert páriák némán viharzanak túl,
de sóhajuk egész hozzám sír át...
Megint a népemésztő, régi harc dúl.
 
Fut a levert, rongyos kuruc brigád,
a vértelen harc véres áldozatja
zokogva keresi az Ádriát.
 
Bús társaik az égi madarak ma
s mennek, hogy a mezőn fakul a zöld
s az őszi harmat nyomuk eltakarja.
 
Zokog az erdő, az ég fátylat ölt
s ők nekivágnak a kék végtelennek,
vérzik, vonaglik, nyög az anyaföld.
 
És a halottak mind, mind hazamennek.
 
                             1906

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf