Vargha Gyula: Toldy Ferenc

Mohos sírjokból aki fölidézted
A hívek és nagyok fényes sorát,
Te hű munkás, szívünk sugalma késztet,
Hogy hálásan emlékezzünk ma rád.
De engem elfog egy szorongó érzet,
Ki küzdve-küzdtél egy nagy élten át,
S csupa hit voltál s bátor bizalom,
Hogy ünnepeljen csüggeteg dalom!?

Irigylem én, dicsőült ünnepeltünk,
A te erős, merész, boldog hited.
Pedig napod midőn száz éve feltűnt,
Hideg volt akkor is, nagyon hideg.
Haldokló nép már-már alig leheltünk,
Csak tompán sajgott a dermedt ideg.
Gyász volt a hon, sorsa kétségbeejtő,
„Romlásnak indult”, sóhajtott a költő.

S te, a lemondás szomorú korában,
Hevülni érzéd ifjú szívedet,
Az ébredés sejtelmes mámorában
Szívedben a szent tűz lángot vetett;
Ott munkáltál az ébresztők sorában,
Kiket az új idő megihletett;
Versenyre kelt a lángész és tehetség,
Hogy a hazát új virulásra keltsék.

Állván a mester koporsója mellett,
Csüggedt búnak magad nem adtad át,
De tettre sarkalt munkás honszerelmed,
S gondos kezed ültette ezt a fát,
Mely annyi édes, ért gyümölcsöt termett,
S nekünk ma is szelíd árnyékot ád.
Oh hála a te bízó, hű szívednek;
E kört te méltán vallhatod tiednek.

S midőn sötétség födte bé egünket,
S már azt hivők, hogy minden elveszett,
A te bízó lelked akkor se csüggedt,
Akkor s lankadt munkás két kezed.
Gyújtsuk meg hamvadó szövétnekünket,
Amely a vak sötétből elvezet,
Hirdetted folyvást, nem szóval, de tettel,
Magyar hazánk hogy él, hogy nem veszett el.

A szomorú felejtésből felástad
Az eltemetett szellemkincseket,
Nevök átadva újabb ragyogásnak,
Ébresztgetéd a porló szíveket.
S kiket feltámasztál, feltámadásnak
Harcosi lettek, köszönjük neked;
A szellemtábor rejtelmes hatalma
Segíté vert ügyünket diadalra…

De diadalra vitte-é vajon?…
Vihette volna; tiszta ég borult ránk,
Munkára hívott a jó alkalom,
És úgy tetszett, az ég megáldja munkánk!
De vége, vége. Elcsuklik a dalom,
Borús szemmel látom napunk lehunytát.
Mint őszi köd, lelkemre ül a kérség,
Nézek, de csak sötétség van, sötétség.

Te hű öreg, taníts remélni, hinni,
Kik roskadunk nehéz kétség alatt,
Mámort ne hagyj méreg-pohárbul inni,
De hints lelkünkbe tiszta sugarat,
Taníts meg, hogy hajónkat révbe vinni
Sok bölcsesség kell s elszánt akarat,
S hogy amelyért imáink égbe szállnak,
Föl kell virulni végre a hazának.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf